A koronavírus a tokiói olimpiát is viszi

2020. március 24. 13:56

Három olimpián nem versenyezhettek magyar sportolók eddig.  A VI. olimpia 1916-ban Berlinben elmaradt a háború miatt, a VII-re, az 1920-as világjátékokra a győztes hatalmak több országnak nem küldtek meghívót, így a magyaroknak sem. A XII. helsinki, valamint a XIII. londoni játékok a második világháború miatt elmaradtak, a XXIII. játékok házigazdája 1984-ben Los Angeles volt, a versenyt a szocialista országok Románia kivételével bojkottálták. A 2020-as világjátékokat jó eséllyel a koronavírus-világjárvány küldi padlóra.

A tokiói New National Stadium (fotó: Wikipedia.org)

A XXXII. tokiói olimpiát a világ minden sportszerető közönsége nagyon várja, a július végétől augusztus közepéig tartó rendezvény sorsa azonban egyre bizonytalanabb.  Az olimpia láng már a Japán fővárosban van, a sportolók többsége ugyanakkor nem edz, a szurkolók stadionokba való megjelenése tiltva van, a légi közlekedés is erősen korlátozott.

A Magyar Antidopping Csoport vezetője, dr. Tiszeker Ágnes a napi sportújságban nyilatkozta, hogy a doppingvizsgálatok  szünetelnek, védik a sportolók és a vizsgálók egészségét. Véleménye szerint az olimpiát halasztani kell.

Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőnk is halasztás mellett szólalt meg. Világbajnok teniszezőnk, Babos Tímea is arról beszélt, hogy meglepődne, ha megrendeznék az olimpiát, ausztrálok, kanadaiak már lemondták a részvételt.

A labdarúgó Európa-bajnokság halasztást már bejelentették, a Forma-1 háza táján is jelentős  halasztásról hallani, kajak-kenusok kvótaszerző versenyeket halasztottak, de magyarokat érintő labdajátékok sorsdöntő mérkőzéseit is eltolták.

Közben Tokióban már ég az olimpia láng. A MOB táblázata szerint 80 sportolónk, 48 női, 42 férfi versenyzőnk szerzett eddig kvótát a távol-keleti játékokra. Köztük van a PSN Zrt. úszója, Kenderesi Tamás is. Az olimpiai részvétel kapujában több pécsi is reménykedik, köztük Bicsák Bence triatlonos, Krausz Gergely tollaslabdázó és Csonka Zsófia is.

A koronavírus járvány napjainkban a világ minden részén élőket érinti, talán Kínában lehet egy kicsit fellélegezni. Ez fontos hír, mert talán 2-3 hónap alatt Európában is jelentős változás történik a vírushelyzet tekintetében.

(Cikkünk megjelenése után érkezett a hír, hogy a jövő évre halasztják az olimpiát - szerk.)

Szerző: Szabó Ferenc

Forrás: Pécsi STOP