Értünk repül Szijjártó, nem ellenünk

2024. december 2. 06:30 2024. dec. 2. 06:30

Saját bevallása szerint tavaly 541 448 kilométert repült Szijjártó Péter, amivel csaknem tizennégyszer körülrepülhette volna a Földet. Úgy tűnik, a külügyminiszter az idén sem adja alább, kétnapos júniusi útjára például 181 millió forintért béreltek számára egy luxusrepülőgépet. Kálmán Olga írásbeli kérdésére, miszerint miért költ ennyit a külügy a miniszter utazásaira, Szijjártó helyett Magyar Levente államtitkár válaszolt. Szerinte a külügyminiszter számára a repülés technikai kérdés.

„A külügyminiszter munkavégzése során a repülés technikai kérdés, ami annak van alárendelve, hogy a tárgyalásaira és diplomáciai eseményeire időben odaérjen, így a lehető leghatékonyabban tudja végezni a munkáját.”  Így hangzik a hivatalos válasz, amit persze magunktól is sejthettünk volna. „Nem kergettek gyerekkoromban az asztal körül, hogy üljek fel egy magángépre” - mondta a repüléseiről korábban Szijjártó, aki azt is hozzátette, hogy ő nem szórakozni jár a repülőgépekkel, hanem dolgozni.

Az mondjuk fel sem merült bennünk, hogy Szijjártó kivagyiságból költi számolatlanul az adófizetők pénzét repülésre. Más kérdés, hogy az ő munkája meglehetősen speciális, és ami másnak luxus lenne, az számára természetes. Persze, olyan eset is előfordul, amire már Szijjártó is összevonja a szemöldökét. Ilyen volt, amikor kairói útjára 49 üzletembert vitt magával, és a repülőn elköltött étkezésre öt és félmillió forintot számoltak el. Erre még Szijjártó is azt mondta, hogy szerinte ez nagyon sok pénz, ő nem tudja, hogy mi kerülhetett 5 és fél millió forintba. Főleg, hogy – mint elárulta – útjain főleg szalámis szendvicseket szoktak felszolgálni, igaz, van bennük némi paradicsom és paprika, de még így is túlságosan magas ez az összeg.

A helyzetet tetézi, hogy maga Szijjártó sem tudja, hogy mit és hogyan könyvelhettek el. Szemben Szijjártóval, mi, magyar adófizetők tudjuk, hogy milyen drága a paradicsom és a paprika, de az öt és félmilliós költés azért így túlzás. Kreatív könyvelés lehet a háttérben, ami persze egy villamoson, buszon – ne adj' isten, vonaton – munkába igyekvő dolgozóval nem fordulhat elő, az ilyen kifejezetten a luxusgépen munkába menők kiváltsága. 

Arról nem is szólva, hogy Szijjártó áldozatot hoz a nemzetért. Nemcsak azzal, hogy alig két hónappal az oroszok ukrajnai agressziójának kezdete előtt hagyta magát a Barátság Érdeméremmel kitüntetni, de a luxusrepülők sem annyira kényelmesek, mint azt mi, akik még sohasem utaztunk ilyen gépeken, gondolnánk. Különösen, ha olyan langalétáról van szó, mint amilyen a külügyminiszter, aki elmondása szerint még kihúzni sem tudja magát utazás közben, ha feláll, görnyedve kell mozognia.

Nem nehéz átérezni egy ilyen utazás nehézségeit, arról nem is szólva, hogy a paradicsomos, paprikás szendvicsek idővel unalmassá, az egyhangúság miatt pedig egészségtelenné válhatnak. Egyébként azért sem kell Szijjártót irigyelni, mert elmondása szerint nem ő választja meg, hogy mikor és mivel utazzon. Mint mondta, „neki megmondják, hol legyen, mire szálljon, ő ott lesz, felszáll és repül.” Ilyen egy kötelességtudó, a hazájáért minden áldozatra kész magas beosztású külügyér. Nem kérdezi, hová lesz az út és miért, hanem időben megjelenik az indulásnál, felszáll és repül.

Ilyen egyszerű ez, nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen oszolni és tovább haladni. Gyalog, busszal vagy villamossal, akinek pedig csak arra futja, luxusrepülővel.

Forrás: hirklikk.hu