Fontos közgyűlés lesz a mai
Fontos közgyűlés lesz a mai, hiszen az előző, alakuló közgyűlésen nem sikerült megválasztani a nyáron óriási fölénnyel nyerő Péterffy Attila alpolgármestereit, valamint az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát sem fogadták el.
Feszülten zajlott az alakuló közgyűlés, ugyanis a két nagy politikai tömbnek nem sikerült meghatározó többséget szereznie a választásokon. Az időközi választáson Fürj Csaba, a győzelmével megadta a kegyelemdöfést Kővári János politikai karrierjének és könnyebb helyzetbe hozta Péterffy Attila csapatát azzal, hogy 9 helyett 10 képviselőt tudhat maga mögött a polgármester. Ha Péterffyéknek ma sikerül megszavaztatniuk az új szmsz-t, akkor megnyugodhatnak azok a pécsiek, akik júniusban a további fejlődés útjára szavaztak, ha nem, azzal nagy veszélybe kerülhetnek azok az elért eredmények, amelyeket eddig Péterffy Attila csapata véghez vitt. A pletykák szerint a fidesz semmibe venné azt a majdnem 30 ezer pécsi akaratát és kiszervezné a polgármester jogkoreit a saját emberik számára.
A polgármester szerint a módosítás célja a még átláthatóbb működés, a civilek hatékonyabb, nagyobb mértékű bevonása, és a szabályozás életszerűbbé tétele.
Hét helyett nyolc bizottság lenne, alelnökök és külső tagok is lennének a közgyűlés mellett működő testületekben.
Dr. Csizmadia Péter frakcióvezető (Fidesz): Az szmsz előkészítése széles körű egyeztetést igényelne, ez nem történt meg, nekik nem küldték meg. Egyértelműek az erőviszonyok, mostantól a közgyűlésnek van polgármestere és nem fordítva, ahogy eddig. Azt kéri a képviselőktől, így szavazzanak.
Péterffy Attila: Nem kapta meg a Fidesztől az szmsz-módosítási javaslatokat, szemben más politikai erőktől, akik szintén bejutottak a közgyűlésbe. Nem akarásnak nyögés a vége. Reméli, megismeri ma a Fidesz módosító indítványait.
Berényi Zoltán frakcióvezető (ÖPE): Ezek szerint nekik megint a nyögést szánja a polgármester. Péterffy fordítva ül a lovon. A pécsi polgárok nagyobb együttműködést várnak el, mivel senkinek sincs többsége. Péterffy kötelezettsége a törvényes működés biztosítása. Újból erőből próbálják elfogadtatni az szmsz-módosítást. Ha az elmúlt öt év bizalomra adott volna okot, ők is másként állnának a dologhoz, de 2019-ben Péterffyék a jaj a legyőzöttnek elv alapján kezdtek dolgozni. Abban bíztak, megindul a párbeszéd. Nyitottak a konstruktív párbeszédre, de ezt nem nekik kell kezdeményezni, hanem a városvezetőnek.
Péterffy Attila: Tárgyalni hívta a Fideszt, az ÖPÉ-t, a KDNP-t, Csizmadiával kétszer is tárgyalt az együttműködésről. Csizmadiának akkor olyan bizottsági struktúrát mutatott be, ami a mai javaslatban szerepel. Akkor egy ködös, szóbeli javaslatot kapott a fideszesektől, ami kinyomtatva, leírva sem volt.
Csizmadia Péter: Sajnálattal hallgatja a polgármestert. Nincs változás az elmúlt öt évhez képest. Valóban egyeztettek. Péterffy akkor közölte, kiket jelölt alpolgármesternek, ők mondták, hogy nem fogják támogatni. Azt is közölte, nem fogják támogatni Péterffy bizottságokra vonatkozó javaslatát, abban nincs nyoma az ő javaslataiknak. Ez nem kompromisszum.