Egyelőre még nem kapta meg az állami támogatást a ZSÖK

2020. szeptember 18. 10:39 2020. szept. 18. 10:39

A városháza tájékoztatása szerint pár héten belül lehet erre számítani. Az önkormányzat szeptember 17-ig 161,6 millió forintot utalt át a cégnek.

A napokban kérdezett rá lapunk a pécsi önkormányzatnál, hogy megérkezett-e már a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) állami támogatása, ugyanis augusztusban még nem volt a számlán a pénz. A Szabad Pécs augusztusi cikkéből az is kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma sok adatot  és kimutatást kért be a ZSÖK-től kiadásaikről és működési költségeikről. Bognár Szilvia alpolgármester arról beszélt a lapnak, hogy reméli, akár még az idénre tervezett állami támogatásnál is többet ad az állam, mivel a koronavírus alaposan lenullázta a céget.

A városházánál arra is rákérdeztünk, hogy ha nem érkezett be az állami támogatás, akkor az mikorra várható, és hogy az önkormányzat mennyivel támogatta eddig a ZSÖK-öt. 

Az önkormányzattól a Pécsi STOP megtudta, még nem érkezett be az állami támogatás, a rendelkezésre álló információk alapján erre pár héten belül lehet számítani. 

Az is benne volt a válaszban, hogy az önkormányzat szeptember 17-ig bezárólag 161 632 642 forintot utalt el a ZSÖK-nek. 

Idén a költségvetésbe egyébként önkormányzati részről 175,2 millió van támogatásként betervezve a ZSÖK felé, az állami támogatás pedig 1,508 milliárdos összeggel szerepel a költségvetésről szóló rendeletben. 

Még a júniusi közgyűlésen beszélt arról Bognár Szilvia alpolgármester, hogy a ZSÖK kapcsán 2016-ban megköttetett 10 éves keretszerződés szerint május elsejéig meg kell kötni az éves támogatásról szóló szerződést. Június végén a 9 szükséges aláírásból 8 már megvolt, az egyetlen hiányzó szignó az Emberi Erőforrások Minisztériumáé volt. 

Az alpolgármester akkor azt is elmondta, hogy a korábbi években egy kivétellel sosem sikerült május elsejéig megkötni a szerződést: 2016-ban augusztus 11-én, 2017-ben július 19-én, 2018-ban augusztus 3-án kötötték meg a szerződést, tavaly viszont már áprilisban, mert hogy ősszel önkormányzati választás volt. Az állami támogatás kiszámíthatatlan érkezése miatt pár éve állandó kiegészítő hitelfelvételre kényszerült a ZSÖK, erről még 2017-ben írtunk.

 

Szerző: V.G.

Címlapkép: Pécsi STOP

Forrás: Pécsi STOP