Időskori szegénység réme fenyeget

Az Európai Bizottság a korábbi nemzetközi felmérések tapasztalatai alapján javaslatot tett a magyar kormánynak a hazai nyugdíjrendszer átfogó reformjára, mert a szakértői elemzésekből arra következtettek, hogy a jelenlegi szabályok egyrészt nem mindenben felelnek meg az uniós elveknek, másrészt aggályosnak látták annak hosszabb távú fenntarthatóságát az ország demográfiai elöregedésének adatait látva. Az OECD által készített jelentés ugyan elkészült, de azt a kormány eddig nem hozta nyilvánosságra, elmaradt a javaslatokban szereplő megállapítások társadalmi egyeztetése is, amelyet az idén júniusig kellett volna befejezni, hogy a javaslat szerint 2025. március 31-étől be lehessen vezetni. A kormány megköszönte szépen a szakértők munkáját, de úgy látja, a hazai nyugdíjrendszer egészséges, hosszú távon is működőképes. 

Simonovits Andrásnak mind a kormány álláspontjával, mind az OECD jelentésben szereplő megállapításokkal szemben fenntartásai vannak. Úgy gondolja, egyrészt nem lehet egy-egy mutatóval jellemezni a nyugdíjasok helyzetét, másrészt az OECD tanulmány egyes részei „kincstári optimizmust” mutatnak, amikor a magyar nyugdíjakat „kiemelkedőnek” értékelik. Ehhez egyetlen adatot vettek tekintetbe: ha valaki 45 éves szolgálati idővel megy nyugdíjba, akkor az első éves nyugdíja az utolsóéves éves nettó keresetének 90 százaléka lenne. „Ezzel csak az a baj, hogy nagyon kevés ember megy 45 éves szolgálati idővel nyugdíjba, az átlag 39-40 évnyi munkaviszony után kikerül a munka világából” – mondja a szakértő és hozzáteszi: a magyarországi nyugdíjak rendkívül gyorsan inflálódnak, a korosztályok között nagyon erős a polarizáció, az azonos évben születettek, vagy azonos évben visszavonuló nyugdíjasok között egyre nő a relatív jövedelmi távolság. 

„A nyugdíjrendszerek jelenlegi kialakítása miatt egyre több embert fenyeget az időskori szegénység kockázata. Ez a tendencia ellentétes a szegénység csökkentésére irányuló uniós erőfeszítésekkel" – figyelmeztet az Európai Parlament egyik friss jelentése. A magyar nyugdíjas népesség helyzetére is ez jellemző. Többszázezren vannak, akik a közterhek optimalizálására alkalmas foglalkoztatási jogviszonyokban - a régi és az új kata, ekho, efo szerint adóznak -, vagy részmunkaidős, netán eseti megbízással dolgoznak, tartósan csak a minimálbérre vagy annak arányos részére vannak bejelentve, így a jelenlegi eljárásrend szerint siralmas nyugdíjra számíthatnak, bármikor is jelentek meg a munkaerőpiacon. Emiatt egyre többen süllyednek a szegénységi küszöb alá. A kétmillió magyar öregségi nyugdíjas közül mintegy ötszázezer nyugdíja kisebb 140 ezer forintnál, több mint kilencszázezer kevesebbet kap 180 ezer forintnál, amely az idén feltételezhetően a szegénységi küszöb lesz. Ezeknek a tényadatoknak a tükrében erősen vitatható a kormánynak az a kijelentése miszerint „a magyar nyugdíjrendszer viszonylag jól teljesít, és megakadályozza a nyugdíjas életszínvonal csökkenését”. Abban általában minden szakértő egyetért, hogy a magyar nyugdíjasoknak pénzügyileg rossz a helyzetük, nincsenek tartalékaik, megtakarításaik. 

A legfrissebb adatok szerint a 65 éves és idősebb évjáratokban a szegénység 20,7 százalékos, a relatív jövedelmi szegénység aránya is 14,5 százalék körüli, a súlyos anyagi deprivációban élők aránya 9 százaléknál is magasabb. 

Mellbevágó adat, hogy az uniós állampolgárok kevesebb mint fele bízik abban, hogy nyugdíjas évei alatt elegendő jövedelme lesz a kényelmes, az élet utolsó szakaszához méltó élethez. A bizalom szintje az egykori keleti blokk államaiban, Lettországban, Szlovéniában és Lengyelországban a legalacsonyabb. Magyarországon is csupán az emberek 30 százaléka, vagy annál is kisebb hányada érzi úgy, hogy meg tud majd élni a nyugdíjából.

„Ez annak ellenére így van, hogy a hazai nyugdíjasok anyagi helyzetében igen jelentős különbségek alakultak ki az elmúlt években - erősíti meg Simonovits András is. - Azzal, hogy megszüntették a korábbi járulékplafont, szélesre nyitották az ollót a legalacsonyabb és a legmagasabb nyugdíjak között. Még ma is vannak százezer forintot alig meghaladó nyugdíjak, és milliós nagyságrendűek is. Korábban, ha valaki a korhatár elérésekor ment nyugdíjba, legfeljebb az átlagnyugdíj háromszorosát kaphatta, most egyre több olyan idős ember van, akinek a 230 ezer forintos átlag ötszörösét, tízszeresét fizetik ki havonta.”   

A szakértő úgy látja, ez a hazai nyugdíjrendszer egyik sarkalatos feszültsége. A másik egy szabályozási hiba. Jelenleg nagyon nagy különbségek alakulhatnak ki aszerint, hogy valaki melyik évben megy nyugdíjba, s ez a különbség a hátralévő életében meg is marad. Egy aktuális példát említ: aki tavaly december 31-ike helyett az idén január 1-én ment nyugdíjba, az megkapta a tavalyi 16 százalékos nominális béremelkedést, noha elveszítette az idei 6 százalékos nyugdíjindexálást, egy nap alatt mégis 10 százalékot nyert a magasabb ellátmányával. „Ez butaság – mondja -, ilyen feszültséget nem volna szabad gerjeszteni az egymás utáni nyugdíjas évjáratok között.”

A Globális Nyugdíjindex készítői nagyon jelentős szempontnak tekintik mind a lakáskörülményeket, mint az egészségügyi ellátás minőségét, amikor az idősek életminősége alapján rangsorolják az egyes országok nyugdíjas társadalmát. Ezt Simonovits András is nagyon fontosnak tartja, de egyben arra is utal, hogy amig a tipikus magyar nyugdíjasaink általában saját, tehermentes lakásban élnek, addig a nyugat-európai kortársaik 20-40 százaléka drága bérlakásban lakik, a mienknél jóval magasabb járandóságából fizeti a nagyon magas bérleti díjat. 

Simonovits András szerint a nyugat-európai nyugdíjasok egészségügyi ellátásával sem lehet összevetni a hazai állapotokat. A nem egyszer több hónapos várólisták miatt az idős emberek nem kapnak időben kezelést, a magyar egészségügy lezüllése, elhanyagolása, sokkal jobban érinti ezt a népcsoportot, mint a dolgozókét. „Idős korban többen betegek, egy kisnyugdíjból nem tudják megvenni a gyógyszereket, nem tudnak magánorvoshoz sem fordulni. Ezek az igazán szívszorító tények” - mondja.