„Kancellár úr, nem kívánja követni Joe Biden példáját?”
A kérdés Olaf Scholz német kancellár szokásos nyári sajtóértekezletén hangzott el és arra vonatkozott: a szociáldemokrata kancellár valóban ragaszkodik-e szándékához, hogy a jövő évi parlamenti választások előtt ismét bejelenti igényét a párt és a kormány vezetésére. A kérdés kétségkívül indokolt volt a közvélemény-kutatások tükrében, azok ugyanis már hosszabb ideje katasztrofális trendeket mutatnak a koalíció mindhárom pártjánál, a szocialistáknál, a zöldeknél és a szabaddemokratáknál.
Scholz pártja háború utáni történetének legalacsonyabb népszerűségével most a szavazatoknak mindössze 14,4 százalékára számíthatna, a zöldek alig 12 százalékra, míg a szabaddemokraták 4,9 százalékukkal már be sem kerülnének a Bundestagba. Ez azt jelenti, hogy egy újabb szavazás után az országot ma vezető pártok már nem tudnának kormányt alakítani.
Eközben az ellenzéki kereszténydemokraták csaknem 32 százalékon állnak és ami aggasztó, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) csaknem 17 százalékon. Lehet az utóbbi még jobb is, hiszen ősszel három keletnémet tartományban tartanak helyi választásokat, és az AfD mindháromban az élen áll, azokban kormányra is kerülhet.
Scholz a sajtóértekezleten sorra megválaszolta azokat a kérdéseket, amelyekre jó válaszai voltak és figyelmen kívül hagyta azokat (ez volt a többség), amelyekre – egyébként érthető módon – nem volt válasza. Így például arra, hogyan tarthatott hetekig a jövő évi költségvetés összeállítása és hogyan sikerült olyanra, amilyen. A kancellár már az előző választás után sem kapta meg könnyen – tekintettel a jelentős ellenállásra – ezt a posztot, és ma alighanem még nehezebben kapná meg. A felmérések szerint az SPD tagjainak csak egyharmada gondolja úgy, hogy Scholz a jövőben is vezethetné a kormányt, kétharmada nem tartja már erre alkalmasnak. Egy másik felmérés szerint a szocdemek harmada Borisz Pistorius védelmi minisztert látná szívesen a párt és a majdani kormány élén, vannak mások, akik a párt társelnökét, Lars Kingbeilt favorizálják, de válogatnak, csak Scholzot nem. Egyébként a szocdemek többsége nem is hisz abban, hogy pártjuk a jövő évi választásokon ismét a legerősebb lehet, ők is Friedrich Merzet, az ellenzéki CDU elnökét tartják messze a legesélyesebbnek, míg az SPD legfeljebb 20-25 százalékos eredményt érhetne el.
Amennyiben Merz valóban átvenné a kancellári posztot, máris tudja, milyen súlyos pénzügyi gondokkal kellene majd megbirkóznia: több tízmilliárdos hiánnyal, amelyet a Scholz vezette hárompárti koalíció hagy hátra. Míg az éves költségvetés összeállítása általában rutin feladat, amit az illetékes kormánytisztviselők készítenek elő, majd a miniszterek és a kancellár hagyják jóvá, ezúttal csak példátlan, heteken át, a hajnali órákig tartó egyeztetéseken, Scholz és a két másik pártvezető és minisztereik késhegyig menő vitáin sikerült dűlőre vinni, mire legyen pénz és mire nem. A kompromisszumok különbözőek voltak, de a lényeg, hogy a hivatalos cél ellenére: nem szabad tovább eladósítani a költségvetést, a jövendő kormánynak 2025-től 2028-ig mintegy 65 milliárd eurós hiányt kell vagy kellene majd pótolnia.
Különösképpen áll ez a védelmi költségvetésre. Scholz – dicsérhető módon – tavaly keresztülvitte, hogy soron és a költségvetésen felül 100 milliárd eurót fordítsanak a Bundeswehr fegyverzetének bővítésére, tekintettel az ukrajnai háborúra, a megnőtt veszélyre. Ez az összeg valóban soknak tűnik, de tekintve a légvédelmi rendszerek, a harckocsik és a nagy hatótávolságú tüzérségi eszközök, lőszerek árát, valójában nem is olyan nagy – mára szinte elfogyott. Ez azt jelenti, hogy a német haderő nem fogja tudni teljesíteni a NATO-ban vállalt kötelezettségeit. Tervezett jövő évi költségvetésének 90 százalékát a személyi és az üzemeltetési költségek teszik ki, mindössze 6 százalék marad beruházásokra – miközben a NATO-irányelvek szerint több mint háromszor ekkora fegyverkezési kiadásokra volna szükség. Pistorius egyébként nem is titkolta csalódottságát és a NATO-csúcsról hazatérése után szokatlan lépéshez folyamodott: egy héttel a költségvetés elfogadása után levelet írt a Bundeswehr katonáinak, mondván: „tovább fog harcolni”, hogy a sereg több pénzhez jusson.
Scholz szokása szerint lehetőleg kikerüli a nyílt állásfoglalást vitatott kérdésekben. Így például támogatta az amerikai tervet, hogy közepes hatótávolságú rakétákat állomásoztassanak (a 70-es évek után ismét) Németország területén. Ám amikor pártjának frakcióvezetője a hétvégén bírálta ezt a döntést, mondván, hogy ezzel jelentősen növekszik az akaratlan katonai eszkaláció veszélye, nem foglalt állást, hanem annyit mondott, hogy „ezt a kérdést különböző nézőpontokból lehet vizsgálni”.
Egyébként Scholzhoz és pártjához fűződik napjainkban kitűnő döntés is. A hármas koalíció összefogott az ellenzéki kereszténydemokratákkal, hogy megakadályozzák a demokrácia oszlopát jelentő Alkotmánybíróság olyan kiüresítését, ahogyan ez Lengyelországban és Magyarországon történt és alkotmánymódosítási törvényjavaslatot terjesztettek elő. A szándék nyilván annak tükrében született, hogy az AfD tovább erősödik, helyi parlamentekben, vagy akár a szövetségiben is többséget szerezhet, ami súlyosan veszélyezteti a demokráciát. Az alkotmánybírákat a parlament jelenleg egyszerű többséggel választja meg, ami azt jelenthetné, hogy egy eléggé erős AfD adott esetben megdöntheti a német demokráciát, olyan alkotmánybírókat választhat, akik azt elutasítják. A törvényjavaslat szerint a jövőben csak kétharmados többséggel lehetne megválasztani a testület – két tanácsának – összesen 16 tagját, akiknek mandátuma 12 évre szólna és megújítható lenne. A javaslatot a Bundestag még ebben az évben elfogadja.
