68 éves lett Parti Nagy Lajos - a pécsi Jelenkor folyóirat korábbi szerkesztője

2021. október 12. 08:36 2021. okt. 12. 08:36

68 éves lett Parti Nagy Lajos költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, aki 1953. október 12-én született Szekszárdon. Gyermekéveit Tolnán, Kaposváron majd pedig Székesfehérváron töltötte. Az érettségit követően azonban Pécsre sodorta az élet, a Tanárképző Főiskolára, ahol aztán 1977-ben szerzett magyar-történelem szakos diplomát.

Ezt követően könyvtárosként dolgozott a Baranya megyei könyvtárban, a mai Csorba Győző Könyvtárban, majd pedig 1979 és 1986 között a pécsi Jelenkor folyóirat egyik szerkesztője volt. Parti Nagy Lajos több interjúban is utalt arra, hogy Pécs számára meghatározó jelentőséggel bírt, szerepet játszott az íróvá válásának folyamatában. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Parti Nagy Lajos költőként kezdte a pályafutását. Első könyve 1982-ben jelent meg, ami az Angyalstop címet viselte, második kötete pedig 1986-ban látott napvilágot, ami a Csuklógyakorlat címet kapta. A nyelvi játékok, illetve a nyelvi humor iránti fogékonysága már ezekben a verseskötetekben is tetten érhető, ám mindez csak később, az 1990-es Szódalovaglás című verseskötetben teljesedett ki.

Ez is érdekelhet: “Nekem A VÁROS mindörökre” - 20. századi költőóriások, akik rajongásig imádták Pécs városát

Parti Nagy Lajos fényképe a Szép Versek című antológiában (1983)

 

Gyakorlatilag ebben a kötetben teljesedik ki az originális Parti Nagy Lajos-féle szövegalkotást, melynek jellegzetessége a nyelv végsőkig vitt átalakítása, a rontott nyelvi elemek felhasználása, a populáris és elitkultúrából vett idézetek kicsavarása, illetve a humor, az irónia és a paródia elemeinek felhasználása.

2019-es beszélgetés Parti Nagy Lajossal: 

1990-ben a Jelenkor folyóiratban megjelent egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán műve, ami A test angyala címet viselte, ehhez Balassa Péter írt kommentárt, nem sokkal később pedig kiderült, hogy Sárbogárdi Jolán maszkja Parti Nagy Lajost rejti. A kisregény naiv, dilettáns hangvétele elsöprő erejű nyelvi humorral társult. Nem véletlen, hogy az 1997-es átírt, első kiadás óta háromszor jelent meg önálló kötetként, illetve Sárbogárdi Jolán alakja az Ibusár című drámába is bekerült.

Ezt követően 1990 szeptemberétől a Magyar Napló felkérésére Parti Nagy kéthetente tárcanovellákat ír: ezekből az írásokból állt össze a Se dobok, se trombiták (1993) című tárcagyűjtemény, illetve az újraírt változatokból A hullámzó Balaton (1994) elbeszéléskötetnek több mint a fele. 1991 és 1993 között a Magyar Napló versrovatát is szerkesztette. Az Esti kréta (1995) címet viselő negyedik Parti Nagy-verseskötet olyan gyűjteményes könyv, amely az előző három verseskötet mellett új szövegeket is tartalmaz.

 RUTINGLITANG - Egy zenemasiniszta Presser Gábor előadásában: 

 

Parti Nagy Lajos első regénye, a Hősöm tere, Terézia Mora fordításában németül is megjelent.

Parti Nagy Lajosnak a kortárs magyar költészetben elfoglalt helyére utal a szerző ötvenedik születésnapjára megjelentetett Mintakéve (2004) című kötet, amelyben a szerző mesterszonettjéhez a kortárs magyar líra legjobbjai, mint Kukorelly Endre, Jász Attila, Mizser Attila, Borbély Szilárd, Térey János, Orbán János Dénes, Balla Zsófia, Peer Krisztián, Varró Dániel, László Noémi, Kemény István, Vörös István, Tóth Krisztina, Kovács András Ferenc írtak szonettkoszorút.

Ezt követően egy évvel később, 2005-ben látott napvilágot a Parti Nagy Lajos legszebb verseit tartalmazó válogatáskötet. A fagyott kutya lába (2006) című elbeszéléskötet A hullámzó Balaton párjaként is felfogható.

 

Parti Nagy műveivel mintegy 300 kritika vagy tanulmány foglalkozott, a szerzővel több mint 60 olyan interjú vagy beszélgetés készült, amelyek nyomtatásban is napvilágot láttak. A szerző több mint 30 díj tulajdonosa.

Parti Nagy Lajos egyértelműen a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb nyelvművésze, emblematikus alakja. „Posztmodern költőkirály”, aki költőként, próza- és drámaíróként, illetve műfordítóként is meghatározó helyet foglal el napjaink magyar irodalmában. Isten éltesse sokáig! 

Fontosabb díjak, elismerések:

1983 – Bölöni-díj

1983 – a Művészeti Alap „Legjobb első kötet” Bölöni-díja

1983 – A Szocialista Kultúráért

1987 – Móricz Zsigmond-ösztöndíj

1988, 1993 – MTA–Soros-ösztöndíj

1990 – Déry Tibor-díj

1991 – Graves-díj

1991 – a Holmi folyóirat II. díja

1991 – az Új Magyar Hangjátékért-díj

1991 – Magyar Napló-díj

1991–1992 Drámaírói ösztöndíj

1992 – „Az év legjobb hangjátékáért” – Puskás Károly-díj

1992 – József Attila-díj

1993 – Szép Ernő-jutalom

1993 – „Legjobb új magyar dráma” – a Színikritikusok díja az Ibusárért

1994 – Az Év Könyve-jutalom

1994 – Artisjus-díj

1994 – a Kulturfonds Wiepensdorf ösztöndíja

1995 – a Soros Alapítvány Alkotói Díja

1996 – „Legjobb új magyar dráma” – a Színikritikusok díja a Mauzóleumért

1996 – a Mikes Kelemen Kör díja

1996 – Üveggolyó-díj (Írók Boltja)

1996 – A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja

1997 – Alföld-díj

1998 – Új Magyar Hangjáték-díj

2001–2002 – DAAD-ösztöndíj

2003 – Budapestért Díj

2004 – Magyar Irodalmi Díj

2004 – Szinnyei Júlia-emlékdíj (a Jelenkor-nívódíja)

2005 – az Osztrák Szövetségi Kancellári Hivatal fordítói díja

2005 – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat)

2007 – Kossuth-díj

2007 – Szép Ernő-jutalom

2007 – Prima-díj

2012 – Déri János-díj

2019 – Hazám-díj

Parti Nagy Lajost így köszöntötték születésnapján a Csorba Győző Könyvtár munkatársai: "Október 12-én ünnepli 68. születésnapját Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, író, szerkesztő, kritikus, könyvtárunk egykori kollégája, a Jelenkor korábbi munkatársa."  A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Az életrajz forrása itt és itt. 

Szerző: Gerber Petra

Címlapkép: YouTube