Nagy Csaba választókörzetéhez tartozó településeken nyomoz a rendőrség az önkormányzati választás kapcsán

2019. november 8. 13:59 2019. nov. 8. 13:59

Tíz rendőrségi eljárás zajlik jelenleg Baranyában az önkormányzati választás kapcsán, ötöt a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetése, ötöt pedig közokirat-hamisítás miatt indítottak. Azok a települések, melyek esetén kiderült, hogy eljárás zajlik, mind a 4-es számú országgyűlési egyéni választókörzetbe tartoznak, amelyet tavaly a fideszes Nagy Csaba nyert meg.

Bár lassan egy hónapja megvolt már az önkormányzati választás, vannak olyan települések, ahol a szavazás kapcsán rendőrségi eljárások folynak.

A Pécsi STOP az esetek egy részéről már korábban beszámolt: Harkányban még augusztusban tett feljelentést a választók számának hirtelen növekedése miatt az ellenzék polgármesterjelöltje. A szigetvári járásbeli Pettenden a helyi jegyző ugyanezen okból tett feljelentés még a választás előtt, mindkét helyen közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt kezdett nyomozni a rendőrség. 

Az Átlátszó Országszerte aloldala egy további esetet említett Baranyában, a helyiek elmondása szerint a szigetvári járáshoz tartozó Csebényben indult rendőrségi eljárás, miután ott is furcsán megugrott a választópolgárok száma a szavazás előtti időszakban.

A Baranya Megyi Területi Választási Bizottság két határozatában (1, 2) pedig az is szerepelt, hogy a pécsi járáshoz tartozó Bostán a Helyi Választási Bizottság az átjelentkezések és egyebek miatt a rendőrség vizsgálatát kérte. 


A megyében november 10-én, vasárnap két településen tartanak megismételt választást. Komlón az 5-ös választókerület jelöltjei küzdenek meg újra egymással, de a polgármesterválasztást is megismétlik ebben a körzetben - ami miatt akár az eddigi eredmény is megfordulhat, és más ülhet a bányászváros bársonyszékébe. Pettenden pedig polgármestert, képviselő-testületet, valamint nemzetiségi önkormányzatot választanak újra a szavazók.


Ezek nyomán a Pécsi STOP október 28-án kereste meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy a bostai és csebényi eset kapcsán indult-e eljárás, és ha igen, milyen bűncselekmény gyanúja miatt. Arra is rákérdeztünk ezen két településnél, hogy történt-e már gyanúsítás az ügyben. 

Illetve arra is rákérdeztünk, hogy a megyében összesen hány eljárás zajlik az önkormányzati választás kapcsán, és ezekben az eljárásokban történtek-e már gyanúsítások. 

A megyei rendőr-főkapitányságtól november 8-án a következő választ kaptuk:

"A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetése miatt összesen 5 eset kapcsán nyomoz (ideértve a pettendi esetet is), 3 esetben feljelentés-kiegészítést, 1 esetben előkészítő eljárást rendelt el, míg 1 esetben a feljelentést elutasította. Az elrendelt nyomozásokban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor, az eljárások folyamatban vannak.

Közokirat-hamisítás miatt összesen 5 esetben nyomoznak az illetékes rendőrkapitányságok (ideértve a csebényi, a bostai, valamint a harkányi esetet is), 1 esetben pedig előkészítő eljárást rendeltek el. Gyanúsítotti kihallgatásra ezekben az esetekben sem került sor, az eljárások mind folyamatban vannak."

Mivel a rendőrség válaszából nem derült ki száz százalékosan, hogy mely települések esetében zajlanak ezek az eljárások, ezért a Pécsi STOP pontosító kérdéseket küldött a megyei főkapitányságnak. A válaszból ugyanakkor kiolvasható, hogy például Pettenden a választás rendje elleni bűncselekmény miatt is folyamatban lehet egy eljárás (bár azt nem tudni, hogy a korábbi közokirat-hamisítás lett esetleg átminősítve, vagy ez egy plusz eljárás).

Az azonban jól látható a már napvilágra került eseteknél - Bosta, Csebény, Harkány, Pettend -, hogy a nevesített települések mindegyike a Baranya 4-es számú egyéni országgyűlési választókerületbe tartozik. 

Az itteni választókerületbe a valasztas.hu adatai szerint tavaly 78 103 főnyi választópolgár tartozott 174 településen (ez Baranya aprófalvas régiója), akik közül 49001 fő szavazott helyben (átjelentkezéssel és külföldről még 1838 szavazat érkezett, így a leadott szavazatok száma összesen 50 763 darab volt, amelyből 50 029 darab lett érvényes). A választókerületet a korábbi pécsi alpolgármester, majd a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a fideszes Nagy Csaba nyerte meg. A rá adott szavazatok száma 24 479 darab volt, amely 48.93 százalékos eredményt jelentett a tavalyi országgyűlési választáson.

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP