A Fidesz kampánytaktikája: saját szemetüket dobálják az ellenzékre
Kubatov Gábor hozott nyilvánosságra egy bejegyzést, melyben az látható, hogy hajléktalanok fekszenek egy aluljáróban. A leírás azt taglalja, hogy Karácsony Gergely soha nem látott mélypontra lökte a köztisztaságot Budapesten. Az egyetlen probléma a bejegyzéssel, hogy a kép Tarlós István főpolgármesteri regnálása alatt készült. Kubatovot egy régi McDonald's plakát buktatta le. Na de honnan lehet ez ismerős a pécsieknek?
„A baloldal hajléktalanokkal árasztotta el Budapest utcáit” - olvasható a képen, amit Kubatov Gábor megosztott a közösségi oldalán, emellett egyértelműen kivehetőek a budapesti aluljáróban fekvő hajléktalanok.
„Soha nem látott mélypontra lökték Karácsonyék Budapest köztisztasági helyzetét. Ön mit szól hozzá, hogy a baloldal hajléktalanokkal árasztotta el Budapestet?” - zárja a bejegyzését Kubatov
Ugyanakkor a fideszes politikus hibázott, mivel a képen egy McDonald's szendvics reklámtábla is látható a háttérben. Ez a reklámtábla Magyarországon először 2015-ben jelent meg, majd egy időre 2016-ban, majd 2018-ban is látható volt, azóta azonban eltűnt - állapította meg a Magyar Narancs. Tehát a kép, amit Kubatov felhasznált - manipulálásra - nem Karácsony Gergely idején készült, hanem Tarlós István fideszes városvezetése alatt.
Naivan gondolhatná az ember, hogy Budapest határain nem nyúlik túl a gyerekes, ugyanakkor vérlázító elferdítése a valóságnak. Nos de, úgy néz ki, hogy a kampányidőszak legnagyobb fideszes fogása az lesz, hogy saját szemetüket dobálják az ellenzéki politikusokra és ezzel tévesztenék meg a szavazókat. Pécsett is ez lesz taktika, a politikai játszma legfontosabb eleme. Erre láthattunk nem is olyan régen egy példát a pécsi közgyűlésen:
Érdemes fenntartásokkal kezelni a fideszes politikusok és fideszközeli haszonélvezők nyilvános megszólalásait, bejegyzéseit, videóit, mert a legaljasabb trükköket is képesek bevetni mindaddig, amíg valaki Ruzsa Csabához hasonlóan szembe nem állítja őket a valósággal. Már nem csak a propaganda csatornák képesek tehát a pitiáner elferdítésekre, országszerte nem riad vissza ettől az eszköztől a Fidesz.
KAPCSOLÓDÓ: "A NER SÖTÉT PÉCSI ÜGYEI" címmel indított új rovatot a Pécsma
Forrás: hvg.hu