Végrehajtói irodát nyit egy KDNP-s parlamenti képviselő fia

2024. október 24. 08:45 2024. okt. 24. 08:45

Mások mellett Földi László kormánypárti országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így a politikus rokona hamarosan saját irodát nyithat – értesült a HVG.

Tizenöt helyre keresett végrehajtót a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), az egyik megbízást Földi László KDNP-s országgyűlési képviselő (nyitóképünkön) fia kapta meg – értesült a HVG.

Földi László megerősítette a lap értesülését: „Leszögezném, hogy fiam, dr. Földi Márton, aki már felnőttként természetesen külön háztartásban él, szakvizsgázott jogász, s már korábban is pályázott önálló bírósági végrehajtói helyre”.

Hozzátette: "Szakmai pályafutására édesapaként büszke vagyok, amiként másik három gyermekemre is. Mint minden, egészségesen gondolkozó apa, örülök, ha bármelyik gyermekem sikereket ér el”. 

A végrehajtói kinevezésekről pályázati úton döntött az SZTFH. A kiírás szerint azok jelentkezhettek, akik egyebek mellett egyetemi jogi végzettséggel és legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek, valamint letették a végrehajtói szakvizsgát is. Büntetett előélettel senki sem kaphatott kinevezést. 

A 15 kinevezett személy némelyikét ugyanakkor a HVG információi szerint csodálkozva fogadta a szakma, előfordult például, hogy valaki jelentős végrehajtó-helyettesi tapasztalattal sem jutott lehetőséghez.   

A lap úgy tudja, a KDNP-s politikus fia várhatóan abban a szigetszentmiklósi körzetben nyithat majd irodát, ahol korábban a Schadl-ügy egyik vádlottja dolgozott. Ez a körzet egyébként kifejezetten jövedelmezőnek számított az elmúlt években: 2020-ban például 173 millió forint volt a korábbi iroda adózott eredménye, 2021-ben pedig 198 millió forint. A nyereséget ebben a két évben osztalékként teljes egészében kivette a később vádlottá váló tulajdonos.

Forrás: hirklikk.hu