A kínaiak oda mennek, ahova az érdekeik viszik őket

A dokumentumok 795 kormányzati programot írnak le, képzéseket, csereprogramokat külföldi tisztviselőknek. A cél, hogy népszerűsítsék a kelet-európai, valamint az úgynevezett globális Dél államait alkotó latin-amerikai, afrikai és ázsiai országoknak a kínai gazdasági és politikai modellből származó ötleteket és gyakorlatokat.

A Kínai Kommunista Párt több mint hetven éve rendelkezik kizárólagos hatalommal. Az elmúlt évtizedekben gazdasága egy olyan modell segítségével lendült fel, amely egypárti, tekintélyelvű politikai uralmon és államkapitalista gazdasági rendszeren alapul – idézi a tanulmányt a Szabad Európa.

Krajczár Gyula Kína-szakértő nem lepődött meg az amerikai jelentés adatain. Mint mondta, a fejlődő világ iránt történelmileg meglévő küldetéstudatára támaszkodva, hasonlóval már Mao Ce-tung is próbálkozott a 50-es években. Napjainkban ezeknek a programoknak reneszánsza van – s nem csak Kínában. Kína meggyőződése, hogy ami nekik az elmúlt 40 évben bevált, azt a legkülönbözőbb területeken sikerrel továbbadhatják afrikai, latin-amerikai, ázsiai országok hivatalnokainak. Krajczár szerint azonban tévednek a kínaiak, ha azt gondolják, hogy azt, amit terjesztenek, a többiek is maradéktalanul meg tudják valósítani. Túl sok sikert ugyanis a távolabbi rendszerek nem értek el ezen a téren.

A kínaiak praktikusak, üzleti megfontolásokból is akarják egyes országok gazdasági növekedését elősegíteni. Nyilvánvalóan hasznot húznak a nyersanyag-bányászatból, vagy más kétoldalú beruházásokból, de ez már a geopolitikai játszmának is része – teszi hozzá a téma szakértője. Hiszen aki hatékonyan tud segíteni, annak lesz befolyása is. Azt próbálják bebizonyítani a világnak, hogy nem az az egyetlen üdvözítő módszer, amelyet a Nyugat, illetve az Egyesült Államok propagál már 60-70 éve, s amelyet a Valutaalap kínál a bajban lévő országoknak. Krajczár szerint Kína nem várja el, hogy a megsegített országok politikai rendszerüket is hozzáigazítsák a pekingi kommunista berendezkedéshez, de finoman azért úgy fogalmaznak: „nem feltétlenül kell a nyugati értelemben vett demokráciát létrehozni ahhoz, hogy fejlődni tudjanak”. Krajczár azt fontosnak tartja kiemelni, hogy ezek a befolyásolási próbálkozások Magyarország és általában a nyugati államok esetében nem igazán veszélyesek. Európában ők elsősorban üzletet akarnak, tisztában vannak vele, hogy azokban az államokban, ahol szűk és képzetlen az elit, sokkal erősebb befolyást tudnak gyakorolni.

Kínai tisztviselők korábban többször közölték, hogy Peking nem exportálja tekintélyelvű kormányzati rendszerét, de a megszerzett dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy megpróbálja eladni fejlesztési modelljének előnyeit a globális Dél vezetőinek, miközben új, gyakorlati programokat dolgoz ki, hogy felgyorsítsa az átvételüket. A dokumentumokból bizonyíthatóan kiderül, hogy mi a céljuk – jelentette ki a tanulmány szerzője.

A dokumentum szerint a programok azt a narratívát próbálják eladni a külvilágnak, hogy Kína elmúlt három évtizedben tapasztalt gyors gazdasági fejlődése az ország autoriter kormányzati szemléletének közvetlen eredménye. Kína nemcsak a gazdasági sikeréhez szükséges gyakorlati tudást exportálja, hanem azt a felfogást is terjeszti, hogy ez a siker közvetlenül a Kínai Kommunista Párt kormányzási módszereinek köszönhető. E rendszer népszerűsítése a világ más országaiban elemzők szerint egy olyan, autoriterbarát politikai tömb létrehozására irányul, amely segíthet Pekingnek a globális intézmények átalakításában, és ellensúlyozhatja a nyugati törekvéseket, hogy gazdasági szankciókkal vagy kereskedelmi gyakorlatának, területi követelésének, valamint emberi jogi helyzetének bírálatával elszigeteljék Kínát – írja az Atlantic Council Global China Hub munkatársa.

A jelentésben szereplő dokumentumok közül sokban kereskedelmi képzési programok szerepelnek, mások helyi tanácsadók bevonásáról szólnak az „Egy övezet, egy út (BRI) program” végrehajtásába, ami Kína több milliárd dolláros, komplex geopolitikai-stratégiai projektje. Az etnikai kisebbségek integrációjáról, a média új felületeinek kezeléséről és a kínai kormányzásról szóló képzéseik is vannak vezető külföldi tanácsadók számára.     

A konkrét programokat kétoldalú megállapodásokkal vagy kínai vezetésű regionális szervezeteken keresztül hozzák létre, ahol meghatározott földrajzi régiókra és hasonló nyelvet beszélő országcsoportokra összpontosítanak. Több dokumentum leírja például a helyi önkormányzati, egyetemi vezetők és politikai tanácsadók számára szervezett orosz nyelvű képzéseket.

Krajczár Gyula szerint ez azért is figyelemre méltó, mert a kínai-orosz viszony jelenleg forrongó állapotban van. A kínaiak nem támogatták az ukrajnai háborút, bár bírálják a nemzetközi szankciókat, de minimalizálják tevékenységüket az oroszokkal. Így a kétoldalú kapcsolatok éppen inkább szűkülőben, mint kiszélesedőben vannak. Külön szál a viszonyban Putyin kapcsolata Észak-Koreával, ami nem igazán tetszik Kínának. Megzavarja a kialakult egyensúlyt. Azzal, hogy Putyin szélesíti a kapcsolatait Kim Dzsong Unnal, megnövelte Phenjan mozgásterét. Jelzés értékű, hogy Kína elutasította Putyin ajánlatát egy óriási energetikai beruházásra. Peking próbál kinn is, benn is maradni, mert óriási gazdasági lehetőséget lát abban, ha az ukrajnai háború egyszer véget ér.