Próbára bocsátották a részeg utas lábán áthajtó Tüke Busz-sofőrt

2020. február 25. 12:04

Segítségnyújtás elmulasztása miatt jogerősen bűnösnek mondott ki a Pécsi Járásbíróság egy pécsi buszsofőrt, aki tavaly év elején hajtott át egy balhézó részeg lábán.

Egy pécsi helyi járatú busz (fotó: Pécsi STOP)

A sofőr 2019. február 8-án 19 óra 25 perc körül az általa vezetett, és a munkáltatója, a TÜKE Busz Zrt. által üzemben tartott helyi járatú autóbusszal közlekedett Pécsett, Szabolcsfaluban a buszforduló irányába.

A vádlott a buszfordulóban nem engedte az autóbuszra felszállni az erősen ittas állapotban lévő sértettet. Összevitatkoztak, a sofőr a diszpécsertől rendőri segítséget kért, melyet hallva a sértett leszállt a buszról, átment az autóbusz bal oldalára és a járművezető oldalán ököllel beleütött egyet az elhúzható ablaküvegre, melyben kár nem keletkezett.

A vádlott ezután a járművel elindult – mivel a sértett ekkor kb. 1.5 méter távolságra volt -, majd a körforgalom elhagyása után elindult a Komlói út irányába. A sértett azonban - mikor a jármű a Mecsekszabolcsi templom és a buszforduló közötti részen közlekedett kb. 10-15 km/h sebességgel – nekifutott a busz bal oldalának és ismételten ököllel beleütött egyet a járművezető melletti ablakba, a járműről visszavágódott, az autóbusz átment a sértett bal lábfején, majd a sértett hanyatt esett. Ezt követően felkelt és az öklét mutatta a járművezető felé, aki a járművel nem állt meg, tovább haladt a következő megálló felé.

A sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, annak tényleges gyógytartama 8 hét. A bíróság közleménye rámutat, a buszsofőr megszegte a KRESZ-t, mivel a balesetet követően nem állt meg, nem nyújtott segítséget a baleset során megsérült sértett részére, valamint a személyi sérüléssel járó balesetről a rendőrhatóságot nem értesítette, annak ellenére, hogy észlelte a sértett elesését.

A sofőrt egy év próbára bocsátották, az ítélet jogerős.

Forrás: Pécsi STOP