2024-ig szóló szerződéseket kötött a választás évében a pécsi vagyonhasznosító visszahívott vezetője

2020. január 20. 09:05

Információink szerint több, a vezetői köréhez tartozó munkatárs határozatlan idejű szerződését módosította határozott idejűre Szentgyörgyi Dávid, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. volt vezérigazgatója, a kontraktusok 2024 elejéig szólnak.  Esetleges felmondásuk komoly többletterhet jelenthet a városi cégnek.

Szentgyörgyi Dávid Páva Zsolt mellett 2019 májusában (fotó: Facebook/Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.)

Mint ismert, Szentgyörgyi Dávidot december 10-én azonnali hatállyal visszahívta a pécsi közgyűlés a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. éléről, mivel az önkormányzat szerint súlyos problémákat tárt fel a városi cégeknél zajló átvilágítás a PVH-nál a társaság kezelésében lévő ingatlanok értékesítési gyakorlatát illetően.

A városháza januári közleménye szerint a PVH 2018 első negyedéve óta 159 millió forintra tartott igényt egy ügyvédi letétből az Aranyhajó fogadó és egy Mohácsi úti ingatlan eladásából, 2019 végéig viszont csak mintegy 22 millió forinthoz sikerült hozzájutnia a városi cégnek, azután, hogy Péterffy Attila polgármester erre utasítást adott Szentgyörgyinek.

Az önkormányzat azt írta, felmerült a kérdés, hogy a fennmaradó mintegy 137 millió forint egyáltalán rendelkezésre áll-e az ügyvéd számláján, ezért Péterffy Attila polgármester vizsgálatot kezdeményezett a Pécsi Ügyvédi Kamaránál, ez a vizsgálat jelenleg is tart.

Az ingatlanértékesítési gyakorlat mellett többek között felrótták a volt vezetőnek azt is, hogy Péterffy Attila tiltása ellenére október 16-án határozott idejű, 2022 februárjáig tartó megbízási szerződést kötött az MSB Zrt.-vel projektmenedzsment-szakértői feladatok ellátására mintegy bruttó 11 millió forint értékben.

Fél évtizedes határozott idejű szerződések

Lapunk most arról értesült, hogy Szentgyörgyi Dávid 2019 tavaszán több, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezetői köréhez tartozó munkatárs határozatlan idejű szerződését módosította határozott idejűre, melyek 2024 januárjáig szólnak. Úgy tudjuk, összesen hat szerződésről van szó, mely információink szerint több tízmilliós elkötelezettséget jelentenek a 100 százalékban városi tulajdonú cégnek.

A szerződéseket fel lehet mondani, de ha így döntene a vagyonhasznosító, az jelentős többletteherrel járna a PVH-nak, azaz mivel önkormányzati cégről beszélünk, az önkormányzatnak, szerződésbontás esetén akár egy évnyi bér kifizetésével is számolhat a társaság.

A szerződésmódosításokhoz Szentgyörgyinek információink szerint joga volt. Hogy miért volt erre szükség, továbbá hogy idő előtti felmondásuk mekkora anyagi terhet jelentene a PVH Zrt.-nek, megpróbáltuk megtudni a visszahívott vezérigazgatótól. Szentgyörgyi Dávid válasza szerint mivel 2019. december 11-e óta már nem vezeti a PVH-t, nem illetékes munkajogi kérdés kapcsán nyilatkozni, továbbá megjegyezte, hogy a firtatottak olyan adatok, melyeket a munkáltató csak a munkavállaló engedélyével vagy törvényben meghatározott esetben adhatók ki, és utódjához irányított minket.

Az önkormányzat ügyvédi letét kapcsán tett állításait illetően a volt vezérigazgató azt mondta, a polgármester írásban kapott tájékoztatást az ügyvédi letétben lévő összeggel kapcsolatban, melyet nem vitatott. Az ügyvédi letétben lévő összeg a társaság könyveiben, továbbá az Ügyvédi Kamara nyilvántartásában is szerepel – fűzte hozzá.

Az ügyvédi letétben lévő összeget azért nem igényelte Szentgyörgyi Dávid, mert adózás utáni pozitív eredményét, a munkásszálló projekt önerejének biztosítását, a szocialista érából visszamaradt hitel (amit nem vitt el az állam az állami adósságátvállaláskor - szerk.) törlesztőjének megfizetését mindennek igénybevétele nélkül is biztosítani tudta, úgy hogy a letétben lévő összeget is egy jövőbeli fejlesztésre tette félre.

Információink szerint az ügyvéd, akinél letétbe helyezték az összeget, állandó megbízással rendelkezik a PVH Zrt.-nél. Ezt a kérdést is feltettük a városi cég volt vezérének, aki ez ügyben is az új vezérigazgatóhoz irányított minket, mondván, nincs információja erről.

Régi ismerős

Lapunk úgy tudja, az ügyvéd, akinél letétbe helyezték az említett ingatlaneladásokból származó 159 millió forintot, dr. Kamondi Mónika. Az ügyvéd neve tavaly év végén hangzott el az önkormányzat ügyvédi szerződéseket firtató sajtótájékoztatóján. Bodnár Imre, a városi cégek átvilágítását végző ügyvédi csapat vezetője akkor azt mondta, Kamondi ügyvédi irodája 180 millió forintot kapott a várostól és a városi cégektől az előző, 2014-2019-es önkormányzati ciklusban.

Kamondi Mónika neve ismerős lehet. 2012 februárjában írtuk meg, hogy 2009-2011 között bruttó 18,4 milliót kapott a vagyonhasznosítótól (ami még Pécs Holdingként futott akkor) jogi tanácsadásért, jogi feladatok ellátásáért, peres képviseletért. 2012 októberében Tóth Bertalan, akkor még az MSZP pécsi frakcióvezetőjeként sajtótájékoztatón azt mondta, Kamondihoz Páva Zsolt 2009-es polgármesterré választása óta bruttó 37 millió forint vándorolt.

2014 októberében arról számoltunk be, hogy Kamondi több önkormányzati céget is segített munkájával, profitált a BIOKOM parkolási behajtásaiból is, a 2010-2014-es időszakban közel 84,3 millió forint vándorolt hozzá a város háza tájáról.

Szerző: H. V.

 

 

 

 

 

Forrás: Pécsi STOP