Kevesebb építményadót kell fizetniük a pécsieknek

2023. március 10. 16:45 2023. márc. 10. 16:45

A pécsi önkormányzat közleményét az alábbiakban közöljük, változtatások nélkül.

„Pécs MJV Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Adóhatósági Főosztály által kibocsátott határozatok, a természetes személyek részére kiállított, a 2023. év első félévére vonatkozó adófizetési kötelezettséget tartalmazó egyenlegértesítők és csekkek postai kézbesítése a korábbi évek gyakorlatához képest később, 2023.03.06. napjától kezdődött meg.

A csúszás oka a kormány által az önkormányzatok részére központilag előírt számítógépes rendszer hibája.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodó szervezetek részére most nem – majd csak augusztusban – kerül kiküldésre elektronikus úton az egyenlegértesítő.

Az építményadó mértékének csökkenése (magánszemély tulajdonában álló nem üzleti célú lakás esetén) miatt az önkormányzati adóhatóságnak az egyenlegértesítőkkel együtt – az érintett adózói körnek – 2023. évre építményadó fizetési kötelezettséget megállapító határozatot is kellett küldenie.

Természetes személyek esetében – az adómérték módosítással nem érintett, egyenlegértesítő útján közölt összegek tekintetében – az építményadó és telekadó első félévi részletének befizetési határideje 2023.03.31. napjára módosul.

A határozattal előírt – tehát a módosítással (csökkentéssel) érintett – építményadó első félévi részletének befizetési határideje a határozat átvételétől számított 30. nap.

Adóegyenleg lekérdezésére, adók és illetékek bankkártyás befizetésére az E-Önkormányzat Portál-on (https://ohp-20.asp.lgov.hu) keresztül is lehetősége van az adózóknak.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

  • Pécs város vezetése 2023. januárjától csökkentette a pécsiek építményadóját. Az 50 négyzetméter alatti lakások után nem áll fenn adófizetési kötelezettség, 150 négyzetméterig pedig sávos adócsökkentést vezetett be az önkormányzat. A városvezetés célja az volt, hogy minél több pécsi részesüljön az adóterhek enyhítéséből.
  • A kormány által az önkormányzatok részére központilag előírt számítógépes rendszer hibája miatt a pécsi adózók a megszokottnál később kapják kézhez a csökkentett építményadót megállapító határozatot és a további helyi adófizetési kötelezettségekről szóló értesítést és csekkeket.
  • Annak érdekében, hogy ez a pécsiek életét a lehető legkevésbé nehezítse meg, az érintettek az eredeti határidő helyett két héttel későbbi időpontig, március 31-éig fizethetik be építményadójuk és a telekadójuk első félévi részletét.
  • A határozattal előírt, tehát csökkentett építményadó első félévi részletének befizetési határideje a határozat átvételétől számított 30. nap.

Bár a számítógépes rendszerhiba Pécs önkormányzatán kívül eső okokból következett be, az ezért felelősök helyett ezúton is a pécsiek elnézését és megértését kérjük.”

 

Forrás:  pécsi önkormányzat