Hazugság, magyarázkodás, megtévesztés, mantra - megérkezett a Fidesz hivatalos válasza

2023. november 9. 19:48 2023. nov. 9. 19:48

Tényfeltárás a klasszikus értelemben - a PécsiSTOP.hu szerkesztősége alaposan utánajárt és kiderítette, hogy egy a Fideszhez erősen kapcsolódó álcivil mondta el "véleményét" a pécsi közgyűlésen. Az ügyet olvasóink és mi is pontosan annyira felháborítónak találtuk, hogy újságírói kötelességünknek eleget téve kérdéseket küldtünk a Pécsi Fidesz Frakciónak, hogy megadjuk a lehetőséget arra, hogy erre a szánalmas próbálkozásra reagáljanak.

A pécsi Fidesz képviselőinek egyszerűen magyarázatot kellett adniuk arra, hogy miért próbálták meg átverni a pécsieket álcivilekkel, akik valójában fideszes aktivisták voltak és hogy fordulhatott az elő, hogy szószólójuk egy általuk jól ismert párttag, egy korábbi sztriptízbár üzemeltetője volt.

Mi kitartóan csak vártunk és vártunk...

A hétfőn elküldött kérdéseinkre végül szerdára érkezett válasz, igaz, hogy csak csütörtökön találtuk meg, mert a levelező rendszer spam-ként, vagyis levélszemétként tekintett az e-mailben elküldött reakcióra. Ez már önmagában egy elég beszédes dolog.

A kérdéseink a következők voltak:

  • Miért próbálták a pécsi fideszes képviselők úgy tálalni az október 17-ei eseményeket, mintha felháborodott pécsi civilek akcióztak volna, miközben tisztában voltak vele, hogy a néhány megjelent között fideszes párttagok és aktivisták voltak? 

 

  • A megjelentek szószólójaként kijelölt Kálmáncsi Gyula többször is indult választásokon a Fidesz színeiben, sikertelenül. Milyen szerepet játszik jelenleg a pécsi Fidesz politikájának alakításában?

 

  • Tisztában voltak vele, hogy a megjelentek szószólójaként kijelölt, fideszes párttag, Kálmáncsi Gyula korábban olyan sztriptízbárt üzemeltetett Harkányban Blue Hawai néven, amit a Dunántúli Napló korábbi cikke így jellemez: ,,a bár pultnál lévők bambuszkosarakban üldögélve nézhetik végig a go-go lányok erotikus műsorát”?

 

  • Mit tesznek önök a nők jogainak és méltóságának védelmében, például a “go-go lányok” tekintetében, akik közül sokan kényszerítve, erőszak áldozataként vagy emberkereskedelem miatt dolgoznak sztriptízbárban? 

 

  • Mennyire tartják összeegyeztethetőnek az Önök által hangoztatott keresztényi értékeket azzal, hogy a fideszes színekben több választáson elinduló, fideszes párttag, Kálmáncsi Gyula sztriptízbárt üzemeltetett?

 

  • Bocsánatot fognak kérni a pécsiektől azért, mert megpróbálták megtéveszteni őket azzal, hogy civil akcióként tálalták az ügyet, miközben tudták, hogy ez nem igaz?

 

A Fidesznek ismerjük a taktikáit, korábban ezekről beszámoltunk már. Van amikor egy politikus nem tesz eleget az egyik legfőbb kötelességének (például, hogy a lakosságot érintő és érdeklő kérdésekre válaszoljon) és inkább más szerepkörben tetszelegne, melyben ő várja el, hogy egy újságíró válaszoljon az ő kérdéseire. Tehát fordítva ül a lovon.

Akad az a jelenség, amikor tussolnak és teljesen figyelmen kívül hagynak egy igen nagy fajsúlyú dolgot, amitől azonnal el kéne határolódni. Ha ez nem történik meg, akkor jönnek a tényleges újságírói kérdések és a jól bevált menekülés.

De a kampány alapvető taktikái közé sorolható az is, amikor tudat alatt a fideszes politikusok belátják alkalmatlanságukat, vagy rossz döntéseiket, ezeket azonban megpróbálják politikai ellenfeleikre vetíteni. Röviden: saját szemetüket dobálják az ellenzékre.

Ha esetleg kíváncsi arra, hogy ezek a gyáva, aljas és hitvány dolgok hogy néznek ki összegezve, akkor már mutatjuk is változtatás nélkül a Fidesz válaszlevelét a kérdésekre. Természetesen konkrétumok, egyenes válasz nélkül, légből kapott információkkal, tereléssel és egy jó nagy adag hazugsággal, gyakorlatilag elmenekülve a valódi válaszadás lehetőségétől. Íme:

 

Tisztelt Pécsi Stop Szerkesztőség!

Az október 17-ei pécsi képviselőtestületi ülésen elhangzottak tartalma nyilvánvalóan kínos az Önök által is képviselt pécsi baloldal számára. Mással nem magyarázható, hogy a városvezetést övező korrupciós botrányokat hallva az azokat felvető pécsi civil nyugdíjas magánszemélyt támadják. 

Ahogy azt maga az érintett is elmondta, pécsi polgárként kívánta felhívni a figyelmet a Gyurcsány Ferenc pécsi emberei által vezetett helyi baloldal alkalmatlanságára és botrányaira. 

Az önök által előrángatott hajdani szórakozóhelyen harminc évvel ezelőtt történtek kapcsán javasoljuk a szocialista érdekkörökhöz tartozó személyek megkérdezését, mert a pletykák szerint közülük többen is rendszeres vendégei voltak az inkriminált szórakozóhelynek. Talán akad még most is pozícióban lévő személy köztük…

A nők jogairól és méltóságáról javasoljuk megkérdezni a baloldali városvezetés mai alpolgármesterét, illetve az őt számonkérő felszarvazott férjeket. Úgy halljuk, bőven lenne mit mesélniük a témában.

Az álcivil kérdéskörben szintén nem tudunk mást tanácsolni, mint a saját haveri körben való tájékozódást, tekintettel arra, hogy 2019-ben éppen a Péterffy Attila által vezetett baloldal bújt civil álca mögé, megtévesztve a pécsieket. Azóta már mindenki tudja, hogy Pécsett az elmúlt pár évben valójában a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal érdekköre hoz döntéseket minden fontos ügyben, legyen az beruházók elriasztása, haverok pozícióba helyezése, lakások korrupciós osztogatása, telekmutyik, közlekedési káosz vagy éppen a Pécs Pride programnak a városra erőltetése. Nem is beszélve a baloldal által újra csődbe vitt város költségvetési helyzetéről, az általuk most felvett 16 milliárdos rekord hitelről és a mindeközben kiosztogatott milliós jutalmakról.

Szorgalmas, a baloldali városvezetés mellett végzett elkötelezett propaganda munkájukhoz sok erőt és egyre kevesebb dollárt kívánunk! 

Tisztelettel: 

Pécsi Fidesz Frakció

Tehát akkor összegezve:

Az ég világon semmit sem sikerült tagadni azokból, amiket szerkesztőségünk feltárt az elmúlt időszakban. Csak a kétségbeesett kapálózás, dobálózás, vádaskodás maradt. Semmilyen alátámasztható, tényekkel megtámogatott részt nem tartalmaz a válasz. Nem maradt el természetesen a szlogenszerűen mantrázható propaganda sem, a megbízható, bármikor Ctrl+c - Ctrl+v-zhető panelek, amelyek szinte minden fideszes közlemény alapvető kellékei.

A másik - szinte már állandó elemnek mondható - propaganda munkálatoknál érdemes lehet saját házuk táján söprögetni, mert már nem egyszer hoztunk rá példákat mi is, hogy az Önök lakájmédia-gépezete miként ferdíti el rendszeresen a valóságot, saját olvasóik megtévesztése céljából.

És akkor még egy kérdést engedjenek meg a mélyen tisztelt Pécsi Fidesz Frakció tagjai: Önök szerint az nem propaganda, hogy egy álcivillel verik át a lakosokat a pécsi közgyűlésen, aki az Önök érdekeit képviseli és az Önök mantráját hangoztatja a pécsiek előtt?

A kérdés persze költői...