Fotók: így halad a pécsi székesegyház felújítása

2020. június 9. 15:12 2020. jún. 9. 15:12

Zajlanak a renoválási munkálatok a pécsi székesegyháznál, melyek 2019 szeptemberében kezdődtek, és a tervek szerint 2020 decemberéig tartanak. Az MTI fotósa kedden a helyszínen járt, és mutatott néhány képet a felújításról.

Az egyházmegye korábbi tájékoztatása szerint a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház felújítása 2019 ősze óta folyamatos, viszont a töretlen munkavégzés érdekében az elmúlt hónapokban több alkalommal be kellett zárni a látogatók és a liturgikus események előtt. 

A fejlesztések 2020 márciusában újabb fázishoz érkeztek, amelynek köszönhetően ismét megnyitotta kapuit egyházmegyénk főtemploma, de csak rövid időre, mivel a járvány-helyzetre való tekintettel az óvintézkedések között szerepelt a bazilika bezárása.

 Szakember dolgozik a felújítás alatt álló pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház Corpus Christi kápolnájában 2020. június 9-én. MTI/Sóki Tamás

Ennek ellenére a restaurálási munkálatok nem álltak le, a szakemberek betartva a rendelkezéseket most is a templomtérben, az altemplomban, a kápolnákban és további helyiségekben dolgoznak. Tehát a korlátozások csak kis mértékben befolyásolják a fejlesztéseket, ugyanakkor voltak olyan munkafázisok, melyek rövid időre szüneteltek.    

A felújítás alatt álló pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház főhajója 2020. június 9-én. MTI/Sóki Tamás

Mivel az egyes modernizálási folyamatok összefüggésben állnak egymással, még teljesen kész, egzakt lehatárolható területek nincsenek - olvasható az egyházmegye május végi tájékoztatásában. Ez idáig mindenhol elkészült a fűtésrendszer korszerűsítése és a Mária kápolnában, a Szent Mór kápolnában, valamint a sekrestyében befejeződött a festésrestaurálás.

 Szakember dolgozik a felújítás alatt álló pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház Corpus Christi kápolnájában 2020. június 9-én. MTI/Sóki Tamás

A padok beszerelése a legtöbb helyiségben folyamatos, míg több csillár renoválása is befejeződött. A szószék restaurálása megkezdődött és zajlik a déli mellékhajó felújítása, valamint a nyugati kapu renoválása, a déli kapué befejeződött.  

Szakemberek dolgoznak a felújítás alatt álló pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház Corpus Christi kápolnájában 2020. június 9-én. MTI/Sóki Tamás

A járványhelyzetre való tekintettel jelenleg a turisztikai látogatás és a liturgikus események is szüneteltek a főtemplomban. A Székesegyház várható nyitásáról egyelőre nincs hír.
 

Forrás: Pécsi STOP