A „közmédia” vezetői havonta több millió forintot tesznek zsebre

2024. október 28. 14:30 2024. okt. 28. 14:30

Bár Orbán Viktor csak 2028-ra ígérte az egymillió forintos átlagbért a magyaroknak, a „közmédiánál” már most megvalósították a miniszterelnök álmát. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (megjegyezhető nevén: MTVA) vezetőinek bére havonta több millió forintra rúg, tavaly óta 15 százalékkal emelkedett a fizetésük, van olyan vezető munkatárs, aki egymillióval többet keres, mint egy évvel korábban.

Az MTVA nem szűkölködik anyagiakban, a cég a magyar adófizetők nagyvonalúságának köszönhetően, az idén több mint 142, jövőre pedig 165 milliárd forintból gazdálkodhat. Kálmán Olga és a DK már tavaly is kiperelte a közmédia vezető munkatársainak fizetését. A cég ugyanis magától nem volt hajlandó elárulni az amúgy mindenkire tartozó adatokat – akárcsak tavaly, az idén is üzleti titokra hivatkozva zárkózott el a magyar emberek tájékoztatásától. Végül a Kúria döntése nyomán derült ki, hogy a hírhamisítóként elhíresült vezérigazgató, Papp Dániel 2022-ben havi 3,5 millió forintot keresett – 2023-as keresményéről a bírósági végzés ellenére nem közölt adatokat az MTVA, de feltételezhető, hogy az ő bére is jelentősen nőtt tavaly óta. Más vezető munkatársaknak is jutott a jóból: Németh Zsolt hírigazgató fizetése egy év alatt több mint egymillió forinttal, 1,6 millióról 2 millió 690 forintra emelkedett, Orbán Viktor egykori alákérdezője, Nagy Katalin, aki azóta már brüsszeli tudósító is volt, forintban számolva több mint 2 millió 280 ezer forintot keres. (Ő euróban kapja a fizetését). Hozzájuk képest a veteránnak számító Császár Attila vezető politikai riporter – akit nevezhetünk a „közmédia öklének”, hiszen már a 2006-os zavargások idején is emlékezeteset alakított (még a Hír TV munkatársaként) – kifejezetten szegény embernek számít, ő még az emelés után is mindössze 1 millió 470 ezer forintot tehet zsebre.

Az is jelzésértékű, hogy perelni kellett ezeket az adatokat, az MTVA ugyanis magától nem volt hajlandó közölni, hogy mennyi pénzt fizetnek ki a vezető munkatársaknak. Pedig a „közmédia” munkatársainál nagyságrendekkel kevesebbet kereső magyar embereknek joguk lenne tudni, hogy mi történik a pénzükkel. Ezek a magyar emberek, akiket adófizető polgároknak is nevezhetünk, arra adják a pénzt az MTVA-hoz tartozó sajtóorgánumoknak – televízió, rádió, távirati iroda – hogy a munkájukat pártatlanul, azaz hitelesen, mindemellett szakmailag magas színvonalon végezzék. Az MTVA azonban tesz erre az elvárásra, s úgy csinál, mint a csaló mesterember: előre kéri a pénzt, aztán a megrendelő csak bámul, hogy mit kapott cserébe.  Az MTVA – sokszor írtunk már erről – vállalt feladatának ugyanis nem tesz eleget: nem a magyar emberek, hanem egyetlen magyar párt, a Fidesz szolgálatába szegődött, s ennek érdekében híreket hallgatnak el, mellébeszélnek, maszatolnak, ködösítenek.

Aki csak a közmédia produktumaiból – híradásaiból, műsoraiból – tájékozódik, az abban a meggyőződésben él, hogy Brüsszel a magyarok ellensége. Az ottani bürokraták azt szeretnék, ha nekünk minél rosszabb lenne, ezért migránsokkal, árasztanák el az országot, az a céljuk, hogy gazdaságilag ne legyünk semlegesek, s ha rajtuk állna, a gender-propaganda odáig fajulna, hogy a magyar óvodások közül sokan nemátalakító műtétet kérnének karácsonyra a Jézuskától. 

A közmédia azt sugallja, hogy a hazai ellenzék Brüsszel tenyeréből eszik, Soros György mestertervét hajtja végre, és a Nyugat hanyatlik. Innen már csak egyetlen apró lépés az ötvenes évek szellemisége, amikor az egypárti sajtó azt terjesztette, hogy Amerikában verik a négereket és a nyugat-európai ifjúság Coca-Cola mámorban fetreng.

 

Forrás: hirklikk.hu