Legalább 30 százalékkal túlárazhattak egyes ügyvédi szerződéseket Pécsen

2019. december 6. 11:46 2019. dec. 6. 11:46

December 15-ei határidővel több olyan ügyvédi szerződést is fel fog mondani a pécsi városvezetés, amelyet még az előző önkormányzati ciklusban kötött az előző vezetés és a városi cégek ügyvédi irodákkal jogi szolgáltatásokra, és amelyek a mostani vezetés átvilágítása szerint túlárazottak voltak. A jövőben csak óradíj-alapú szerződéseket kötnek majd.

December 6-án, pénteken reggel tartott sajtótájékoztatót Péterffy Attila pécsi független polgármster és dr. Bodnár Imre ügyvéd az előző önkormányzati ciklusban az önkormányzat és cégei által kötött ügyvédi szerződésekről. 

Péterffy Attila elmondta, egyik kampányígérete volt az átvilágítás, ezt egy általa felkért ügyvédi csapat végezte. Bodnár Imre arról beszélt, hogy első lépésként felmérték, hogy milyen jogi szolgáltatásokat vettek igénybe a városi cégek, intézmények és az önkormányzat. Arra jutottak, hogy a város önkormányzata, annak cégei és intézményei összesen mintegy 1,3 milliárd forintot fizettek ki ügyvédi megbízási díjakra

Megvizsgálva az adott cég/intézmény nagyságát, tevékenységét, és ezzel relációban a jogi szolgáltatások mértékét arra jutott a csapat, hogy évi 80-90 millió forinttal lehetett volna csökkenteni ezeket az összegeket. Az ügyvédi csapat véleménye szerint ezek a szerződések a kifizetett összeg mintegy 30 százalékával voltak túlárazva.

A BIOKOM-nál 217 millió forintot, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt-nél és a Tüke Busz Zrt-nél 160-160 millió forintot fizettek ki ügyvédi munkadíjakra 2014-2019 között - hangzott el.

Bodnár Imre arra is kitért, hogy az előző, fideszes ciklus alatt a legnagyobb összegeket a következő ügyvédek (ügyvédi irodák) kapták a várostól és cégeitől:


2010 és 2014 között az MSZP akkori számításai szerint 550 millió forintot költött el a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat külsős tanácsadókra - akik között vannak ismerős nevek.


Péterffy Attila elmondta, ezeket a túlárazott szerződéseket december 15-ei hatállyal felmondják, a jövőben pedig csak óradíj-alapú és határozatlan időre szóló szerződéseket kötnek, de azokat 30 napos határidővel lehet majd felmondani. Nem lesznek átalánydíjas és fix havidíjas keretszerződések sem - sorolta a polgármester. 

Újságírói kérdésre kiderült, az átvilágításokat nem ingyen végezte az ügyvédi csapat, a városi cégek tenderen választották ki az átvilágítókat. Az is elhangzott, hogy a városi intézményeknél nem voltak jellemzőek a túlárazott szerződések, azokat pedig könnyebben tudták áttekinteni, mert azokat a Polgármesteri Hivatalon keresztül kötötték meg. 

Egy kérdésre válaszul Bodnár Imre elmondta, amennyiben bebizonyosodik, hogy vagyoni hátrányokat okoztak a túlárazott szerződések, az megfelelő jogalap lehet a továbblépésre. Hozzátette - egy másik kérdésre -, hogy igyekeznek úgy felmondani ezeket a túlárazott szerződéseket, hogy abból ne keletkezzen anyagi kára a városnak. 

Az is kiderült, hogy jelenleg csak az önkormányzatnak és cégeinek adott jogi szolgáltatási szerződéseket vizsgálták, a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogi szolgáltatások szerződéseinek átvilágítása még hátravan. 

Péterffy Attila polgármester egy újságírói kérdésre - hogy vizsgálni fogják-e a túlárazott szerződések mögötti esetleges politikai szálakat - úgy felelt, hogy az ügyvédek szakmai munkát végeztek, nem is kerestek ilyen politikai jellegű szálakat. 

Forrás: Pécsi STOP