Betörők vannak, fűtés nincs: ilyen az élet Rákosrendezőn

2024. december 2. 14:00 2024. dec. 2. 14:00

Télen költözhetnek új otthonukba a tervezett mini-Dubaj területén élők, de egyelőre tűzifa nélkül próbálnak túlélni a 10 fokos lakásban, és rendszeresen hajkurásszák a betörőket. A zuglói polgármester ugyan fotózkodott az ott élőkkel, de ő sem segít.

Lassan halad előre a rákosrendezői Tatai úti MÁV-telepen élők ügye. A vasúttársaság még februárban küldött levelet a telep 24 lakásában lakóknak, amiben a lakás elhagyására szólította fel őket, mert a kormány az  új lakó- és irodaövezet – az úgynevezett mini-Dubaj – egy részét a lakótelep helyén tervezi felépíteni. A kilakoltatás hivatalos és nem hivatalos határideje fokozatosan halasztódott: a többség el tudott költözni, de a mai napig a telepen lakók kilenc hónapja egzisztenciális válságban élnek. 

Nagyné Johán Edit szintén február óta vár a helyzet megoldására, továbbra is a telepen él. A lakók egy részéhez hasonlóan az ő ügyét is Szepesházy Péter ügyvéd képviseli, aki októberben adta be a papírjait a bíróságra. „Ezután hívtak fel a MÁV-tól, hogy mutatnak egy lakást, amit megnéztem, elfogadtam. Ez volt, amire vártam. Azóta a szerződést is aláírtam, de a helyzet a mai napig nem rendeződött: arról volt szó, hogy november végéig elköltözöm, de még csak most festik a lakást” – mondta a Hírklikknek Nagyné. Nemrég azt mondták neki, még egy-másfél hét a határidő a festésre, ezért könnyen lehet, hogy a költözés karácsonyra, vagy januárra tolódik.

A késlekedés azért is jelent problémát, mert a telepen élők jellemzően nyáron szokták megvenni a télre szükséges tűzifát. A költözés ígérete miatt azonban ez idén elmaradt, ezért Nagyék lakásában jelenleg csak a konyhában van fűtés, egy kölcsönkapott kályhának köszönhetően. „A férjem 10 fokban alszik a szobában október óta pulóverben, kardigánban, vastag zokniban. Felhívtam Rózsa András polgármestert, azt mondta, utánanéz, tud-e tüzelővel kapcsolatban segíteni, de két hete fel sem veszi a telefont. Előtte kijött hozzám, lefényképezték velünk a teraszon, jó reklám voltam vele, de a kisujját sem mozdította azóta” – mondta Nagyné.

A befőttet, karácsonyfadíszt is elvitték

Áprilisban egy helyszíni riportban több lakó panaszkodott a környék közbiztonságára, és Nagyné szerint a helyzet azóta súlyosbodott. Két hete feltörték a teraszuk melletti épületet, amiből több mint 500 ezer forint értékű személyes tárgyat vittek el. A rendőrök több mint három órát helyszíneltek. „A férjem összes szerszámát elvitték, a fúrógépet, csiszológépet, hosszabbítókat, lapátokat, hegesztőket, akkumulátor-töltőket, de a befőtteket, lekvárokat, karácsonyfaégőket, és a díszeket is. Egy csavarhúzónk sem maradt” – sorolta Nagyné. Olyan is előfordult, hogy hajnali 3 óra körül ébresztették fel a rendőrök, mert a telepen volt valaki, akit köröztek. „Eddig csak az udvar felől törték fel a lakásokat, de most már az utca felől is. Ki-be járkálnak az emberek, van, aki bent is alszik” – mondta a lakó.

A házat a betörők miatt elhagyni sem tudják, ezért a bevásárlás, vagy az egészségi ügyek intézése is szervezést igényel. „Nem tudunk kilépni a kapun. Nemrég beültünk az autóba, és a másik oldalról nyolc kapucnis ember leste a lakást, úgyhogy inkább visszaálltunk. A MÁV sem segített a lakás ellenőrzésében, amíg nem vagyunk itthon, pedig tudják, hogy betörtek hozzánk” – mondta Nagyné.

A kormány az Egyesült Arab Emírségek kormányával együttműködésben szeretne lakó- és irodaövezetet építeni Rákosrendezőre. A beruházó cég mögött az a Mohamed Alabbar áll, aki a világ legmagasabb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építtette. Budapesten ekkora toronyházra nem kell számítani: az Andrássy út és a Hősök tere hátterében 220-240 méteres felhőkarcolók épülnének, amelyekhez képest a közeli Kassai téri 17 emeletes toronyház, sőt, a MOL-torony is eltörpül. Egyelőre azonban hiába beszélt sokat a kormány a projektről, nehezen találnak vállalkozókat a terület megtisztítására, ezért legkorábban 2026-ban kezdhetik építeni a luxusépületeket.

 

Forrás: hirklikk.hu