"Van benne érték, csak fel kell rázni" - így látják a pécsi színházi életet a teátrumkedvelő pécsiek

A lap az alábbi négy kérdést tette fel Ágoston Zoltánnak, a Jelenkor főszerkesztőjének, Aradi Hangának, ismert pécsi civil aktivistának, P. Müller Péter egyetemi tanárnak, Pinczehelyi Sándor képzőművésznek, Vatai Éva tanárnak, dr. Kovács Sándor nyugalmazott egyetemi docensnek és Balogh Robert írónak.

• Milyen gyakran jár színházba Pécsett és mely intézmények, művészeti csoportok előadásait látogatja a legszívesebben és miért azokat?  
• Melyek voltak az Ön számára legemlékezetesebb, legizgalmasabb, legnagyobb hatású színházi előadások az elmúlt néhány évben Pécsett? (Helyi, tehát nem vendégelőadások.)
• Hogyan ítéli meg a jelenlegi pécsi színházi élet “minőségét”? Elégedett-e az előadások színvonalával? Kérem, röviden indokolja válaszát!
• Milyen pozitívumok és negatívumok jutnak eszébe, ha a színházművészet jelenlegi pécsi helyzetére gondol? 

Ágoston Zoltán azt mondta, az elmúlt pár évben kissé ritkábban járt színházba, évente egy-két alkalommal a Pécsi Nemzeti Színházat, egy-két alkalommal a Janus Egyetemi Színházat és Pécsi Harmadik Színházat keresi fel. A PNSZ-ben utoljára 2019 elején nézte meg Dürrenmatt A fizikusok című darabját Keszég László rendezésében, az év végén a Funk Iván által rendezett Mobilt, a JESZ-ben a tavalyi évadban Goldoni A kávéház című, valamint Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabjait látta, továbbá Zakariás Máté Camus Az idegenjéből készített monodrámáját. A Harmadik Színházban utoljára most szeptemberben Szakonyi Károly Adáshibájára ült be. Mint mondta, mindhárom színház működését hosszú évek óta követi.

A PNSZ repertoárjából izgalmas darabnak írta le a két éve látott Fábián Péter–Benkó Bence páros Mecseki tigrisét, valamint Funk Iván rendezéseit tartja egyenletesen jó színvonalúaknak. A Janus Egyetemi Színház kapcsán elismerően nyilatkozott a Sok hűhó semmiért című darabról, de a Keresztesi József szövegeiből született Medvevárra és a Szerelmem, Majomúr című Tarzan-feldolgozásra is szívesen emlékszik vissza. A Pécsi Harmadik Színházból az utóbbi időkben a Parti Nagy Lajos által fordított McDonagh-darab, a Piszkavas (Vincze János rendezése) tette rá a legmélyebb benyomást.

Ágoston megjegyezte, a koronavírus-járvány ellehetetleníti a szisztematikus munkát, de véleménye szerint a pandémiát megelőző időszak sem számított a pécsi színház erősebb szakaszai közé.

"A PNSZ-ben ritkán találok a magam számára néznivalót, bár tisztában vagyok azzal, hogy egy vidéki nagyvárosban szükséges a népszínházi igények kielégítése is. Az arányok kérdése ez is, mint oly sokszor az életben. Ez ugyanakkor nem feltétlenül a tömegigények kiszolgálását kell hogy jelentse, hanem része lehet a közönségnevelés is, különös tekintettel a fiatal korosztályokra. Valamiféle megújulásra mindenképpen szükség lesz, művészi értelemben több kockázatot kellene vállalni"

- fogalmazott. Megjegyezte, a PNSZ az ország talán legszegényebb nemzetije, a Harmadik Színháznak pedig évek óta alig telik új bemutatóra.

Aradi Hanga arról beszélt a lapnak, hogy az elmúlt két évben keveset járt színházba kislánya születése óta, korábban viszont rendszeres vendég volt a PNSZ-ben. Nagymamája 60 éve premierbérletes, vele gyakorlatilag minden bemutatóra eljuthatott.

"Az utóbbi időben tulajdonképpen csak azért jártam, mert groteszk élvezetet nyújtott már az is, ha elmondhattam, mennyire nem tetszik, amit ott látok. Időről-időre azért akad bizonyíték arra, hogy a város nincs híján a jó színháznak, csak éppen keresni kell. Nagyon. Itt működik a Keret Alkotó Csoport, az Oberon Társulat, a JESZ, és még sorolhatnám, mindegyiket érdemes megismerni. Talán most újraéled a Zsolnay Színház is, ahova szintén színvonalas előadásokat hívtak meg a szervezők anno"

- idézte a lap a civil aktivista mondatait. Aradi elmondta, a napokban a JESZ-ben volt szerencséje megnézni Az arab éjszaka című előadást, mely visszaadta a hitét a pécsi színházi életben. Mint fogalmazott, "újra megerősített abban, hogy élnek, dolgoznak Pécsett olyan színházi alkotók, akikre érdemes odafigyelni".

Nagy hatású darabként emlékszik az Ákli Krisztián rendezésében készült Büntető című kamarajátékra, de a Szociopoly című színházi társasjátékról is elismerően szólt, melyben ő is részt vett több alkalommal meghívott civil szakértőként. Kifejtette, nagyon jó, hogy az ilyen típusú törekvésekre is van példa Pécsett. Megemlítette az Üres Tár Társulat 2015-ös Vojcek-körforgás című börtönszínházi előadását is. Hangsúlyozta, fontosnak tartja azokat a színházi formákat, amikben a munkafolyamat legalább annyira fontos, mint az elkészült az előadás, a Vojcek-körforgás pedig elmondása szerint ilyen volt.

A PNSZ-re rátérve arról beszélt, a nemzeti darabjai évek óta nem mozgatják meg, a Pécsi Balett munkáját nagyra tartja, a Bóbita Bábszínház előadásai szintén kiemelkedőek a pécsi színházi kínálatban. Szerinte a POSZT kiüresedett, "bezárkózott a színház falai közé, és nem kínálja már azt a városi szintű fesztiválhangulatot, amire szüksége lenne a pécsieknek".

A pozitívumok és negatívumok kérdése kapcsán kifejtette, nagy hiányként éli meg, hogy a Pécsi Nemzeti Színház az utóbbi években nem tud az a meghatározó kulturális olvasztótégely lenni a városban, ami lehetne. Szerencse, hogy a városban több független társulat működik, ugyanakkor úgy látja, többségük egymástól elszigetelten, kevés forrásokból, nagyon szűk réteget megszólítva tud csak működni. "Hiába vannak jelen nagyon fontos, progresszív, kísérletező színházi műhelyek Pécsett, ha ezek sok esetben nem kapják meg azt a figyelmet, támogató légkört a város részéről, amire szükségük lenne a túléléshez. Egy nyitott, a helyi függetlenekkel való együttműködéstől el nem zárkózó vezetés végre azzá tehetné a Pécsi Nemzeti Színházat is, aminek lennie kellene: a pécsi színházi élet katalizátorává. Ebben bízom" - tette hozzá.

P. Müller Péter átlagosan havi egyszer megy színházba, nagyra értékeli „független” szcénához tartozó csoportok tevékenységét, kísérletező kedvét, frissességét. Emlékezetes darabként írta le a PNSZ-ben látott Bánk bánt, a JESZ-ben színpadra vitt Philoktétészt, és az Escargo Színház Mákkirályfiját. A pécsi színházi élet értékét abban látja, hogy más vidéki városokhoz képest nagyobb a színházi kínálat.

"Van kapcsolat és bizonyos mértékű „átjárás” a csoportok között. Amit keveslek, az a felkavaró, provokatív, gondolatébresztő előadások aránya, egyáltalán a léte. Szűk az esztétikai mező, sok a szöveg, túl sok a realizmus, túlteng az, amit Pilinszky János mimikriszínháznak nevezett. Kevés a stilizáció, kevés az irodalom béklyójából kiszabaduló, autonóm színház"

- mondta. Hiányosságként jelölte meg, hogy nincs a város kulturális életével foglalkozó szaksajtó, szerinte Pécs színházainak jobban kellene látszania a magyar kulturális életben, illetve markáns, műhely- és iskolateremtő alkotók, művészegyéniségek (rendezők) jelenlétére is szükség volna.

"A PNSZ számomra évek óta iszonyatos nagy csalódás, fáradt, kedvetlen társulat, unalmas előadások, rossz műsorterv. Sem a rendezők, sem a darabok nem vonzanak"

- ezt már Vatai Éva nyilatkozta az önkormányzati lapnak. Mint fogalmazott, ha valamiről jót hall, elmegy, de eddig egy előadás tetszett neki. Régebben a PNSZ-be járt, most az E78-at látogatja, de főként budapesti színházakat preferál (Radnóti, Örkény, Katona), oda viszi a diákjait is. 

A pedagógus emlékezetes darabként írta le az Addiktot, mely szerinte azért volt jó, mert utána lehetett róla beszélgetni a diákjaival. Megjegyezte, a legutóbbi színházi élményei régiek, melyek a Mohácsi-rendezések voltak (A képzelt beteg, a Salemi boszorkányok, a Parasztopera). Úgy véli, egy jó rendező képes kihozni ebből a megfáradt társulatból is a rejtőzködő energiákat. "Van benne érték, csak fel kell rázni" - tette hozzá. Vatai a jelenlegi pécsi színházi életről nem szólt elismerően, szerinte a Pécsi Nemzeti Színházban "alibizés folyik" évek óta.

A POSZT kapcsán kifejtette, jó volt, de egyre süllyedt a színvonala, és át is lett politizálva a színházünnep. "Szép a pécsi színház: kívülről-belülről. Nem értem, hogy miért nem lehet életet lehelni bele. Rettentő jó lenne, ha a városban működő alternatív társulati produkciók is helyet kaphatnának benne" - mondta.

Pinczehelyi Sándor kifejtette, hogy a korábbi évekhez képest sokkal kevesebbet járt színházba különböző okok miatt, elsősorban azért, mert ő az előremutató, nem kommersz előadások híve. Az elmúlt években a Harmadik Színház előadásait látogatta, mert ott találta meg az ízléséhez való előadásokat.

Mint válaszában olvasható, tudja, hogy a nagy színházaknál fontos a látogatottság és a bevétel, ám abban nem hisz, hogy a közönség ízlését kell kiszolgálni, a népszínházi koncepció szerinte egy hamis út. Szerinte a színvonalas produkciók képesek bevonzani a közönséget, általánosságban a pécsi színházi élet minősége nagyon hullámzó, de ezt szerinte megnyugtatóan csak akkor lehet kijelenteni, ha az összes színház összes produkcióját legalább egy évadon keresztül vizsgálnák.

Úgy vélekedett, nálunk nincs az a színházi kultúra, ami más országokban megtalálható, bár ott is inkább egyes színházak a meghatározóak, ez pedig a vezetőktől, a közreműködőktől, az anyagi lehetőségektől, a kulturális környezettől, nézőktől függ többek közt.

Szerinte Pécsnek ezeket a színházakat bőven el kellene tartania, ő a tiszta profilú, magas színvonalú együttesekben hisz. Azt is fontosnak tartaná, ha az előadások megfelelően lennének eladva, és hiányolta, hogy ritkán használják a Pécsett élő társművészetek képviselőit.

Arra is kitért válaszában, hogy tisztában van azzal, mindenki hozza a saját jól ismert alkotótársait, és nincs idő újakkal kísérletezni, ez egy másfajta munkastílus, amibe bele kell tanulni, bár gesztusokat lehetne tenni. Leginkább a sok tehetséges középkorú és fiatal művészekre gondolt. A négy igazgatójelölt közül kettő mellett tenné le a voksát, kíváncsi az eredményre.

Dr. Kovács Sándor elárulta, ötven évnél is hosszabb ideje volt bérletük a Pécsi Nemzeti Színházba, amelyet tavaly ősszel nem hosszabbítottak meg (ez a szándékuk néhány éve már érlelődött), addig évadonként ötször-hatszor a páholyban ültek. A döntésüket azzal indokolta, hogy markáns a színvonalgyengülés, és számukra már-már nézhetetlenné váltak a produkciók.

Az igénytelenség eluralkodását, a hadarást és motyogást, a gyakorta "a diákszínjátszáshoz hasonlóan" egymásnak játszást hozta fel. Az operaelőadásokat és egy-két operettett említett, mint amik kedvükre valók voltak, egy Weöres Sándor-darabra jó szívvel emlékszik vissza, illetve Tennessee Williams A vágy villamosa című darabját említette, mint amit nem lehet felejteni.

"A bennem leginkább felmerülő pozitívum: az igazgatóváltás. A Lipics-Vidákovics párostól változást várok. Mindazonáltal nem maradtunk teátrum nélkül. Átigazoltunk a Harmadik Színházhoz"

- írta.

Balogh Robert író - aki a Pécsi Nemzeti Színház felügyelőbizottságának elnöke - válaszában leírta, magától leginkább a Pécsi Harmadik Színházba jár a darabválasztások és az előadások stílusa miatt, a Pécsi Nemzetiben ritkább az olyan előadás, ami őt is célozná. Számára az ideális előadás a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás, Ács János rendezte Marat/Sade volt, Pécsen szerinte ehhez hasonló előadások általában csak a Harmadik Színházban fordulnak elő.

A Nemzetiben anno a Pillantás a hídról című darab maradt meg benne Balikó Tamás főszereplésével, illetve Mohácsi János korábbi rendezéseit, és ifjabb Bagossy Lászlót említette. Szerinte a legnívósabb színház a MárkusZínház bábszínház, Pilári Gábor és Vajda Zsuzsa "európai nívón szórakoztatják a gyerekeket, felnőtteket. Mindegy mit csinálnak, a létezésükből fakad a minőségük."

Azon kérdésre, hogy az utóbbi időkben mi volt számára a legnagyobb színházi élmény, arra úgy felelt, a Harmadikban a Piszkavas, amely katartikus volt és a rendezés rezonált a mára. A másik a Nemzetiben a Bánk bán, amely nem annyira kiforrott, mint az előző, de nem a megszokott verzió. Képes volt hatni a nézőkre, Balogh Robert szerint ritka az, hogy előadás után a nézők a Színház téren beszélgetnek az előadásról.

Ehhez szerinte sok minden kellett a rendező közéleti szerepvállalásától kezdve (Vilmos Noémi SZFE-s végzős rendezőhallgató, aki a színművészeti ügyében többször is felszólalt már) addig, hogy a magyar közállapotok aktuálissá tették Katona József klasszikusát, de az is kellett, hogy a társulat beleállt a produkcióba, és más színházi jelenléttel dolgoztak, mint egyébként. Példaadóként említette Stenczer Béla színpadi alázatát. Köles Ferencet is megemlítette, mint aki hiányzott számára az előadásból, a Tar Sándor szövegeiből készülő monodrámájától sokat vár.

A jelenlegi pécsi színházi élet minőségét firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy nem elégedett, de ez inkább egy "szeretetteljes, korholó elégedetlenség", szerinte Rázga Miklós jelenlegi igazgató színházi ízlésével lehet vitatkozni, de az általa elért nézőszámokkal kevésbé (közel 130 ezer néző az utóbbi évadokban).

Kitért a társulat kicsiny létszámára is, megemlítette a Pécsi Balettet is, azzal kapcsolatban a régi és új koreográfiák közti különbséget emelte ki. Szerinte a Harmadik Színházban a legegyenletesebb a művészi színvonal - a bulvárelőadásokat nem számítva -, fontos műhely, de nagy titok a színház jövője. Úgy vélekedett, a Vincze János vezette intézmény ennél nagyobb megbecsülést érdemelne.

Megemlítette a színházigazgatói pályázatot, amely jó alkalom volt a megmérettetésre, a három értékelhető pályázatot elolvasta, szerinte mindegyik érzékenyen reagál a pécsi helyzetre, miközben mindegyik más-más jövőképet mutat. Szerinte érdemes lenne azokat az alkotókat is bevonni a színház életébe, akik nem nyernek végül a pályázaton.

Arra is kitért, hogy Alföldi Róbert "kitiltását" is orvosolni kellene. Szólt a Pécsi Országos Színházi Találkozóról is, amely szerinte sokáig jó kezekben volt, ám ez mára elmúlt. Szerinte a POSZT nélkül Pécs az egyetlen országos jelentőségű fesztiválját veszítené el. A legfontosabbat a végére hagyta, a színházépület felújítását, szerinte kell egy konkrét terv, amit ki kell dolgozni (költségbecsléssel együtt), csak utána lehet a szükséges milliárdokat megszerezni hozzá.

Forrás: Pécsma.hu

(Címlapkép: Pécsi STOP)