Tagi kölcsönt adott az önkormányzat a Pécsi Nemzeti Színháznak, ezért nem jöttek időben a bérek

2020. augusztus 11. 12:14 2020. aug. 11. 12:14

Hétfőn nem kapták meg a színházi dolgozók a bérüket, mint kiderült azért, mert az önkormányzat az államkincstár ellenjegyzésére várt. Erre azért volt szükség, mert a városháza tagi kölcsönt adott a színháznak, amely eddig nem részesült állami támogatásban, mivel csak a napokban állapodott meg az önkormányzat és az állam a dotálásról. Frissítés: információink szerint megérkeztek a fizetések a dolgozók számláira.

A Pécs Aktuálnak nyilatkozta hétfőn azt Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, hogy 

"Sajnos a tények azt mutatják, hogy 207 millióval kevesebb pénzből kell gazdálkodunk, mint tavaly (...) Az önkormányzati támogatás 47 millióval kevesebb, mint tavaly; valamint tavaly 160 millió forint TAO-pótló, kiegészítő támogatást kaptunk, pályázati úton, de idén nincs ilyen pályázat. A többi színháznál ez a támogatás beépült az állami támogatás részébe."

A direktor azt is elmondta a lapnak, hogy a csökkentett támogatás miatt nem indul újra az igazgatói posztért (ötéves megbízatása ugyanis jövő év februárjában ér véget), és ezt a társulattal is közölte.

Arról, hogy idén 47 millió forinttal kevesebbet kap a színház a várostól, még április végén beszélt az igazgató a Magyar Nemzetnek. A közlése szerint míg tavaly 317 milliót adott az önkormányzatnak a színház, addig idén ez 270 millió forint lesz.

Ennek kapcsán akkor egy cikkben részletezte a Pécsi STOP, hogy az önkormányzattól több évre visszamenőleg is relatíve kevés összeg érkezett a teátrumhoz (más vidéki nemzeti színházak városi támogatásához képest), ez sajnos nem újkeletű dolog.

Akkori cikkünkben szerepeltettük ezt az összeállítást, amelyben az olvasható, hogy az idei évre szóló állami támogatás még nem ismert. A Pécs Aktuál fentebb linkelt cikke szerint a várostól és államtól idén összesen 797 millió forintot kap a színház, vagyis az állami rész 527 millió forint lesz 2020-ban.



  

"A Pécsi Nemzeti Színház városi és állami támogatása 2012-2020 között:

2020: 270 millió forint városi; (az állami támogatás mértéke nem ismert).
2019: 317 millió forint városi; 527 millió forint állami = 844 millió forint összesen.
2018: 270 millió forint városi; 527 millió forint állami = 797 millió forint összesen.
2017: 270 millió forint városi (amit év közben 292,066 millió forintra megemeltek); 466 millió forint állami = 758,066 millió forint összesen. Egy bemutatót törölni kellett ebben az évben a város anyagi helyzete miatt.
2016: 260 millió forint városi (amit év közben 238,334 millió forintra csökkentettek);  457,9 millió forint állami = 696,234 millió forint összesen.
2015: 280 millió forint városi; 439,9 millió forint állam = 719,9 millió forint összesen.
2014: 280 millió forint városi; 439,9 millió forint állami = 719,9 millió forint összesen.
2013: 260 millió forint városi; 399,9 millió forint állami = 659,9 millió forint összesen.
2012: 279 millió forint városi; 305,4 millió forint állami = 584,4 millió forint összesen.

Az állami támogatások (ami alatt a központi költségvetésből érkező művészeti és működési támogatásokra gondolunk) terén is sokáig mostoha volt a sorsa a Pécsi Nemzeti Színháznak, 2018-ig ugyanis a nemzeti színházak közül a legkevesebb állami pénzben részesült az intézmény. Onnantól viszont rendre a legtöbb támogatást kapta a nemzeti színházak között"

- írtuk korábbi cikkünkben.



 

Jól látható, hogy 2018-ban is 797 millió forint volt a városi és állami támogatásból származó összköltségvetés, noha akkor még működött a társasági adó (tao)-felajánlás rendszere, amelyet 2019-cel vezetett ki a kormányzat. 2019-ben a Pécsi Nemzeti Színház tao-pótló támogatásként 160 millió forintot kapott, valamint különböző tematikus pályázatokon 2019. novemberének végéig 65 millió forintot nyertek, a támogatások a 2019/2020-as évadra szóltak.

Az idei TAO-pótló, kiegészítő támogatás ügyében a Pécsi STOP megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, egyelőre várjuk a válaszukat. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján idén május 12-ei dátummal szereplő, a "2020. évi Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása - Egyedi támogatás" tétel alatt fellelhető 5 listán a tematikus pályázatokon lapunk gyűjtése szerint a Pécsi Nemzeti Színház 52 millió forintnyi támogatást nyert el összesen.

Megcsúszott a júliusi fizetés a színházban

A Szabad Pécs kedden arról írt, hogy a színház 200 munkavállalója (tehát a műszak, háttérdolgozók, színészek együtt) hétfőn nem kapta meg a júliusi fizetését. Ezt Bognár Szilvia alpolgármester is megerősítette a lapnak, mint mondta, egy államkincstári ellenjegyzés miatt csúszott el hétfőről a bérek utalása. Ez azonban augusztus 11-én, kedden már megérkezett, így elhárult az akadály az utalások elől. 

A lap kitért arra, hogy az önkormányzatnak tagi kölcsönt kellett nyújtania a színháznak (50 millió forintos értékben), ennek az engedélyezésére várták az államkincstári ellenjegyzést. A tagi kölcsönre azért volt szükség, mert csak a napokban derült ki végre, hogy a kormány és az önkormányzat megállapodott a színház 2024-ig szóló közös működtetéséről. Addig viszont az állam felől nem érkezett támogatás.

A Pécsi STOP információi szerint a tagi kölcsönt kedden már átutalták a színháznak.

 

Frissítés (14:44): megérkeztek a fizetések

Lapunk információi szerint kedd délután megérkeztek a dolgozók számláira a júliusi bérek.

 

Címlapkép: Pécsi STOP

Forrás: Pécsi STOP/Pécs Aktuál/Szabad Pécs