Dés László a Szabadság-szobor keresztjéről: ez maga az elmebaj

2024. augusztus 26. 10:00 2024. aug. 26. 10:00

Mint ismeretes, népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a Fővárosi Közgyűléshez a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetése mellett művészek, közéleti szereplők, tudósok, hogy megakadályozzák a tervet, amely szerint hatalmas keresztet helyzenének el Budapesten a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatán.

„Tősgyökeres budapesti vagyok, itt élek, és hozzám nőtt ez a szobor” – mondta a Klubrádió Esti gyorsában a kezdeményezés egyik aláírója, Dés László zenész, zeneszerző, hozzátéve, hogy a szobor úgy lett Budapest jelképe, hogy egykor „szovjet emlékműnek épült”.

Szerinte a terv jól jelképezi azt a „katyvasz, zavaros ideológiai halmazt”, ahogy egy volt szovjet emlékműből egy katolikus keresztény jelképet akarnak csinálni. „Ez maga az elmebaj” – tette hozzá. „Számomra teljesen tragikomikus ez az egész” – összegezte Dés. Olyan „látványpékséget” lát benne, ami még nagyobb katyvaszt és zavart okoz.

Kifejtette, a volt szovjet emlékmű, a szovjet hadsereg győzelmének ünnepére jött létre, hogy kiűzték Budapestről és az országból a német hadsereget. Mindezek alapján, céltalannak tartja a kereszt elhelyezését: „elrontunk valamit, miközben nem hozunk létre semmi mást”.

„Ha népszavazás lesz, biztos vagyok benne, hogy ezt a többség nem akarja majd, mert komikus és értelmetlen” – foglalta össze véleményét.

Forrás: hirklikk.hu