Gyilkosképzők, vagy a természet szeretetére nevelnek a gyermek vadásznapok?
Légfegyverrel és íjjal is lőhettek a 6-14 éves gyerekek a polgári gyermek vadásznapon, majd a jól sikerült nap végén egy elejtett őzzel közös fotó is készült. A mintegy 45 gyereket ábrázoló csoportkép a múlt hét csütörtökén készült a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron. Ez a rendezvény egy programsorozat része, korábban, július 11-én már Nyírábrányban is tartottak hasonló összejövetelt a gyerekeknek, de annak a kiskorúnak sincs oka a szomorúságra, aki a két eddig helyszínről lemaradt, mert július 29-én Derecskén is lehetősége lesz megismerkedni a vadászat rejtelmeivel. Mielőtt bárki összevonná rosszallóan a szemöldökét, közöljük vele: a vadászat nem az, mint aminek sokan gondolják.
Nem nyakló nélküli lövöldözésről és ártatlan négylábúak legyilkolásáról van ugyanis szó. Az Országos Magyar Vadászkamara és a Hortobágyi Nemzeti Park által is támogatott Gyermek Vadásznapon például több szakmai előadás is elhangzott a csodálatos természetről, volt trófeabemutató, valamint – a Hortobágyi Madárkórház jóvoltából – gyógyult madarakat is szabadon engedtek. A kiskorúak mindemellett megismerkedhettek a légfegyverek és az íjászat alapvetéseivel, megcsodálhatták a vadászkutyák és a ragadozómadarak produkcióit, ám a fénypont minden bizonnyal a Terítéken az őz! című programpont lehetett, ahol a már korábban elpusztított állatot a végtisztelet jeléül kürtjelekkel búcsúztatták a földi léttől.
A gyerekek persze egyetlen állat életét sem oltották ki, a lelőtt őzt sem ők ejtették el, a YouTube-ra feltöltött videón például kifejezetten látható, hogy róka, vaddisznó és medve formájú célpontokra lőnek íjjal. A lelőtt őzzel pózoló fotó ennél fogva nem fejezi ki a gyermek vadásznap békés, harmonikus jellegét, ezért a számos negatív kommentre reagálva, az Országos Magyar Vadászkamara „A gyermek vadásznap nem gyilkosképző” című közleményében „őszinte értetlenségét” fejezte ki a programról megjelent negatív cikkekkel és véleményekkel kapcsolatban. „A vadászattal kapcsolatban a gyerekek hallhattak arról, miért van szükség egyes fajok védelmére és vadászati idényekre, és a terítéken elhelyezett, elejtett őzek kapcsán pedig a vadászati kultúráról, etikáról, szokásokról – amelyek révén a vadászat pont, hogy többé válik az állatok megölésénél.”. Ezzel a szöveggel fogták ki a szelet azok vitorlájából, akik szerint a gyerekeket gyilkolni tanulni vitték, hobbi ölésre nevelték, sőt, az egyik hozzászóló még attól sem riadt vissza, hogy a Hitlerjugendhez hasonlítsa a résztvevőket.
A vadászattal kapcsolatos visszásságok nem először kerültek a közvélemény –. fogalmazzunk stílszerűen – célkeresztjébe, gyakran még a jó szándék is balul sült el. 2019-ben például az egész országot érintő jótékonysági vadászatot rendeztek, s a befolyt 30-35 millió forintot kórházi gyermekosztályok kapták. Eddig a hír hivatalos része, és többen nehezményezték, hogy a jótékonysági vadászat résztvevői és szervezői minden bizonnyal nem mesélték el a kórházban fekvő beteg gyerekeknek, hány őzike és nyuszi halt meg, és arról sem beszéltek nekik, hogy a kis csíkos vadmalacoknak azért nincs már sem mamájuk, sem papájuk, mert a jótékonysági vadász bácsik őket is kinyírták.
A vadászokról azt mondják, hogy szeretik a természetet. És az állatokat is szeretik, emellett még tisztelik is őket. Még holtukban sem lógatják le a tetemüket nyakuknál fogva egy helikopterről, nem pózolnak elégedetten az elejtett vad teteme felett, mert az embertelen és gyomorforgató. És az is tudható, hogy a vadászatnak célja van. Biológiai egyensúly, fajtamegóvás, vagyis, a gyérítés, a selejtesnek mondott vadak kilövése. Mondjuk, vannak, akikben ez utóbbi rossz emlékeket idéz, de most nem róluk van szó, hanem a vadászokról, valamint a természetről, amit ők szeretnek.
Én is szeretem a természetet. Középiskolás koromban négy évig hivatalosan is természetjáró voltam. Volt igazolványom, és havonta legalább két, de inkább három hétvégét kirándulással töltöttünk. A matek-fizika tanárunk szerettette meg velünk a kirándulást, neki köszönhetjük, hogy még az iskolai érettségi előtt bejárhattuk az ország szinte valamennyi szegletét. Ezért van, hogyha valamelyik híradóban egy sokak számára ismeretlen település nevét hallom, nekem és egykori osztálytársaimnak, emlékünk is fűződik a névhez.
Mi úgy is tudtuk szeretni a természetet, hogy akárcsak egyetlen állatban is kárt tettünk volna. Sőt, a növényeket is óvtuk, csak lehullott levelet vettünk föl a földről, fákról soha nem téptünk le egyet sem. És persze gyalogoltunk, volt, hogy egy nap húsz kilométernél is többet.
Persze, nekünk könnyű volt: nem találtunk a közelben háziasított rénszarvast, se helikoptert. Mindemellett a kísértést sem kellett legyőznünk, hiszen nem volt fegyver a kezünkben.
