Őseik bajor és tiroli származása ellenére magyarok voltak
Levél unokámnak: Benikém, drága! Tudod-e, hogy Magyarországon van a világ legszebb kávéháza egy szakmai rangsor szerint?
Tudod-e, hogy elsők között is az első ez a hely egy olyan földgolyón, ahol Bécs, Párizs, Róma, Madrid, Rió de Janeiro és Buenos Aires nevű városok is vannak sokkal régebbi kávéházakkal és gazdagabb kávés múlttal? Igen, a New York kávéházról beszélek, kis unokám, ami pontosan százharminc éve Budapesten emelkedik a körút és a Dohány utca sarkán, mint egy kőből és üvegből formázott mementó. Egy emlékmű, amely hirdeti: itt is ki lehet találni és meg lehet alkotni a legszebbet, a legjobbat, ha hagyják.
Mert nem régi dicsőségünkön kívánok kérődzni, ha a New York kávéházat emlegetem (ugyan kit érdekel egy kávéház itthon meg Európában és most?!), hanem arról akarok szólni, hogy hol késik az éji homályban. Mármint „régi dicsőségünk”.
*
Számos keserű ismeretünk miatt nincs sok okunk dicsérni a 19. század végi Magyarországot, ahol tömegpusztító kizsákmányolás, nemzetiségellenes hőzöngés, és dzsentri kivagyiság készítette elő a 20. századi tragédiákat. De mégis…!
Volt valami emberi, nemzeti őserő, ami a kiegyezés után mozgásteret, szabadságot kapott, hogy bebizonyosodjon „testet ölthet az ige, ha tud.” És ez az őserő hozta létre a magyar ipart, a magyar vagyonosodást, ez az őserő szakította le az országot a Balkánról, és csatolta Európához, ha csak egy történelmi percre is.
Igen, ez a nemzeti evolúciós ugrás készítette elő például azt az irodalmi vulkánkitörést, ami hegyeket emelt: Adyt, Móriczot, Krúdyt ‒ és még sorolhatnánk a neveket mind a mai napig.
És ez az erő hozta létre a New York kávéházat is.
*
Egy amerikai biztosító pénzéből Hauszmann Alajos, Kolb Flóris és Giergl Kálmán terve alapján emelték a palotát 1894-ben. A mondat ma két lényeges elemet tartalmaz számunkra. Az egyik, hogy külföldi tőkéből épült, tehát senki se szidja ma más nemzetek tőkéseit, akik minket gazdagítanak. A másik elem, hogy a tervezők, őseik bajor és tiroli származása ellenére magyarok voltak. Akinek van füle a hallásra, érti, miért kell mindezt ‒ sajnos ‒ hangsúlyozni újra és újra és újra, bár valójában teljesen lényegtelen adat.
Lényegtelen, hiszen ezer évünk alatt eszméletlenül sok „ősmagyar” volt – és él ma is, mint – nemzete legnagyobb ellensége, miközben számtalan sváb, tót, szerb, zsidó, román, horvát és egyéb náció fia-lánya volt – és él ma is, mint – vezérlő csillagunk Zrinyitől Petőfiig, Semmelweistől Wigner Jenőig!
*
Tudod, Benikém, az írással foglalkozó ember számára minden tény vagy esemény csak apropó, hogy kínzó gondolatait elmondhassa, történeteit megírhassa. A New York palota sem kivétel. Rögeszméimet ismét papírra vetni a világ legszebbnek kikiáltott kávéháza jó ürügy. Azt kérdezed, miért az és miért éppen most? Az indoklás, gondolom, tetszeni fog neked.
Az Úr 2000. esztendejében, november hó 27. napján, tehát éppen huszonnégy éve, egykori társammal, Annával betévedtünk a New York kávéházba. Nemrég jöttünk vissza a frankfurti könyvvásárról, ahol Magyarország volt a díszvendég, és abban az évben lett az Év Gyerekkönyve a Petepite című regényem. Talán ünnepelni akartunk. A kávéház, ahol valaha némi időt eltöltöttem, s kávékat megittam, hiszen a Lapkiadó, az Új Tükör munkatársaként az épületben dolgoztam tíz-tizenkét évig, már akkor sem volt olcsó, de gondoltuk, egy levest és egy pohár italt ki tudunk fizetni. Leves is volt, palacsintametélt is volt, kis Unicum, ásványvíz meg Dreher sör is volt.
Azt kérdezed, miképpen emlékszik nagyapád ilyen pontosan a fogyasztásra, miközben írás közben folyton téged hív, mert nem jut eszébe egy szó?
Látom a számlát. Eltettem ugyanis. Mert amint ott, az esti órában kettesben, az étteremben egyedüli vendégekként fogyasztottunk, kiderült, hogy azon a napon zárják be a palotát. A két pincér már csak arra várt, hogy fizessünk. Mi voltunk az utolsó vendégek. Másnap kezdtek az épület átalakításához, hogy a Boscolo hotelláncban az egyik legszebb szálloda, s azon belül, valóban a legszebb kávéház legyen.
*
Te tudod, kis unokám, hogy én már nagyon kevés cikket írok. Időm sincs. No, meg nemigen kíváncsi a média az írók eszmefuttatására egy olyan világban, amikor az egyik esti híradó is hat-hét gyilkossággal meg balesettel indít, és csak aztán mutatja azt, ami mindenkinek fontos.
Ezt a levelet is csak azért pötyögtettem be, hogy neked felmutathassam: itt is megalkothatod a legjobbat, a legszebbet, ha hagyják. Mint már idéztem Nagy Lászlót: „testet ölthet az ige, ha tud”.
Igen, hidd el: itt is megépítheted a te New York palotádat, Nógrádi Benedek.
Nógrádi Gábor
A régi New York
Az utolsó számla a New York kávéházban
Írók a kávéházban
