“Nekem A VÁROS mindörökre” - 20. századi költőóriások, akik rajongásig imádták Pécs városát

Pécs. A mediterrán főváros sokakat ejtett már rabul az elmúlt évtizedekben, hangulata, varázsa lenyűgöz bárkit, aki csak átlépi a városhatárt. A könnyed belvárosi séták, a macskakövek, az épületek, a szemünk láttára megelevenedő történelem, a színes programlehetőségek, a gasztronómia, a bor, a Mecseki terápia, ezek mind-mind szinte szavakba nem önthető, jó érzéssel töltik el mind az itt lakókat, mind a városunkba látogatók. Nem hiába vonz Pécs időről időre rengeteg turistát, s nem hiába ihletet meg annyi mindenkit az évek során. 

A 20. századi költőóriások közül többen is ezer szállal kötődtek Pécshez, most pedig összeszedtük, hogyan elevenedett meg mediterránia Babits, Weöres Sándor, Csorba Győző vagy éppen Juhász Gyula verseiben. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Babits Mihály

Babits Mihály rendkívül közel állt Pécshez. A szekszárdi születésű költő ugyanis a ciszterciek gimnáziumába járt, s bár csak tíz évet töltött el Pécsett, az emlékek, a fiatalkori emlékek egy egész életen át meghatározóak maradtak a számára. Erre ad tanúbizonyságot Utca, estefelé című költeménye is, melyben így elmélkedik a városról: 

„Az ilyen esték az emlék estéi! Bágyadt
csilingeléssel mint báránykák vagy késett
villamosok hívják és vonják a régi
esték hosszu uszályát és nyáját. Ki látta
pécsi utcán a kis Babits Misit, sötétedő
pécsi utcán, a nagy rajztáblával, öt után,
mert énekóra is volt?”

Babits klasszikusát a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Széll Horváth Lajos szavalja, miközben bejárja a város utcáit, tereit: 
 

Babits egy másik versében is Pécset idézi: 

„Áll-e a nagy uszoda, közepén a parknak,
melyet nyáron oly poros akácok takartak,
mely tavasszal poshadón, pocsolyával telten
kushadt túl kórházon és túl temetőkerten?
– Messze messze sík terül, hol a káplár sort hív,
messze fontos négy torony, minaret és boltív;
messze füstölgő Mecsek zöld teteje újít,
szemnek nyújtva legalább üde koszorúit.

Idele csak fülledés, semmi hegyi érzet,
zöld hínár, por s némi bűz ködli az egészet.
Szivárványszinű hínár s füst, a gyárak füstje,
korhadt bűrü sík moha, pókháló ezüstje,
roncshid színjátszó moha s gőz, a gázgyár gőze,
némi forró várospor s bűz, a bőrgyár bűze.
A vasútról szénszag is, s füttye fájó hangja –
délbe közbe kondul a dóm komoly harangja.”
(Emléksorok egy régi pécsi uszodára – részlet)

Juhász Gyula

Babitson túl Juhász Gyulát is megihlette a gyönyörű városunk, a költőóriás egy egész szerzeményt szentelt a mediterrán hangulatok fővárosának, s bár a műben a címet leszámítva nem jelenik meg Pécs neve, mégis egyértelműek az utalások.

„Nyájas Dunántúl szelíden ívellő
Áldott ölű hegyei koszorúzzák
A régi várost, melynek égbe zengő
Harangszava szent, magyar szomorúság.

A város régi, ó de örök ifjú
Remények gazdag lombjai borítják,
Öreg kapukból fiatal hit indul
És jobb jövőbe lelkendezve hírt ád.

Mecset smaragdja tör a mély azúrba,
Keresztje mellett félhold mélabúja:
Magyar, török megbékélt múltja int

S hol barna alkony bontja fátylait,
Virrasztva és vigyázva, várva vár
Víg virradást a bús „magyar határ…”

Weöres Sándor

Weöres Sándor köztudottan nagyon szerette Pécset. Mindig egy kicsit magáénak tekintette a várost, ezt ő maga is sokszor megvallotta. Weöres Sándor pécsisége pedig az általa emlegetett időnél is sokkal korábbi keletű, hiszen édesanyja pécsi lány volt, nagyapja Blaskovich István táblabíró háza pedig máig áll a Szent István téren. A háztan Weöres is sokat időzött még gyermekként, amikor ideutaztak a Vas megyei Csöngéről. Weöres pécsiségéről a Jelenkor folyóiratban részletesen is olvashatsz, alább pedig mutatjuk az Álom a régi Pécsiről című szerzeményét.

„Fenn az idő tűhegyén
kirakó-játék a Tettye,
lenn behorpad a Puturluk.
Zegzugok körül a város
félig-nyitott kőgallérja
itt forgószél közepén
trónol Haviboldogasszony
– hanyatt fordult szamara
négy patát az égre vet –
köröttük a szikla-gallér
a kormos eklézsiára
őszintén, csatorna nélkül
bőven gyűjt esővizet.
(…)
Törpe-kucsmám eltemet,
patkány-prémem elsirat,
de szél-borzolta magasban
őrzi szölleit Makár,
egy-ujjal tanít Jakab
a tóban, hol mossa lábát,
énekelni pontyokat;
errébb Málom mezeje
ül a vasuti sorompón,
megáll a sörház előtt
s gondolkodva hazatér.”

Weöres Sándor szobra a Király utcában 

Pákolitz István

Pákolitz István Pakson született, s viszonylag későn, 37 évesen került Pécsre, ám ezt követően egészen halálig itt élt. A költő szintén több versében elevenítette meg Pécs hangulatát, a Nyugtalan című művében így fogalmaz:

„A Zsolnay-kút négy ökörszája
vizet csurgat a kánikulába
(…)
Az olvadó lovas-bronzszobornál
szédeleg a napszúrásos polgár”

A Széchenyi tér című verse pedig minden pécsi számára igazi ajándék, hiszen tökéletesen idézi fel a belvárosi hangulatot, és azok is hatással lehet, akik még nem látogattak el csodálatos városunkba.
 

„A tér a Tanácsháza ablakából:
akár a hangyaboly; nyüzsögve lót-fut,
furakodik, vagy únottan téblábol
az ember ember hátán; mint tojótyúk
fireg-forog, ki másikat előzne
s pont nekimegy; a megafon recsegve
zendít az ismert Strauss-keringőre,
utána fox jön pattogó ütemben;
csepp szünet nélkül, forrásként bugyogva
folyik a térre a sok keskeny utca;
az autóbusz szinte már lerogyva
fékez, pohos bogárként mászik; futva
osonnak el a gyik-futású taxik;
izzad a török-templom kupolája,
a Nádor ablakában Bak-sör habzik;
a kirakatok mi mindent kinálnak!
– hogy illenék rám az a csinos nyári
öltöny! – s a cipő az aszfaltra lépne;
a barokk-Szentháromság figurái
hunyorognak a nyáreleji fényben;
gatyásgalambok tarka karneválja
suhan a rőt-fényes tetők felett;
néhány barátkozóbb leszáll, egy lányka
morzsolgat nekik puhakenyeret.”

Ez is érdekelhet: Rangos elismerést vehetett át a Pécsi Nemzeti Színház színésznője

Csorba Győző 

A felsorolásból természetesen nem hiányozhat a legnagyobb pécsi költőnk, Csorba Győző sem, kinek a nevét máig őrzi a Csorba Győző könyvtár. A költő egész munkásságát gyakorlatilag áthatotta a pécsiség, ráadásul a költő fél évnél tovább sosem hagyta el a várost.

Költészetében rendre visszatér a pécsi miliő, számos művét lehet említeni, de talán az Egy eltűnt pécsi utcára az egyik olyan verse, ami a legjobban megmutatja: a költő rajongásig imádta Pécs városát. Ám hasonlóképpen jól példázza a város iránti szeretetét a Séta és meditációról című szerzemény, ahol egész pontosan így fogalmaz: “Nekem A VÁROS mindörökre”.

„Innen csúszott a Majláth utca
a Zsolnay-ház dísze-pucca
mellett poros
úttesttel és koros
házakkal a Siklósi útra át” - (Egy eltűnt pécsi utcára – részlet) A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Szerző: Gerber Petra 

Címlapkép: Széchenyi tér - Fotó: Gerber Petra