Nem tett vallomást Vári Attila az eltűnt merevlemezek ügyében

2022. szeptember 6. 16:20 2022. szept. 6. 16:20

Kedden kezdődött meg a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. által indított pótmagánvádas eljárás, amelyet a cég volt vezérigazgatója, Vári Attila ellen indítottak – írja a Pécsma.

Kis visszatekintés a múltba:

A 2019-es önkormányzati választások után, amelyen Vári Attila a Fidesz színeiben indult polgármesterjelöltként csúnyán alulmaradt Péterffy Attilával szemben. A választások után kiderült, hogy PSN Zrt.-nél céges levelezések és számítógépes merevlemezek tűntek el, ezért feljelentést tettek, de a rendőrség bizonyítékok hiányára hivatkozva megszüntette az eljárást. Vári Attila egyébként maga adta le a rendőrségen a hiányzó merevlemezeket.

Kapcsolódó: Köddé vált adatok a PSN Zrt.-nél: elrendelték a nyomozást

A PSN nem hagyta annyiban az ügyet, előszőr panaszt tett az ügyészségen, de azt elutasították, ezért a cég mostani vezérigazgatója, Máté János egy pótmagánvádas keresetet nyújtott be.

A Pécsma közölte, hogy a mai ülésen, amelyet a Szigetvári Törvényszéken tartottak megjelent Máté János és Vári Attila is, de az utóbbi nem tett vallomást. A jelenlegi cégvezető megismételte a vádban szereplő információkat: 

2019. október 16-án, három nappal az önkormányzati választás után (és egy nappal azután, hogy Péterffy minden önkormányzati cég vezetőjét figyelmeztette iratmegőrzési kötelezettségére) Vári Attila elkérte a PSN Zrt. informatikai rendszerének működtetésével megbízott vállalkozótól a társaság levelezőrendszeréhez szükséges felhasználónevet és jelszót. (Vári ekkor még a PSN vezérigazgatója volt, erről a pozíciójáról - mivel önkormányzati képviselő lett, a két posztot pedig a törvény értelmében nem lehet egyszerre vinni - november 14-ei hatállyal lemondott.)

A rendszergazda át is adta a kért adatokat, de ezt követően ezekkel a jelszavakkal többet nem tudott belépni az által kezelt adatbázisba, mert azokat megváltoztatták - volt olvasható a városházi közleményben. Az új jelszavakat december 12-én kapta meg Vári asszisztensétől, de a rendszerbe belépve akkor komoly változásokat tapasztalt.

A közlemény szerint "2019. október 17-én Vári Attila, személyi asszisztense és a PSN Zrt. üzemeltetési igazgatója asztali számítógépéből hardverek, szoftverek és adatok tűntek el. Mindhárom számítógépbe új merevlemez került, a régieket és az azokon tárolt adatokat eltulajdonították" a közlemény szerint, mint ahogy eltűnt a gépekről a 2019. október 17-e előtt folytatott teljes céges levelezés több emailcím tekintetében. Ezek mellett a Magyar Telekom által üzemeltetett központi szerverről úgy törölték a levelezés teljes tartamát, hogy azt a felhasználó ne tudja visszaállítani.

Az önkormányzat a közleményében jelezte, hogy a történtek több bűncselekmény gyanúját is felvetették, ezért is lett megtéve a feljelentés.

Lapunk akkor kereste Vári Attilát, de azóta sem kaptunk tőle választ. 

Az informatikust is meghallgatta tanúként a bíróság, de ő sem tudta, hogy ki végezhette el ezeket a munkákat, neki nem volt arról tudomása, hogy a cég rajta kívül mást is megbízott volna informatikai feladatok elvégzésével.

Két további tanú is vallomást tett a mai tárgyaláson. A PSN korábbi üzemeltetési igazgatója arról számolt be, hogy a levelező-rendszer anomáliáit ugyan ő is észlelte, de annak nem tulajdonított jelentőséget, azt később már a „zuhanyhíradóból” és újságcikkekből tudta meg, hogy mások levelezőrendszeréből is tűntek el adatok. Egy, a PSN-nél akkor, és a mai napig is projektmenedzserként dolgozó tanú pedig azt mondta a bíróságnak, hogy az informatikus neki adta át korábban a jelszavakat, azokkal azonban ő nem csinált semmit, egy kollegájának továbbította. Mivel korábban tárhelyproblémák már adódtak a cég levelezésében, azt feltételezte, hogy talán meg akarják növelni a tárhely méretét, ehhez kellettel a hozzáférések - írja a Pécsma.

Az ülés végén a bírónő kitűzte a következő tárgyalási napot, amely november 7-én lesz, ott majd újabb tanúk meghallgatásával folytatódhat az ügy.

 

Forrás: pecsma.hu