Kreált büntetőperek, politikai leszámolás – a múltban

Ezt láttuk a negyvenes évek végén, de szembesülünk ilyenekkel a 2000-es évek elején, sőt, napjainkban is. Ezt a „politikai fegyvert” a háború után a Szovjetunióból importáltuk?

Az első politikai indíttatású perek a Horthy-korszakhoz kötődnek. A Tanácsköztársaságot követő fehérterror idején a pogromszerű kivégzések mellett a politikai ellenfelekkel való leszámolásnak ez volt az egyik „fehérkesztyűs” módszere. 1940-ben a nyilas politikusok félreállítására is felhasználták, hol valós, hol kreált vádakkal a bíróságokra bízták a „munkát”. 

Ezek is illeszkednek a későbbi koncepciós perek sorába?      

A „koncepciós per” kifejezés elsősorban a későbbi sztálini perekre volt jellemző, de már 1945-ben elindultak olyan bírósági eljárások egyes politikusok ellen, amelyeket elsősorban a politikai szándékok motiváltak. A legelső olyan politikus, akit a háború befejezése után a félreállítás szándékával bíróság elé állítottak, Demény Pál volt. 

Az illegális kommunista? Aki 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja volt? 

Igen. 1943-1944-ben több kommunista frakció működött Magyarországon. A Demény Pál vezette frakció számított az egyik legerősebbnek a kommunista mozgalmon belül, amit az úgynevezett moszkoviták nem néztek jó szemmel, mert többen voltak, mint Rákosiék. Deményt néhány társával együtt azzal vádolták meg, hogy rendőrségi besúgók voltak. Így akarták a maguk oldalára állítani a kommunista párt többségét. Akkoriban az ilyen eljárásoknak politikai indítékai voltak, a vád valóságtartalmát nem kellett bizonyítani. 

Ez az ügy is a népbíróságok elé került… 

De nem lehet összemosni a háborús bűnösök elleni perekkel. Olyanokat szerte Európában mindenütt lefolytattak. A háború után ez nem is történhetett másként. 

1945 és 1947. augusztus 31-ike között, az úgynevezett „kékcédulás” választásokig, korlátozottan ugyan, de demokratikus volt az ország berendezkedése. 

Ha korlátok között is, de működött egyfajta polgári demokrácia, amíg a szovjetek nem döntötték el, hogy mi legyen Magyarország, illetve Csehszlovákia sorsa. Románia, Bulgária és Lengyelország „szovjetizálásáról” már 1944-ben megszületett a döntés, de a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform) csak 1947 szeptember végén hozta meg ugyanezt a határozatot a magyarokról és a csehszlovákokról. 

Az 1947-es választás tesz pontot a rövid polgári demokratikus korszak végére? 

1945-ben a második világháború utáni Magyarországon az első demokratikus nemzetgyűlési választást a Független Kisgazdapárt fölényesen, 57 százalékkal megnyerte a három rivális baloldali párt előtt. A szociáldemokraták és a kommunisták 17-17 százalékot, a parasztpárt 7 százalékot ért el. Azok a pártok, amelyek vagy támogatták a háborút, vagy propagandát folytattak az Egyesült Nemzetek ellen, nem indulhattak a választáson. Egyetlen kivétel volt, a politikai katolicizmus pártja, amely ugyan kapott engedélyt a választási indulásra, de mert Mindszenty József bíboros nem támogatta Barankovicsékat, akiket túlzottan plebejusnak tartott, végül ők sem indítottak jelölteket. Sem a szegény kis- és középparasztság, sem a gazdag parasztok, sem a nemzeti, konzervatív érzelmű és a katolikus polgárok nem tudtak máshová szavazni – maradt számukra egyedül a kisgazdapárt. Ez a politikai helyzet okozta a kisgazdapárt jelentős győzelmét.  

Mit lehetett ezzel kezdeni a baloldalon? A kommunista párt elkezdi szalámizni a kisgazdákat?  

A „szalámizás” fogalmát én nem szoktam használni Ez a kifejezés Goebbelstől származik. 1933-ban, amikor a németek előbb a kommunista pártot oszlatták föl a parlamentben, majd a szociáldemokratákat, később a többieket is, akkor Goebbels szalámi taktikáról beszélt. Egyébként tőle, és nem Churchilltől származik a hidegháború fogalma is… 

Szóval 1945 után itthon a kommunisták elkezdték „megosztani” a kisgazdákat.

Az 1947-es választás eredményeként, de még a Komintern megalakulása előtt, a választás másnapján, szeptember 1-én, Rákosi összehívta a Politikai Bizottságot, amely úgy határozott, hogy a Pfeiffer Zoltán vezette pártot ki kell iktatni a politikai életből. Utólagosan „megtévesztésnek” nyilvánították az indulását és a pártot feloszlatták, a képviselői mandátumát megszüntették. Máris egy ellenzéki párttal kevesebb lett a Házban. A következő a Demokrata Néppárt lett, mert nem nézték jó szemmel a körülötte gyülekező fiatal, agilis, jól szervező, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) tagjainak tevékenységét. Az MDP 1948 júniusi kongresszusa után a hétfői parlamenti ülésen hat kalotos mentelmi jogát felfüggesztették, és bíróság elé állították őket, majd börtönbe kerültek. Nélkülük lebénult a Demokrata Néppárt. Az akkori fiatalok közül Keresztes Sándor, Ugrin József, Kovács K. Zoltán a rendszerváltás után ismét politikai szerephez jutott. 

Voltak más pártok is Rákosiék útjában? 

Barankovics sikertelenül egyezkedett Puskin nagykövettel, nem nyerte el a szovjetek támogatását, ezzel a második legerősebb ellenzéki párt is eltűnt a színről. Még ottmaradt a miniszterelnökségi államtitkári posztot betöltő Balogh páter pártja, akiről akkoriban az a hír járta, hogy az ő és Rákosi páncélszekrényében van „minden kompromittáló tudás”. Balogh páter kivett a miniszerelnökség kasszájából 50 ezer forintot, kapott Rákositól újabb 50 ezret és ebből megszervezte a maga lojális ellenzéki pártját. A parlamentben 5-6 százalékuk lehetett, igazából csak virtuális ellenzéknek kellettek. 

Ez volt az első kamupárt, amelyet kormányzati pénzzel teremtettek? 

Valójában igen. De voltak mások is, az olyan töredékpártok, amelyeknek csak 4-6 képviselője kapott mandátumot. Ide sorolható a magyar Országgyűlés első női képviselője, Slachta Margit szerzetesnővér is, aki negyedmagával vezette a keresztény nőmozgalom parlamenti képviseletét. Felszólalásainak mondandója miatt a ház akkori elnöke – Kövér László-féle módszerekkel – újra és újra féléves szilenciummal büntette, eltiltotta az ülések látogatásától is. 

Mikor kezdődtek a politikusokkal szembeni rendőrségi atrocitások? 

1946 után koalíciós válságok sorozatát élte át az ország. Kisgazdapárti többség volt a parlamentben, csak azokat a döntéseket lehetett átvinni, amit a többség megszavazott. Rákosiéknak ez komoly fejfájást okozott. Sokáig nem találtak rá megoldást, míg az 1943 óta létező Magyar Közösség nevű alakulat ügyét föl nem fújták. Ez nagyjából úgy működött, mint egy szabadkőműves páholy. A tagjai fogadalmat tettek, előbb a nácikkal, később a kommunistákkal fordultak szembe. Nagyon felkészült, pozíciókkal rendelkező személyek voltak a tagjai, akikhez szívesen jártak a fiatalok a „házi szemináriumaikra”, a beszélgetésekre. Álmodozók voltak. Azt tervezgették, hogyan lehet itt átvenni a hatalmat, ha majd a békeszerződés után kivonulnak az oroszok. A titkosrendőrség a csoport 15-20 fiatal, még egyetemista vagy friss diplomás tagját, illetve a csoportba eljáró kisgazdapárti képviselőket, és az ott megjelenő, a párt apparátusában dolgozó szimpatizánsokat rajtaütés-szerüen letartóztatta. Ezek mind Kovács Béla beosztottjai voltak. Kovácsot elvitték az oroszok Bécsújhelyre, és megzsarolták, ha nem vall Nagy Ferenc miniszterelnök ellen, komoly büntetést kap. Kovács megtört, alkut kötött, vallott a főnökére. Eközben Nagy Ferenc, Svájcban a szabadságát töltötte és az ottani mezőgazdaságot tanulmányozta. Idehaza letartóztatták a fiát, és a személyi titkárát, akik azzal a feltétellel szabadultak ki, ha elküldi a lemondását. Ha ez nem is volt bírósági ügy, a korszak legsúlyosabb politikai zsarolása mindenképpen. De ez még 1947 májusában történt.  

Meddig tartott az ellenfelek eltávolítása a politikai színtérről? 

A leszámolás az FKgP-vel kezdődött, Mindszenty letartóztatása után Barankovics is távozott az országból, és feloszlatta a pártját. A Kominform határozata után nyilvánvaló volt, hogy az SZDP sem kerülheti el a beolvadást. A párt több, a két világháború közötti vezetőjét, például a korábbi pártelnököt, Peyer Károlyt már 1947-ben távozásra kényszerítették a hatóságok, mert tarthatott a letartóztatásától. Utána Kéthly Anna lett a vezetője azoknak, akik ellenezték az MKP-val való egyesülést. Az MKP-vel való egyesülést támogatók – Szakasits, Marosán, meg Horváth Zoltán csoportja – kisebbségben voltak ugyan, de megtisztították a pártot az egyesülést elutasító kétharmadtól, és a két pártból létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, az MDP. Dobi István vezetésével balra tolódott a kisgazdapárt is, végül a három párt koalíciót kötött.  Rajtuk kívül már csak két jelentéktelen politikai alakulat maradt a színen.

Ezek után mi történt?

Eldurvult a politikai közélet. Következtek a koncepciós perek, amiben már teljesen mindegy volt, bűnös-e vagy ártatlan, akit a bíróság elé állítottak.