Pécsi fórum: az oktatási rendszer összeomlásához vezethet az új NAT

2020. február 21. 11:46 2020. feb. 21. 11:46

Az Emberség Erejével Alapítvány szervezésében tartottak fórumot az új Nemzeti Alaptantervről csütörtök este Pécsen. A felszólalók egyetértettek, hogy az egyeztetés nélkül erőltetett új alaptantervnek drámai következményei lesznek. 

A pécsi Reggeliben tartottak fórumot csütörtökön este az új Nemzeti Alaptantervről (NAT), amely ellen január 31-ei nyilvánosságra kerülése óta már több szamai szervezet valamint tantestületek (az első tiltakozó megzólalás a pécsi Janus Pannonius Gimnázium magyar szakos tanáraitól jött) tiltakoztak, erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A csütörtöki pécsi eseményen a pecsma.hu cikke Nyirati András, az eseményt szervező alapítvány vezetője arról beszélt, azért volt szükség a fórumra, mert a szakmai szervezetekkel nem egyeztetve adta ki a kormány az új NAT-ot. Csovcsics Erika, a Vadgesztenye Iskola alapítója és a Gandhi Gimnázium volt igazgatója - aki az est moderátora volt - az érintettek közötti egyeztetés hiányát említette problémaként. 

Rajnai Richárd, a Művészeti Gimnázium volt igazgatója arra tért ki, hogy az új NAT-tól egy totális ellenőrzésen alapuló iskolarendszer képe rajzolódik ki, és az alaptanterv egyben a mostanában egyre nagyobbá váló kultúrharc része is lett. Mindeközben a társadalmi egyenlőtlenségek nem csökkentek, a szegregáció pedig elvárássá vált szerinte. 

"Nem biztos, hogy mindenkire rá kéne erőltetni azt, amit most mindenkire rá akarnak erőltetni"

- idézte az önkormányzati lap a volt igazgatót. 

Az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM, korábban: Független Diákparlament) képviselője, Tasi Zsuzsanna a diákokat érintő terhelést vázolta fel. Mint elmondta, korábban heti 38 órája volt a gimnáziumban, és bár csökkentették az óraszámot, de a tananyag több lett, így viszont a diákok szabadideje rövidül ismét, mert többet kell otthon tanulniuk. A szervezet képviselője arról is beszélt, hogy figyelemfelkeltő akciókat kell szervezni, de ezt csak az összes érintett bevonásával lehet megtenni. Azt szeretnék elérni, hogy vonja vissza az új NAT-ot a kormány, vagy legalábbis halassza el a szeptemberi bevezetését.

Almásiné Balatinecz Éva, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium magyartanára (egyike az országos tiltakozást elindító nyílt levél aláíróinak) azt hangsúlyozta, hogy túlterheltek a tanulúk, és a korábbi módszerek már nem elégségesek arra, hogy a tanárok megfelelő tudást tudjanak adni a diákoknak, mivel ők már más képességekkel érkeznek az iskolába, máshogyan kell őket tanítani. A tanárok nagyon várták az új NAT-ot, mert azt remélték, hogy tananyag- és óraszám-csökkentés lesz, de nem ez lett, hiába kommunikálja a kormány ezt. 

A pedagógus szerint az új NAT az oktatási rendszer összeomlásához fog vezetni, ami pedig Magyarország jövőjét is érinti, ezért is álltak ki ellene a Janusban, mert úgy érezték, ha nem szólnak, akkor ők is bűnösök - mondta el. 

Almásiné Balatinecz Éva kitért az "Iskola a határon" Facebook-csoportra is (amelyet az új NAT elleni tiltakozók hoztak létre részben azért ezzel a névvel, mert hogy Ottlik Géza is kikerült a tantervből), amely egyelőre 3600 tagot számlál, ami a pedagógus szerint csak "egy morzsányi vélemény", jó lenne, ha többeket is meg tudnának szólítani, és fontos lenne, ha a politikailag egyet nem értő tanárok is szóba állnának egymással - ehhez viszont új kommunikációs csatornákat kellene találni, mert a mostaniak nagyon beszűkültek.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője szerint nem szabad hagyni, hogy ideológiai színezetet öltsön a szakmai kérdés, az új NAT-ról pedig az volt a véleménye, hogy azt vasvillával hordták össze. Arra is kitért, hogy az eltérő politikai nézeteket valló tanárok is egyetértenek abban, hogy túl sok a tananyag és hogy a felülről meghatározottság nem jó. 

Az érdekvédő szerint a NAT-ot pontosító kerettanterv minél későbbi megszületésében érdekeltek a tanárok, mert ezzel lehet elhalasztatni az új NAT szeptemberi bevezetését. 

Nagy Erzsébet a pecsma.hu cikke szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy

"a helyi tantervek összeállításánál fog kitörni az igazi balhé, mert a pedagógusok akkor fogják a saját bőrükön érezni a NAT hatásait, például abban, hogy meglesz-e az óraszámuk, megmarad-e az állásuk."

Zeller Judit, a TASZ jogásza, a PTE oktatója szerint alkotmányos demokráciában elvárható a társadalmi egyeztetés, ez mégsem történt meg az új NAT esetében. Azt is lehetségesnek tartotta, hogy a kiállások miatt egyeztetések kezdődhetnek majd, de ha ez nem történik meg, vannak eszközök a tiltakozásra. Arra is kitért, hogy nem szabad a tiltakozó közösségeket egyedül hagyni, és bár a tanári sztrájk kidolgozatlan területnek számít, emiatt is széles körű tiltakozásra van szükség, de akár polgári engedetlenség is elképzelhető - de ennek vannak kockázatai is, ám az összefogás ezt is mérsékelheti.

Nagy Erzsébet ehhez kapcsolódóan beszélt arról ,hogy a nagy sztrájkkészség a tanárokban, március 2-án pedig kiderül, hogy mi lesz az a módszer, amivel megállítják a munkát, de nem sztrájkolnak.

Beöthy Ádám az Amnesty International részéről arról beszélt, hogy az új NAT szerint a tanuló megérti és felfogja a tanayagot, holott az iskolának pont az a szerepe, hogy kritikus gondolkodásra nevelje a gyerekeket. Úgy vélekedett, hogy a NAT-tal szembeni tiltakozások mellett még a népszavazás, vagy az alkotmányügyi panasz is járható út lehet.

"Csovcsics Erika zárásként annyit mondott, minden nemzeti ünnepen elhangzik, hogy a magyar egy forradalmi nép és hogy ez érték. Szerinte ők most pont ezt bizonyítják azzal, hogy nem hagyják magukat és szembe mennek az új NAT-tal"

 - olvasható a cikkben.

Forrás: Pécsi STOP/pecsma.hu