Törökország figyelmeztetés lehet Orbánnak – még inkább bekeményíthet

Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, nagy pofont kapott a hétvégi törökországi helyhatósági választásokon a regnáló elnök, Recep Tayyip Erdogan. Nemhogy nem sikerült a pártjának visszavennie az ellenzéktől Isztambult (a várost, amit elnöksége előtt polgármesterként irányított), s elbukott – helyenként nem is kis arányban – több más nagyvárost és a vidék egy részét is. Összességében a pártjának a jelöltjeire kevesebben szavaztak, mint a legnagyobb és legfőbb ellenségének kikiáltott pártra. Ráadásul magas volt a részvétel, 76 százalékos.

A Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje az ország legnagyobb városában és gazdasági központjában, Isztambulban abszolút többséget szerzett, az 50,6 százalékával pedig 10 százalékpontot vert rá s tíz százaléknyi előnnyel nyert Erdogan Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) jelöltjével szemben. Ennél is nagyobb fölénnyel, 25 százalékponttal győzött (és ezzel megőrizte a mandátumát) a főváros, Ankara ellenzéki polgármestere. A Népszava arról számol be, hogy – vasárnap éjjeli török közlések szerint – a CHP Törökország 81 tartományából 36-ban végzett az élen, elhódítva az AKP számos eddigi bástyáját. Országszerte a szavazatok 37 százalékát szerezte meg, az AKP 36 százalékával szemben, ami legnagyobb választási győzelmét jelenti a jelenlegi elnök két évtizeddel ezelőtti hatalomra kerülése óta.

Erdogan méretes maflást kapott, felmerül a kérdés, az ő autoriter társára felnéző, vele szoros kapcsolatokat ápoló és minden szinten a barátságukat demonstráló Orbán Viktort hogyan érinti ez a vereség? Már csak azért is aktuális a kérdés, miután Magyarország is önkormányzati választások előtt áll, és számos más dolog mellett, például abban is hasonlít a két ország helyzete, hogy az ellenzék Magyarországon is a fővárosban és több nagy városban a vonzóbb választás az emberek számára. Mindezek alapján elsőként azt kérdeztük Dérer Miklóstól, vajon levonható-e a magyarországi helyzetre vonatkozóan bármilyen érdekes és fontos következtetés? 

„Ez egy is-is helyzet” – véli a külpolitikai szakértő, aki szerint ugyanis azt mindig figyelembe kell venni, hogy a nemzeti választásoknak mindig elsősorban belpolitikai vonatkozásaik vannak és nem feltétlenül igazodnak a nagy nemzetközi trendekhez. Továbbmenve, megkérdőjelezte, hogy a nagy nemzetközi trendek minden esetben megkülönböztethetők-e. Példaként említette, hogy napjainkban azt szokták mondani, a jobboldal előretör Európában – és lám, Törökországban, ami mégiscsak félig-meddig Európa része, mégsem az történt. A belső török helyzet, benne az elképesztő inflációval, az eredeti kemali elképzeléseknek ellentmondó iszlámosodással nyilvánvalóan negatív hatásokkal járt. Bár az iszlámosodás a vidéki lakosságnak rokonszenves, eddig legalábbis az volt, de most a vidék is kezd változni.

Plusz úgy látja, hogy az erdogani rezsim nem annyira telepszik rá a lakosságra, s az egész kommunikációra, mint nálunk, arról nem is szólva, hogy Erdogan kijelentette: ez az utolsó terminusa, ami azt jelenti, hogy a választók elkezdtek gondolkodni a „hogyan tovább"-on, hiszen Törökországban az egész rendszer Erdogan személyéhez kötődött. Ez szerinte nagy tanulság. 

S bár a törökországi fejlemények elvben figyelmeztető jelként is felfoghatók lehetnek Orbán számára, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy a magyarországi és a törökországi rendszer eltérő. Dérer Miklós példaként hozta fel, hogy Törökország nagyobb, etnikailag is színesebb, s ott még működnek bizonyos autonómiák. Még a vallás ellenére is? – vetettük közbe, megjegyezve, hogy Törökországban az iszlámosodás nagyon erőteljes folyamatként jelentkezett. Ám a szakértő szerint ez csak azt mutatja, hogy a vallás nem minden, van, ami sokkal jobban érinti és befolyásolja a mindennapi életünket. Ilyenek az elképesztő gazdasági problémák, az egekbe szökött infláció.

„Törökország persze lehet figyelmeztetés, de azt nem árt szem előtt tartani, hogy az ottani választási eredmények alapvetően a belső viszonyoknak köszönhetők” – szögezte le. Mint hozzátette: persze annak is, hogy a nagyvárosokban komoly lehetőségei voltak az européer, liberálisabb, a változást igénylő erőknek. Ebben ugyan hasonlít a mi helyzetünkre, ugyanakkor nálunk Orbán még 2035-40-ig szeretne maradni – jegyezte meg. 

Árt-e e ez komolyabban Orbánnak vagy indifferens a számára a nemzetközi téren? – kérdeztük. Dérer emlékeztetett: 2017-ben Orbán arról beszélt, hogy jön a lázadás éve, ami nem jött. Most azt mondja, hogy átvesszük Brüsszelt, de nem fogja átvenni Brüsszelt (ugyan a szélsőjobb, ahova ő is tartozik, előre fog törni, de nem lesz feltétlenül blokkoló kisebbség).  

Azért – vagy így, vagy úgy, de – sorra dőlnek ki az Orbán számára fontos politikusok (ha nyernek sem tudnak kormányt alakítani, mint a holland Geers, vagy nem az ő reményei szerinti vonalat képviselnek kormányra kerülve, mint Meloni, vagy megbukva, mint Kaczynski, esetleg „csak” megrengetve, mint most Erdogan). Ez hogyan hathat Orbán mozgásterére, elsősorban a nemzetközi színtéren, de a brüsszeli mozgástéren keresztül a belpolitikai mozgásának az erodálását vajon ez erősíti-e? – erre is kíváncsiak voltunk. „A törökországi helyhatósági választás eredménye inkább az Orbán elképzeléseivel ellentétes biztatást ad” – jött a válasz. Ellenpéldák sora mutatja, hogy nem feltétlenül segítik, erősítik a brüsszeli elfoglalási koncepciót a változások – fejtegette. Példaként említette, hogy Giorgia Meloni kormányra kerülve első rangú européerré lett, miközben a belpolitikájában jobboldalibb nézeteket képvisel, mint a mainstream pártok – nem is váltotta be Orbán reményeit. Mint ahogy feltehetően más, a hagyományos európai demokráciákban jelentkező (szélső)jobboldali erők sem, amelyek, ha hatalomra, vagy annak közelébe jutnak. Erre példa Robert Fico, aki Brüsszelben a többi 25 tagállammal együtt tart, miközben odahaza, Szlovákiában másról beszél.  

Elképzelhető-e egy ankarai gyors? S párosulhat-e varsói gyorssal? 

Dérer nem ért egyet a különféle „gyorsok” érvénye jutásával, már csak azért sem, mert szerinte a magyar választók jelentős része nem kap ismereteket, elemzéseket arról, mi történik Törökországban, Lengyelországban stb. Ő például kifejezetten figyelte, hogyan számolnak be a kormányzati médiumok a török választásokról, s azt látta, hogy megpróbálják a kommunikációban ezek jelentőségét nagy mértékben csökkenteni, ami bizonyos mértékben sikerül is. 

De ha nem is a „gyors”, akkor az inga – vetettük fel megjegyezve, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az hol erre, hol arra az oldalra leng ki. Ám a szakértő az elmúlt évekre visszatekintve, nem lát ilyen ingalengéseket, általánosan semmiképpen sem. Ha ugyanis valami változás következik be, az mindig a hatalmon lévők ellenében történik – szögezte le. A változás pedig nem is színezet kérdése. „Magyarországon kívül egészen egyszerűen működik a parlamenti váltógazdaság, a pluralizmus és más erőknek is lehetőségük van győzelmet aratni. Nálunk ez csak elvben van meg, a gyakorlatban nehezebb a helyzet” – fejtegette, megjegyezve ugyanakkor, hogy például a törökországi választási eredmények biztatást jelenthetnek az ellenzéki erőknek. „Ez nagyobb figyelmeztetés Orbánnak, s ennek alapján úgy vélem, megvan annak az esélye, hogy még inkább bekeményít, megakadályozandó a változást”.