Nem mindig balatoni a Balatonnál az asztalra kerülő hal

2019. július 7. 19:00 2019. júl. 7. 19:00

Bő fél évtizede nem lehet már halászi a Balatonban, azóta csak a horgászat van engedélyezve. A vendéglátósok szerint nincs ez jól, nehezen lehet balatoni halhoz jutni, ráadásul most már az is balatoni hal lehet, amely a tó körüli gazdaságokban lett nevelve, de sosem látta a magyar tengert.

2013-ban tiltotta be az akkori agrárminiszter a balatoni halászatot, azóta hivatalosan nem lehet a magyar tengerben halászni, csak a horgászok lógathatják a pecabotot a tó körül. Ám a zsákmányt eladni nem tudják, mert ahhoz meg őstermelőnek kellene lenniük.

A Magyar Narancs cikke szerint az áldatlan állapotra 2016-ban maga Orbán Viktor is rácsodálkozott, és bár ugyan lett is megoldás 2019-re, az szokás szerint olyan jó magyaros csűrés-csavarással lett megoldva.

A cikk szerint nemrég a jobbikos országgyűlési képviselő, korábbi vízilabdás olimpiai bajnok Steinmetz Ádám vetette fel, hogy szerinte elég nagy átverés folyik a Balaton körül a "balatoni hal" témakörben. A képviselő arra hívta fel a figyelmet: "árusítható immár balatoni eredet-megjelöléssel a Balaton vízgyűjtő területének tógazdaságaiban nevelt süllő és ponty is. A Balaton közelében gazdálkodó képviselő szerint a szinte bioterméknek tekinthető balatoni hal helyett a zömmel kukoricán hizlalt halakra a legnagyobb jóindulattal sem lehet ráfogni, hogy valóban balatoniak."

Egy siófoki halsütödés vendéglátós a lapnak úgy fogalmazott, keszegből legalább tud magyart, dunait adni a vendégeknek, de elég kínos, mikor kiderül, hogy a Balaton partján nem nagyon lehet a Balatonból származó halat enni.

Ezzel és az országgyűlési képviselő vélekedésével némileg szembehelyezkedett egy másik vendéglátós (Csapody Balázs, a szemesi Kistücsök vendéglő vezetője), aki arról beszélt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-nél több éve igyekeznek, hogy a náluk nevelt halaknak "balatoni íze" legyen, tesztelésre pedig több vendéglőst is felkértek (többek közt őt is). Csapody a lapnak arról számolt be, hogy a Balaton környéki tógazdaságokban termelt halak jó minőségűek, ugyanakkor a mennyiségük kevés, hiányzik a friss fogás. Csapody szerint ez nem ideális megoldás, de már jobb annál, ami előtte volt, vagyis a semmi.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. korábban arról számolt be, hogy megkapták a „balatoni hal” oltalom alatt álló földrajzi jelzést a Balatonban élő, illetve a Balaton vízgyűjtő területén szaporított és nevelt, élő, hűtött vagy fagyasztott formában kereskedelmi forgalomba kerülő fogassüllő és ponty - idézi a Magyar Narancs.

A cég vezérigazgatója, Szári Zsolt a tóparti vendéglátósokat és környékbeli borászokat tömörítő Balatoni Kör azon korábbi felvetésére, hogy miképp is lesz így balatoni hal, azzal válaszolt, hogy amíg volt üzemszerű halászat a tavon, akkor is sokkal nagyobb volumenben fogyott a hal, mint amennyit a halászati cégtől átvettek, vagyis a kisütött halak jó része nem a tóból került az asztalra.

Forrás: Pécsi STOP/Magyar Narancs