Vincze János: "bontsam le, amit fölépítettem?"

Pécsi STOP: Hogyan érinti a Harmadik Színházat az önkormányzat által eldöntött változás?

Vincze János: A közgyűlési határozatban az szerepel, hogy a Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft. beolvad a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.-be. A beolvadás a Pécsi Harmadik Színház önálló jogi személyiségének a megszűnését jelenti. Ugyanakkor a közgyűlésen, és egy nappal előtte a kulturális bizottság ülésén az hangzott el, hogy szervezetileg olvadjunk be, de őrizzük meg azt a szakmai tevékenységet, amit eddig is folytattunk, mert a városnak fontos a Harmadik Színház. Az egész beolvadási folyamat konkrét megvalósítására engem és Rázga Miklóst (a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója – a szerk.) neveztek meg felelősként.

Tehát még most fogják majd kitalálni, hogy mi legyen?

Valahogy így van. Ami még hozzátartozik ehhez, és elhangzott a közgyűlésen is, hogy az egyesülési törvény szerint a beolvadáshoz két önkormányzati döntés szükséges. Ez az első, ami most megindítja a folyamatot, és egy másik, miután már kidolgoztuk a módját a beolvadásnak. Az a gond ezzel, hogy a részletekben nagyon sok buktató van, mindeközben rendkívül nehéz az én szubjektív helyzetem. Ugyanis fölépítettem ezt a színházat, eljuttattam odáig, hogy kiemelt színház lett – ami állami támogatással jár –, és most bontsam le, amit fölépítettem? Jelen pillanatban 38,5 millió forintos állami támogatást kapunk, ha jogilag megszűnünk, ez a támogatás nem jár.

Más is a Harmadik Színház besorolása, mint a Nemzetié.

Így van, a nemzeti színházi csomagba csak a régi, többtagozatos vidéki színházak (Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr, Szeged) tartoznak, továbbá Budapesten a Nemzeti Színház, a Fővárosi Operettszínház és az Opera. Mi minősítésünk szerint olyanok vagyunk, mint a kaposvári színház, vagy a pesti Radnóti, kiemelt kategóriába tartozunk, ez egy nagyon komoly eredmény.

A másik nehéz kérdés, hogy ha nem folytatunk önálló gazdálkodást, akkor mi van a bevétellel, amit megtermelünk. Tavaly 21 millió volt a jegybevétel, ehhez jött hozzá a tao-támogatás, amit szintén el lehet veszíteni – ez együtt már olyan 75 millió forintot tesz ki. Ehhez hol 5, hol 10 millió forintot sikerült megpályázni, tehát olyan 80 millió forint körüli az az összeg, ami veszélyben van, de nyilvánvaló, ha vannak előadások, akkor bevételek is vannak, amire lehet igényelni a tao-t. A nagy kérdés, hogy ez hogyan kerülhet a Harmadik Színházhoz? Az is kérdés, hogy önállóság híján hogyan tudunk majd pályázni? Szóval, rengeteg ebben a beolvadásban a buktató, nagyon-nagyon nehéz helyzetbe került Rázga Miklós és én is, és az is kérdés, hogy miképp tudunk közös nevezőre jutni, mert különböző érdekek is vannak. Amiket eddig mondtam, azok a gazdasági-jogi érdekek voltak, a művészeti helyzetről még nem is beszéltünk.

Két teljesen más profilú színházról van szó.

Igen, ezért is volt elgondolkodtató az az előterjesztés, amiben az szerepelt, hogy ez a két színház azonos. Pedig óriási a különbség: a Pécsi Nemzeti Színház egy társulatos színház, mi pedig produkciókra szerveződő, társulat nélküli befogadószínház vagyunk. Ha mi elkezdünk a Nemzeti Színházba asszimilálódni, akkor a város egy nagyon fontos dolgot veszít el a művészeti-kulturális életében. Ez az egész folyamat nekünk sem jó, a Pécsi Nemzeti Színháznak sem jó – nem éreztem Rázga Miklóson sem a hallatlan nagy örömöt, mikor ez kiderült –, és nem jó a városnak sem, de még azon túl sem, ugyanis a Pécsi Harmadik Színház országosan is jegyzett színház.

Én általában optimista szoktam lenni, és most is az vagyok: a két közgyűlési határozat közti időben azon dolgozom, hogy az első közgyűlési határozatot valahogy módosítani lehessen, erről próbálok egyeztetni. Tudomásul veszem a döntést, de nem értek vele egyet, és úgy érzem, hogy akkor vagyok hű ahhoz, amit eddig létrehoztam a város művészeti, kulturális életében, ha tovább harcolok a Pécsi Harmadik Színház önállóságáért.

Ebben megerősít az, hogy Pécs művészeti életében nagyon sok elismerést kaptunk. Például a Pro Communitate-díjat azért, mert a város színházi életét egyedi módon gazdagítjuk – vagyis nincs párhuzamosság a másik színházzal. Megkaptam a város művészeti díját, Baranya megye Príma-díját, Jászai Mari-díjat, és mindegyiknek az indoklásában az szerepelt, hogy a Pécsi Harmadik Színház létrehozásáért és magas szakmai színvonalon való működtetéséért. Számít-e az, hogy korábban miket mondtunk – ez itt a kérdés. Miért kaptam, kaptuk ezeket a díjakat korábban – vagy miért kaptam meg az első Orbán-kormány alatt a Jászai-díjat –, miért egyezett bele Pécs első szabadon választott közgyűlése, hogy hivatásos színház legyünk?

Nem értem ezt a helyzetet, hogy miért mi lettünk az a kiszemelt cég – kis cég vagyunk, de nagy eredményekkel –, amelyiknek be kell olvadnia? Miért nem lehet minket beapportálni a Pécsi Nemzetibe, vagy akár a Zsolnay Örökségkezelőbe, mint a Pécsi Balettot meg a Bóbita Bábszínházat? Az a bizonyos óriási veszteség, amivel a város küszködik, az nem itt termelődött. A közgyűlésen említette az illetékes alpolgármester, hogy igaz ez a 80 millió, amit mi szerzünk meg, de szemben áll vele, hogy a város ad erre az évre 30 millió forintot. Erre azt tudom mondani, most, ahogy itt beszélgetünk, eddig a pillanatig kaptunk az önkormányzattól 3,5 millió forintot.

Az, hogy az önkormányzattól nem kapták meg a támogatást, az a dolgozók fizetését érintette-e?

Abban az értelemben nem, hogy havonta 3 millió forintot megkaptunk az állami támogatásból, de a TB-járulékokra ez nem volt elég, ezért a nyáron 1,1 millió forintot adtam kölcsön a színháznak.

Vagyis az állami támogatás is az önkormányzaton keresztül érkezik?

Igen, de azt az önkormányzat nem bántotta, az jött.

Csak azért kérdezem, mert anno 2012-ben a ZSÖK-nek érkezett negyedmilliárdos állami támogatásból 160 milliót a napi problémákra fordított az önkormányzat.

Mi az állami támogatást havi részletekben rendszeresen megkaptuk.

Szóval ebben az évben az önkormányzattól 3,5 millió forintot kaptak? Semmi többet? Csak ennyit?

Csak ennyit. Ezek azok a dolgok, amik újabb érvek lehetnek. Vagy akkor jussunk el odáig, hogy nézzük meg, vajon tudunk-e működni önkormányzati támogatás nélkül, én erre is nyitott lennék. Ezeket a megbeszéléseket hiányolom! A közgyűlés előtt kaptam egy héttel egy tájékoztatást az alpolgármestertől, a közgyűlés előtt egy nappal volt a kulturális bizottság ülése, csütörtökön a közgyűlés; ennyi.

Úgy érzem, én nagyon sokat tettem a művészet és kultúra erejével azokért a változásokért, amik itt bekövetkeztek a 90-es években. A korábbi rendszerben ellenzékinek számítottam: a 80-as években sok olyan előadást rendeztem, ami az akkori politikának nem tetszett: 1984-ben Örkény Forgatókönyvében kivágott piros-fehér-zöld zászlókat lobogtattunk. Megyei pártbizottsági ülést hívtak össze: ellenforradalom van a Ságváriban (az uránbányák művelődési háza – a szerk.)! Vagy amikor a Mrożek Emigránsok című darabjában a Népszabadság egyik száma volt a fényforrás – azért külön szóltak, hogy inkább ne Népszabadságot égessünk. És beidéztek a pártbizottságra, amikor a Pilinszky-előadásra készültem, hogy miért rendezek én Pilinszkyt? Rengeteg ilyenen estem át, és úgy gondoltam, hogy fölszabadultunk, és tényleg, megyünk, valami jobb felé kezdünk tartani. Ezért keserít el a jelenlegi helyzet.

Hogy meg sem kérdezték erről?

Igen. Talán Fenyő Miklós énekli a Made in Hungáriában, hogy „voltam én nagyon kicsi / és lettem kicsit nagy”. Ha úgy érzi az ember, hogy valamit tesz, akkor azt reméli, megérdemli, hogy ilyen súlyos kérdés és döntés esetén legalább beszéljünk arról, hogy vannak-e más megoldási javaslatok. Nekem vannak.

Mik lennének azok? Említette, hogy akár az önállósodást is el tudja képzelni.

Az is lehetséges. Elsősorban meg kellene őrizni a kiemelt státuszt. Nagyon nehéz városunk pénzügyi helyzete, de miként lehetne ezt átvészelni? Ebben kellene együtt gondolkodni. Ezért fordultam Csizi Péter országgyűlési képviselőhöz, mert hallottam, hogy az új döntés-előkészítő bizottság a város szellemi életének képviselőit is meghallgatja a döntések előtt. Én ezeket szeretném elmondani nekik is, amiket most elmondtam, hogy ebből kialakuljon a mostani döntés módosítása. Ezért fordultam a bizottság elnökéhez, és ezért kértem meghallgatást Hoppál Péter kulturális államtitkártól is.

Az is lehetséges megoldás, hogy apportként menne be a Pécsi Nemzeti Színházba a Harmadik Színház, vagy akár a Zsolnay Örökségkezelőbe. Ez a két legésszerűbb megoldás, ugyanis ha a folyamatokat nézzük, a Nemzetiből kivált a Bóbita Bábszínház, kivált a Pécsi Balett – és most kerüljön oda tagozatként?, műhelyként?, divízióként? a Harmadik Színház? Nem értem ezeknek a lépéseknek a logikáját. Szívesen együtt gondolkodnék struktúráról is. Én nyitott lennék bármire.

És megvan a fogadókészség az önkormányzat felől ezekre a felvetésekre?

Én a közgyűlés előtti egy héttel történt alpolgármesteri találkozóig nem is tudtam ezekről a folyamatokról. A közgyűlésen pedig már nem volt lehetőség lépkedni. Mégis optimista vagyok, nem keverek botrányt, nem uszítom a sajtót a közgyűlésre – pedig lenne rá lehetőség. Én azért fogadtam az Önök megkeresését is, mert bárki érdeklődését és megkeresését szívesen veszem.

A nézőink – van egy komoly nézői bázis mögöttünk – is sokszor keresnek, és mindenki egy dolgot szűrt le az eddigiekből, hogy a Harmadik Színház megszűnik. Arról ne is beszéljünk, hogy Uránvárosban szinte semmi nincs – ha mi megszűnünk, a Tescóig nem lesz itt semmi kulturális értelemben? Annak idején, amikor a városban rengeteg kulturális objektum megszűnt, akkor ki tudtam harcolni, hogy ez az épület – ami az uránbányák művelődési háza volt – megmaradhatott annak, aminek építették. Ha látom az Ifjúsági Házat, vagy a Bóbita volt épületét – mindkettő a város közepén, jó helyen –, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés: amit megvédtél, amiért harcoltál, ami fontos és az embereknek is fontos a környéken, abból mi lesz? Ugyanaz lesz, mint ahogy azok az épületek ott állnak? Hogyha ennek a folyamatnak az a vége, hogy innen ki is kell költözni. Mert erről pillanatnyilag nincs szó, de ismerem rendezőként Shakespeare királydrámáit, a folyamatok néha nagyon messzire vezetnek.

Amennyiben az a verzió lép életbe, hogy a Harmadik Színház beolvad a Pécsi Nemzeti Színházba, akkor várható-e létszámleépítés?

Nem lehet tudni. A törvény szerint mindenkit át kell venni a bérének megtartásával, de hogy utána mi lesz, azt nem tudom, az egy következő fejezet.

Rázga Miklóssal leültek már egyeztetni?

Nem, a kulturális bizottság ülése előtt és után beszéltünk. Nyilván ő is úgy van vele, mint én, hogy ez most akkora hegynek tűnik, amiben rengeteg probléma van benne, hogy nem ugrottunk egyből neki. December végéig van idő a fordulópontig, de utána is még újabb fejezetei lesznek a folyamatnak – várhatóan jövő év közepén mehet végbe jogilag a beolvadás, amibe én belegondolni sem akarok.

Fölmerül a kérdés: ilyen esetben mi lesz az állami támogatással? Akkor az első félévre kellene költségvetést csinálni, de magának a törvénynek köszönhetően az egész beolvadás nem gyors: mérleget kell mindkét színháznak készítenie, azt általában február-márciusban szokták csinálni, de akkor még különféle határidők is vannak, amiket be kell tartani. Ezért is vagyok optimista, hogy amikor ez a sok-sok buktató előjön, akkor addig van idő, hogy a másfajta megoldásokat is meg lehessen fontolni.

Vagyis akkor az idei évad nincs veszélyben?

Nincs, ezért is fogunk egy közleményt kiadni, ami csak erről a helyzetről szól. A közönséghez fordulunk, hogy júniusig biztosan működünk ezen a helyen, és kérjük a támogatásukat, vegyenek jegyet, bérletet. Ezzel szeretnénk az aggódókat megnyugtatni. De nem jó így nekimenni egy évadnak.