A négy pályázóból csak ketten lesznek ott a színházigazgatói jelöltek vitaestjén

2020. október 15. 16:22 2020. okt. 15. 16:22

Kettejüknek más elfoglaltsága van aznap estére, így csak Bodor Johanna és Komáromi György lesznek jelen az Emberség Erejével Alapítvány és a Jelenkor folyóirat szervezte rendezvényen.

Október 21-én dönt a szakmai bizottság a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázó négy jelölt között, és aznap estére szervezett a négy aspiránsnak vitafórumot az Emberség Erejével Alapítvány a Jelenkor folyóirattal közösen. A fórum eredetileg a szakmai bizottsági ülés időpontja előtt egy héttel és a Művészetek és Irodalom Házában lett volna, ám a szervezők végül október 21-én 18 órára és a Perczel utcai Trafikba tették át a rendezvényt. 

A pecsma.hu meg is kereste a jelölteket, hogy ott lesznek-e a vitaesten.

Bodor Johanna - aki Udvaros Dorottyával együtt indul - azt válaszolta, hogy ott lesz a rendezvényen. 

Komáromi György - aki többedmagával indul a posztért, pályázatáról itt írtunk, és interjút is készítettünk vele - a lap megkeresésére közölte, természetesen ott lesz a jelölti vitán, és örült a lehetőségnek. 

Csányi László nem lesz ott a vitán fővárosi elfoglaltsága miatt. Mint a lapnak elmondta,  pályázatát ismertetni fogja a döntőbizottság előtt a délelőtt folyamán, ám ezt követően vissza kell utaznia Budapestre. 

Lipics Zsolt azt nyilatkozta a lapnak, hogy őt felkeresték a szervezők, ám konkrét időpontot nem mondtak neki.

"Ez egy olyan kezdeményezés, hogy aki tud és akar, az részt vehet rajta, aki nem tud, vagy nem akar, az nem. Én nem nem akarok, pusztán nem tudok. (...) Levélben is azt írtam a szervezőknek, hogy szívesen részt veszek rajta egy másik időpontban, csupán egyeztessenek velem előtte. Ez nem történt meg."

- mondta el a lapnak (és így nem lesz jelen tehát, mert aznap este ő és Vidákovics Szláven is egy darabban szerepelnek a színházban.*).

A pecsma.hu-nak Balogh Robert író, a Pécsi Nemzeti Színház felügyelőbizottsági tagja, a vitaest moderátora azonban azt nyilatkozta, hogy ő több lehetőséget is felajánlott a színésznek, ám egyik sem volt megfelelő Lipics Zsoltnak.

"Sok energiába és időbe telt, mire sikerült összehozni egy időpontot a vitára. Persze a nem is egy lehetséges, és nem is bántó válasz"**

- fogalmazta meg a lapnak.

 

*= Ezt Funk Iván pécsi rendező közölte Facebook-oldalán egy bejegyzésben.

**= Cikkünk közlése után Balogh Róbert mondata megváltozott a pecsma.hu cikkében, a változtatás olvasható itt is. Az eredeti szöveg ez volt: 

"Sok energiába és időbe telt, mire sikerült összehozni egy időpontot a vitára. Persze a többszöri nem is egy válasz a részéről – csak igen sokatmondó."

 

Címlapkép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Thaler Tamás

Forrás: Pécsi STOP/pecsma.hu