Political Capital: lejtmenetben a Fidesz támogatottsága

2024. augusztus 21. 19:10 2024. aug. 21. 19:10

A 2022-es választásokhoz képest az idén 465 településen sikerült új szavazókat szereznie a Fidesznek, a megyei nagyvárosokban viszont jelentősen megcsappant a támogatása. 18 megyeszékhelyből 15-ben legalább 5000-rel csökkent a Fidesz-szavazók száma.

A Fidesz 465 településen, főleg községekben tudta növelni szavazótáborát 2022 óta – derítette ki a Telex a Political Capital friss elemzéséből. A kutatóintézet az utóbbi hat évben tartott választások eredményei alapján vizsgálta a kormánypárt népszerűségét: így a 2024-es EP-választás eredményeit viszonyították a 2022-es országgyűlési, a 2019-es EP-, és a 2018-as országgyűlési választás eredményeihez.

A Political Capital szerint a 2024-es EP-választáson az öt évvel korábbihoz képest a Fidesz belföldön 7,5 százalékpontos relatív szavazatvesztést könyvelhetett el. Nem Budapesten esett vissza a legjobban a kormánypárt: leginkább a megyei jogú városokban és a 20 ezres lélekszám feletti egyéb városokban csökkent a támogatottságuk.


 

Az elemzés szerint nagyrészt kisközségekben – elsősorban Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – szereztek új szavazókat, ezzel szemben 8 olyan községet találtak, ahol minimum a szavazóik felét elvesztették. 32 városban és nagyközségben pedig 40-50 százalékkal esett vissza a szavazótáboruk, például Hajdúszoboszlón, Szigetszentmiklóson, Balatonfüreden. Ezek a veszteségek jellemzően néhány száz, gyakran néhány ezer szavazatot jelentenek csak, a nagyvárosok mellett azonban ezek a települések azok, amelyek mutathatják a kormánypárt gyengülését.

18 megyeszékhelyből 15-ben legalább 5000-rel csökkent a Fidesz-szavazók száma. A megyeszékhelyek közül kiugrik Debrecen, ami korábban jelentős bástyája volt a Fidesznek. A város két év alatt több mint 22 ezer szavazót vesztett, miközben a második helyezett Szegednél ez az érték kevesebb mint 14 ezer. Ebben nagy szerepe lehet az akkumulátorgyár körüli társadalmi elégedetlenségnek is. Az elemzés szerint hasonló a helyzet Miskolcon, Nyíregyházán, Kecskeméten és Győrben is.

Forrás: Telex