Összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot a mára tervezett fegyveres akció miatt

2024. október 23. 16:25 2024. okt. 23. 16:25

Október 28-ára, hétfőre összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot, ahol megvizsgálják az október 23-ára tervezett fegyveres akció részleteit – erről beszélt a HírTv híradójának Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s tagja.

A szocialista politikus a HírTv híradójának elmondta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vagy a Terrorelhárítási Központ fogja tájékoztatni a testületet.

Molnár Zsolt rámutatott: az elmúlt időszakban olyan magas rangú politikusok ellen követtek el merényletet, mint például az amerikai elnökjelölt Donald Trump vagy a szlovák miniszterelnök Robert Fico.

Azáltal, hogy a bíróság az egyik gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte és elmegyógyintézeti megfigyelését rendelte el, ebből arra következtetek, hogy valószínűleg komoly az ügy. De okosabbak leszünk a hétfői nemzetbiztonsági bizottság ülése után, ahol nyilván erről is tájékoztatást fogunk kapni – tette hozzá az MSZP politikusa.

Forrás: hirklikk.hu