A NER lényege a lojalitás alapú kapcsolati háló
A miniszterelnöki és a miniszteri biztosok kiválasztásakor a politikai lojalitás az elsődleges szempont. Ráadásul a hatalom politikai kontrollt is tud gyakorolni felettük. Ezzel magyarázza Benedek István politológus, hogy újabb hét miniszteri biztost neveztek ki a napokban. Gulyás Gergelynek a Miniszterelnökséget vezető miniszternek három, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek kettő, Lázár János építési és közlekedési miniszternek, Rogán Antal propagandaminiszternek és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek is egy-egy ilyen új munkatársa lett.
Emlékszünk, 2010-ben, a „fülkeforradalmat” követően összeült új kormány akkor frissen megválasztott miniszterelnöke, a kétharmados felhatalmazást kapott parlamenti ciklus első plenáris ülésén, kisebb, olcsóbb, hatékonyabb kormányzást ígért. Akkor nyolc minisztériummal indult neki a kormány, ami mára több mint tucatnyira nőtt. Azóta se szeri, se száma az állami vezetői rangban lévő államtitkároknak, helyettes államtitkároknak, kormány- és miniszteri biztosoknak. Ez utóbbiak is az állami vezetőket megillető fizetéssel, juttatásokkal, saját kabinettel működnek.
„Hogy olcsóbbak nem lettek a Fidesz kormányok az egészen biztos, de működőképesebbek sem” – állapította meg Katona Tamás, aki korábban Medgyessy Péter miniszterelnöki kabinetjét vezette. Példaként említi a napokban bejelentett új kinevezetteket, közöttük azt az új miniszteri biztost, akinek egyetlen feladata lesz az új állampolgárok eskütételének bonyolítása. Egy másiknak a mohácsi csata 500. évfordulójának a megünneplését kell megszerveznie. Hozzáteszi: a fideszesek által pazarlónak tartott szocialista miniszterelnökök kevesebb mint tíz kormánybiztost, a szaktárcák sem sokkal több miniszteri biztost foglalkoztattak.
„A magyar politikai rendszer egészét tekintve nem elhanyagolható szempont, hogy ezek az állami vezetés második-harmadik sorában szereplő politikusok tulajdonképpen közvetve vagy közvetlenül a miniszterelnökhöz vannak bekötve” – mondta Benedek István politológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa és az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet adjunktusa. Szerinte a jelenlegi tágan vett kormányzati struktúrában a kormánybiztosok, illetve a miniszterelnöki és a miniszteri biztosok a végrehajtás egy-egy kisebb-nagyobb szeletéért felelős politikai kinevezettek, kiválasztásukkor a politikai lojalitás az elsődleges szempont. A személyes kapcsolat jelentősége formális szinten is megjelenik, hiszen a hazai politikai intézményrendszer középpontjában lévő miniszterelnök közvetlenül, vagy az egyes minisztereken és a kormányzati struktúrát összehangoló Miniszterelnökségen keresztül gyakorolja a politikai kontrollt e szereplők felett is.
Aki figyeli az elmúlt évtizedek személyi mozgásait, pontosan láthatja, Orbán Viktor vezetési módszerének egyik titka, hogy gyakran olyan szereplőket tart maga körül, akiknek nincs erős politikai hátországuk, ezért a személyes hűség köti őket hozzá. Példaként az első Orbán-kormányból Chikán Attilát, a jelenlegiből pedig Nagy Mártont, és a közelmúltban lemondott Csák Jánost említi, hiszen nem a pártból jöttek, nem a politikusok klasszikus karrierjét építették. Az elemző nem állítja, hogy mindegyik kormánybiztos ilyen háttérrel segíti az orbáni kormányzást, de széles a skála, a mostani kinevezettek között is van országgyűlési képviselő.
A magyar politikai rendszer kutatójaként úgy látja, hogy az Orbán-kormányok fontos szereplői a különböző területekre beállított biztosok, akikkel a miniszterelnök tudatosan igyekszik lefedetni egy-egy specifikus ágazatot vagy feladatkört. Ezekre a posztokra jó érzékkel találja meg a személyéhez lojális embereket.
„Orbán Viktor messzemenően hisz a személyes és informális kapcsolatok erejében, amelyek a hazai politikai viszonyok között az amúgy is rendkívüli intézményes-formális mozgásteret tovább bővítik, kiegészítik, és szükség esetén felülírják” – magyarázta Benedek István.
Véleménye szerint éppen ez a személyes kapcsolati függelem az, ami a kormányzati irányitás hatékonysága szempontjából valóban hozhat is eredményeket. Legitim megoldásnak látja, hogy azokra a specifikus, önálló minisztériumot és népes adminisztrációt nem igénylő feladatokra időlegesen, általában két évre, kinevezzenek megbízottakat, olyan személyeket, akik az ilyen posztokat karrierutaknak tekinthetik. Adott esetben ezek beosztások lehetnek pihenőhelyek, vagy éppen felkészülési időszakok, valamilyen komolyabb, nagyobb feladatra. Akit lefelé buktatnak, ide „puhára érkezik”, de innen felfele is ez lehet egy köztes lépcsőfok a bemutatkozásra, az alkalmasság, a hűség bizonyítására.
Azt is hozzáteszi, hogy ilyen megbízotti kormányzati intézmények a nyugati demokráciákban is léteznek, például az Egyesült Királyságban vagy Németországban. Idehaza mégis gyanakodva tekintünk rá, mert naponta tapasztaljuk, hogy az élet csaknem minden területén a szakmai előrehaladást annyi minden más befolyásolja. A társadalom egész intézményrendszerét mára átszőtte a személyközpontú, perszonális, bizalmi, lojalitásalapú kapcsolati háló, ami gyakorlatilag évről évre egyre terjedőben van.
„A kormányzati struktúra újabb és újabb korrekciói is azt mutatják, hogy az egyes tárcák között nemcsak átfedések, hanem sok esetben amorf portfóliók is kialakulnak. Akár a Kabinetirodán, akár a Miniszterelnökségen időnként megjelennek olyan új, láthatóan oda nem illő feladatok, amelyeket valahogyan be kell illeszteni a struktúrába. Ez első látásra nem mindig sikerül. Gyakran ilyenkor lépnek be az biztosi kinevezések, velük próbálják betömni a szervezeti lyukakat” – mondta a politológus.
