Szombaton debütál a Pécsi Nemzeti Színház színpadán a Valahol Európában - Neked van már jegyed?

2021. október 7. 13:32 2021. okt. 7. 13:32

A Zene, Nézz rám, a Staub, Nem szabad félni. A sokak számára ismerős dalok és szövegek most visszatérnek a Pécsi Nemzeti Színház színpadára, hiszen október 9-én este 19 órakor mutatják be a Valahol Európában című nagy sikerű musicalt

A mű Balázs Béla és Radványi Géza azonos című filmforgatókönyve alapján készült, ezúttal Vidákovics Szláven rendezésében. Dés László zenéje, Nemes István dalszövege, Böhm György-Korcsmáros György-Horváth Péter szövegkönyve nyomán az idősebb generációnak ismerősen csengő dallamok, elhíresült szövegek köszönnek vissza Radványi Géza azonos című filmjének zenés változatában, mely a legsikeresebb magyar musicalek egyike. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

 

"Valahol Európában háború dúl. A feltépett országutakon otthontalanul, lerongyolódott, árva kölykök menekülnek a pusztulás elől. Hordákba verődve rabolnak, fosztogatnak, hogy ételhez, vízhez jussanak. Az egyik hordát egy lebombázott nevelőotthonból szökött, nyurga fiú vezeti. Semmije nincs, még a nevét is elrabolta tőle a háború. Társai Hosszúnak szólítják."

 

Olyan dalok hangzanak el, mint a „Zene, az kell”, a „Mi leszek, ha ...” és természetesen a címadó dal, a „Valahol Európában”. De úgy a darab, mint a pécsi előadás is, szándékai szerint az ifjabb korosztályt is meg kívánja megszólítani, a körülöttünk levő világra szemet nyitni, a kiút keresés közben szórakoztató formában elgondolkodtatni. 

 

A mára már klasszikussá lett alkotás hősei - gyerekek és felnőttek - egyaránt példát adnak emberségből, szolidaritásból, hűségből, a szabadságba vetett hit erejéről, amivel méltóképpen emlékezhetünk meg mindazokról, akik életüket áldozták és áldozzák nagy ügyekért, vagy csak elszenvedői a történelemnek. Simon Péter humanista zenész a gyerekektől kapja vissza az életbe vetett hitet. Így a tragikus történet mégis kiutat mutat a reménytelenségből.

Az október 9-i bemutatót pedig hosszadalmas munka előzte meg, hiszen mint ahogyan arról korábban a Pécsi STOP is beszámolt, még májusban kezdték el a darabhoz a gyerekszereplőket keresni. Az előadáshoz kiválóan éneklő, jó mozgáskészséggel rendelkező 7-14 év közötti csoportos és kiemelt szereplőket kerestek, akiket a jelek szerint meg is találtak, hiszen a színház oldalán már megtekinthető, hogy ki bújik például tragikus sorsú Kuksi, vagy éppen Szeplős vagy Sutyi szerepébe. 

A Valahol Európában szombati premierjére gyakorlatilag elfogytak a jegyek, a 10-i előadásra pedig már csak néhány szék maradt szabadon, de aki októberben szeretné megtekinteni a klasszikust annak nagyon szemfülesnek kell lennie, mert két egymás melletti ülőhely már nem igen akad. 

Időközben azonban már megkezdődött a jegyértékesítés a novemberi előadásokra, a Valahol Európában előadásainak listáját itt tudod megnézni. 


 

Nem először fut a Pécsi Nemzeti Színházban

A Pécsi Nemzeti Színház egyébként nem először viszi színpadra a mára már legendássá vált darabot, hiszen a 2000-es évek elején is elképesztő sikerekkel futott. A szereplők között pedig akkoriban ott volt Stubendek Katalin vagy Széll Horváth Lajos, akik jelenleg is a pécsi nemzeti társulatának tagjai. 


 

Szerző: Gerber Petra