Kancellár: 2,4 milliárdos többletköltséget jelentett a járvány elleni védekezés a PTE-nek

2020. június 10. 12:40 2020. jún. 10. 12:40

Egy nemzetközi rangsoron elért helyezésről, a következő szemeszter terveiről, illetve a nagyberuházásokról tartott sajtótjékoztatót a PTE, ahol kiderült, márciustól júniusig a koronavírus-járvány elleni védekezés összesítve 2,4 milliárdos többletköltséget jelentett az intézménynek.

Legfontosabb feladat: a minőségi oktatás és kutatás erősítése

Több témában tartott sajtótájékoztatót június 10-én, szerdán délelőtt a Pécsi Tudományegyetem vezetősége, az elsőről, egy nemzetközi egyetemi ranglistáról Miseta Attila rektor beszélt, de előtte még a járványhelyzetre utalva elmondta, a megyében egy hónapja nem fedeztek fel aktív koronavírusos esetet.

Balról jobbra: Jenei Zoltán kancellár, Miseta Attila rektor, Betlehem József rektorhelyettes és Kottász Gergely sajtóreferens - Fotó: Univ Pécs/Csortos Szabolcs

A PTE a londoni Quacquarelli Symonds (QS) cég egyetemekkel foglalkozó összeállításában több ranglistán is szerepel, a világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevetőn a 651-700. közötti kategóriába került be, amely a 2018-as rangsorhoz képest két kategóriás előrelépést jelent. A nemzetközi hallgatók kategóriájában viszont a 193. helyet nyerte el az egyetem. 

Dr. Miseta Attila rektor - Fotó: Univ Pécs/Csortos Szabolcs

 

A ranglistákra utalva Miseta Attila elmondta, rengeteg ranglista van többféle szempontok szerint összeállítva, a QS elég előkelő helyen sorolja a PTE-t, aminek örül, de szerinte a legfontosabb feladata az egyetemnek a minőségi oktatás és minőségi kutatás erősítése. Ehhez meg kell tartani a tehetséges fiatalokat, valamint itthonról és külföldről olyan oktatókat és kutatókat kell az egyetemre hívni, akik bizonyítottak és bizonyítani akarnak. Az egyetem vezetésének a legfontosabb feladata, hogy az ehhez szükséges feltételeket megteremtse - zárta gondolatait a rektor.

Jól vizsgázott a PTE a járványhelyzetben

Betlehem József rektorhelyettes is a rangsor kapcsán kifejezte az örömét, majd arról beszélt, hogy a járványhelyzetben is jól vizsgázott a PTE, amely segíteni is tudta a vírus elleni védekezést, például a virológiai kutatócsoport munkájával.

Dr. Betlehem József rektorhelyettes - Fotó: Univ Pécs/Csortos Szabolcs

Mint kifejtette, a következő szemeszter kapcsán az egyetem mindent megtesz a PTE hallgatóinak és oktatóinak egészségéért, ezért a továbbra is biztosítják a higiéniai eszközöket, valamint egy szűrőrendszer is lesz a külföldi hallgatóknak. A rektorhelyettes szerint Magyarország viszonylag jó pozíción áll a járványbiztonság szempontjából egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint, világviszonylatban a 18., Európában a 6. legbiztonságosabb országnak számít.

Lesz némi csúszás az orvosi kar elméleti tömbjénél

Jenei Zoltán kancellár az egyetemi nagyberuházásokról (az orvosi kar új elméleti tömbje és az új fogorvosi klinika épülete) beszélt, mint mondta, volt bennük félelem, hogy a járványhelyzet miatt beállt gazdasági válság, az euró és dollár árfolyamának változása negatívan hat a projektekre, de ez végül nem következett be. Csúszások vannak, de a szerződött partnerek rugalmasak voltak a kialakult helyzetre tekintettel.

Jenei Zoltán kancellár és Miseta Attila rektor - Fotó: Univ Pécs/Csortos Szabolcs

Az új fogászati klinika az ütemterv szerint halad, a kivitelező véleménye szerint ami késedelem bekövetkezett most tavasszal, azt vissza lehet hozni jövő nyárig és szeptemberben már át lehet adni az intézményt. 

Az orvostudományi kar új elméleti tömbjénél is volt izgalom (például az Olaszországból beszerzendő alapanyagok miatt), a tervezetthez képest egy hónapos csúszás lehet, tehát október közepén lehet az új épületet átadni - mondta el a kancellár. 

A Pécsi STOP kérdésére Jenei Zoltán elmondta, amennyiben a csúszások miatt többletköltség keletkezne, azt a mostani tárgyalások szerint a vállalkozó maga viseli, a beruházások összköltsége nem változik.

Elküldték az összesítést a kormánynak

A sajtótájékoztató után a kancellár lapunk kérdésére elmondta, hogy márciustól most júniusig összesítették a járványhelyzet miatti többletköltségeket, a védekezés kapcsán 2,4 milliárdos többletkiadása lett az egyetemnek (ebben benne vannak a bérek, eszközbeszerzések, infrastruktúra működtetése, stb.), ezt a kimutatást elküldték a kormánynak, várják a választ. Arra is kitért, hogy ez növelheti év közben a tartozásállományt, de az időszakosan érkező bevételekkel (mint például a tandíjak, vagy a pályázatok) várhatóan sikerül leszorítani a tartozást év végére. Az 1,9 milliárdos kormányzati elvonás kapcsán a kancellár úgy fogalmazott, keresik a lehetőségeket, hogy ezt az összeget más úton pótolják.

 

Címlapi kép: Univ Pécs/Csortos Szabolcs

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP