Tao-elvonás: "sokszor a tisztességes úton haladók járnak rosszul"

2018. október 29. 10:55 2018. okt. 29. 10:55

Közel egyharmadát elveszítheti a bevételeinek a Pécsi Harmadik Színház a kulturális tao megszüntetésével. Vincze János szerint nagy a bizonytalanság, hogy mi lesz helyette, és azt sem tudni, hogy lesz-e más lehetőség pénzszerzésre egy színháznak. Beszélt arról is: mindig tisztességes utat jártak, és nem kizárt, hogy most emiatt kerülnek hátrányba.

Múlt héten jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy a jelenlegi formájában megszüntetik az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatását, miután több visszaélés is történt, melyeket a G7.hu gazdasági lap derített föl.

A tao (társasági adókedvezmény) lényege az, hogy az előző évben keletkezett jegybevétel legfeljebb 80 százalékáig az előadó-művészeti szervezet a következő évben különféle cégektől kérheti, hogy társasági adójuk egy részét ne az államnak, hanem ennek a szervezetnek utalják át. Vagyis ez a bevételi forrás független az államtól.

Gulyás az Index cikke szerint elmondta, a kulturális területre jutó forrásösszeg eloszlása egyenetlen volt, a jövőben ezért akár az is elképzelhető, hogy a jegybevétel utáni támogatásokról az Emberi Erőforrások Minisztériuma dönthet.

A feltételes mód azért szerepel, mert egyelőre teljesen kiforratlan még a dolog, noha a színházszakma letett egy javaslatot az asztalra, nagyon úgy tűnik, hogy a kormányzat a fejük fölött döntött a tao megszüntetéséről.

Az üggyel kapcsolatban a Pécsi STOP megkereste a Pécsi Harmadik Színházat, feltett kérdéseinkre Vincze János ügyvezető igazgató válaszolt. (A Pécsi Nemzeti Színházat is megkerestük, az intézménytől azonban cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.)

A Jászai-díjas rendezőtől megtudtuk, a taó-támogatás megszűnése a

"biztos bevételi forrásaink 28,5%-ának kiesését jelentené színházunk számára."

Vincze Jánosnál arra is rákérdeztünk, szerinte hogyan lehetne megreformálni a tao-rendszert annak megszüntetése helyett.

"Pillanatnyilag nagy a bizonytalanság e témában, semmi pontos információnk nincsen a tervezetről, ezért felelőtlenség lenne minősítenem az esetleges pályáztatási rendszert. Ám az biztos, hogy egy pályázaton nem csak nyerni lehet, vagyis eléggé bizonytalan a kimenetele, sikertelenség esetén eleshetünk az igényelt összegtől.

Eddig a számok önmagukért beszéltek, nettó árbevételünk 80%-a után voltunk jogosultak a tao-támogatásra, s ez biztos bevételi forrást jelentett a Pécsi Harmadik Színház számára. Még nem lehet tudni, hogy vajon más forrásból is megszerezhető lesz-e az az összeg, amitől az új rendszerben esetlegesen elesik egy intézmény."

Vincze János még hozzáfűzte,

"mi mindig arra törekedtünk, hogy közvetítők kikerülésével, százalék-visszafizetés nélkül jussunk a törvényileg járó tao-támogatásunkhoz. De tudjuk, hogy sokszor a tisztességes úton haladók járnak rosszul, vagy legalábbis kerülnek hátrányba."