Új év, új trend: számba vesszük a NER hazugságait Pécsett

2024. január 9. 15:10 2024. jan. 9. 15:10

Alig egy hét telt el az új esztendőből, de máris záporoznak a NER hazugságai a pécsiekre. Ezúttal is összegyűjtöttük, hogy milyen témákban igyekezetek megtéveszteni a pécsieket a NER pécsiek pénzéből kitömött helyi erői. Sőt, éppen öt hónappal az önkormányzati választás előtt elindítjuk a Pécsi NER-hazugságszámlálót, hogy kiderüljön, a kampány alatt sikerül-e összehoznia 300 hazugságot a Fidesz-ÖPE páros politikusainak és hű helyi fegyverhordozóiknak a pécsi NER-médiában.

Erősen kezdte a választási évet a helyi Fidesz, évindító sajtótájékoztatójukon sorjáztak a fontosnak szánt, de a NER-en kívüli valóságban inkább röhejesnek ható mondatok, például:

- Ahol a Fidesz országgyűlési képviselője elriasztott befektetőről és elmulasztott gazdaságfejlesztési lehetőségről hadovált, ott a valóságban semmilyen lehetőség nem merült fel, hiszen egy több száz hektáros gyár befogadására nincs megfelelő méretű ipari területe a városnak – minden bizonnyal ezért is nem kapott megkeresést semmilyen autógyár letelepedése kapcsán.

- A párt helyi frakcióvezetője ugyanitt azt mondta, hogy a választási program fontosabb, mint a polgármester személye – milyen fura, hogy ezt a gondolatot az elmúlt időszakban a Fidesz nem tartotta szem előtt, és kár, hogy program helyett felelőtlen ígéretcunamival igyekeznek kiszúrni a pécsiek szemét.

- A parlamenti képviselő nem átallotta azt mondani, hogy a Fidesz demokratikus közösség, amelyben alulról jövő kezdeményezéssel döntenek a polgármesterjelölt személyéről – milyen szomorú, hogy a párt eddigi pécsi jelölt-állítási gyakorlata nem ezt mutatja.

- A kultúrszelfi-mozgalom alapító atyja most szelfikormányzással vádolta meg a városvezetést - persze, a Fidesz helyi embereiről eddig is tudtuk, hogy a valós cselekvés helyett inkább a nagyotmondásban igazán mesteriek.

 

Hasonlóan mesteri az öngól, amit a megyei napi propagandalap tudósítója a Vásárcsarnokra kerülő felirat kapcsán hozott össze. A szerző szerint elég drága az eozin-betűk kihelyezése, igaz, azt már elfelejti, hogy Fidesz-ÖPE városvezetés 2019-ben több millió forintért helyezett ki a belvárosba olyan Pécs-feliratot, ami azzal került be az országos hírekbe, hogy tetemes költsége ellenére néhány óra után leszerelték eredeti helyéről.

Az, hogy nem a matematika a szerző erőssége, abból is látszik, hogy félrecsúszott számolgatásba keveredett az év első napjaiban. Ahol ugyanis a lap cikke az EU-forrásokból elbukott százmilliókat lát, ott a valóságban az előző, Fidesz-ÖPE városvezetés teszetoszasága miatt veszélybe került városfejlesztési milliárdok megmentése történt, elég, ha a Vásárcsarnokra, a Misina TetőPontra, vagy az olyan projektekre gondolunk, mint amilyen a hirdi közösségi ház kialakítása. És akkor az EU-tól megszerzett közvetlen támogatásokról, így például a város zöld jövőjét megalapozó, 2021-ben elnyert Net Zero Cities-programról nem is beszéltünk.

Ahol a Fidesz helyi frakcióvezetője csak szemlélgetést és tétovaságot vizionál, ott a valóságban együttműködő, tudatos és ezek eredőjeként sikeres gazdaságfejlesztés zajlik. Pécs meghallgatja a helyi vállalkozásokat, és velük egyeztetve hoz gazdaságösztönzési intézkedéseket, miközben a befektetés-ösztönzés során a pécsiek igényeit tartja szem előtt – szemben a NER érdekeivel. Ahogy az egy felelős városvezetéstől elvárható.

Érdekes módon a decemberi, megvalósult Volánbusz-sztrájk nem kapott akkora figyelmet a pécsi NER-médiában, mint a furcsán viselkedő szakszervezet által egyelőre csak tervben és (káros) szándékban lévő munkabeszüntetés a Tüke Busznál. Külön érdekesség, hogy annak az állami tulajdonú társaságnak a bérével hasonlítják össze – amúgy pontatlanul - a pécsi sofőrök fizetését, amelyiknek sofőrsztrájkját még igyekeztek a lehető legjobban elhallgatni alig néhány hete. Persze, jogosan aggódik a Fidesz-ÖPE tandem, hiszen 2019 előtt évekig nem hajtottak végre béremelést, így a leszakadó sofőr-fizetéseket a jelenlegi városvezetésnek kell felzárkóztatnia az ágazati átlaghoz. Ennek megfelelően már évek óta ütemesen növelik a sofőrök bérét a Tüke Busznál. Legutóbb éppen 20 százalékos béremelést kaptak a buszvezetők, akik nem maradtak ki az év végi cafeteria-emelésből sem. A bértárgyalás ennek szellemében már tavaly decemberben megkezdődött, és a maga ütemében halad tovább, jó eséllyel a megállapodásig.

 

Szépen sorba vette a NER által kreált pécsi ügyeket a megyei lap szerzője, igaz, az eddigi véresszájú narratíva helyett ezúttal már arról ír, hogy „megúszhatják a bűnügyeket” az érintett politikusok. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy már a NER-média is belátja, a valóságban nincsenek ilyen „ügyek”, hiába próbálták ezekkel támadni a városvezetést az elmúlt hónapokban.

 

A Fidesz-ÖPE pécsi hazugságszámlálója tehát 2024-ben, az első hét után:

9/300.

 

Rövid volt ugyan az év első hete, de ilyen rövid idő alatt is csaknem 10 témában generált hazugságot a NER helyi médiája. Ha így haladnak, túl is szárnyalják a 300 csúsztatást júniusig.

 

Pécs Jövője Frakciószövetség