Jótékonysági est a Jelenkor folyóirat megőrzéséért
December 12-én a Tudásközpontban adományozói est lesz 18 órától, amelynek célja a finanszírozási gondokkal küzdő rangos pécsi irodalmi folyóirat megmentése - írja a PécsMa.
A Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat több mint egy hónapja indított kampányt, hogy megmentse magát a fenntarthatatlan pénzügyi helyzettől. Az alapítványi kiadású lap, amely 66 éve, 1958 óta működik, egy 5 millió forintos állami támogatás kiesése miatt került nehéz helyzetbe. Ahhoz, hogy tovább folytathassák tevékenységüket, 8-10 millió forintos közösségi támogatásra van szükségük.
A szerkesztőség közleményében így fogalmazott: „Nincs más lehetőségünk, mint az olvasókhoz, az irodalom, a kultúra elkötelezett barátaihoz fordulni, és a segítségüket kérni.” Hangsúlyozták, hogy a folyóirat az 1958-as alapítása óta eltelt csaknem hét évtized hagyományaira támaszkodva szeretne tovább működni: „Ez a sokszínű huszadik századi hagyomány olyan szerzői nevekkel jellemezhető, mint például Weöres Sándor, Csorba Győző, Mészöly Miklós vagy a későbbiekben Bertók László, Nádas Péter, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos.”
A Jelenkor megmentésére jövő csütörtökön adományozói estet rendeznek a Tudásközpontban. Az eseményen fellépő Milbacher Róbert író így fogalmazott: „Éppolyan nehéz a Dzsámi nélkül elképzelni Pécset, mint Jelenkor nélkül!”
Az estre számos ismert művész és író csatlakozott, többek között Beck Zoltán, Csordás Kata, Darvasi László, Frank Ildikó, Havasréti József, Horváth Viktor, Keresztesi József, Kiss Georgina, Kiss Tibor Noé, Kukorelly Endre, Méhes Károly, Meliorisz Béla, Milbacher Róbert, Mohácsi Balázs, P. Horváth Tamás, Rozs Tamás, Szilágyi Eszter Anna és Uhrik Teodóra. A moderátorok Ágoston Zoltán, a lap főszerkesztője és Balogh Robert író, újságíró lesznek.
A Tudásközpont nagyelőadójában 18 órától 21 óráig tartó est a lap legendás szerzőit és szerkesztőit is megidézi írásokkal, fotókkal, zenékkel.
Az esemény Facebook-oldala további részleteket is kínál az érdeklődők számára.