Nyaralás során kapta el a koronavírust egy szigetvári család két tagja 

2020. augusztus 27. 14:32 2020. aug. 27. 14:32

A szigetvári önkormányzat csütörtöki tájékoztatása szerint két helyi lakosnál mutattak ki koronavírus-fertőzést, akik nyaralás során betegedtek meg.

A Vass Péter polgármester által jegyzett közlemény szerint egy négytagú család két tagjáról van szó, akik azután mentek el mintavételre, hogy jelentkeztek náluk a betegségre jellemző tünetek (bágyadtság, szaglás elvesztése, elesettség, rossz közérzet).

Vass Péter azt írta, a fertőzés kapcsán az önkormányzat egyik intézménye érintett, azokat, akik a pozitív mintát produkálókkal érintkeztek, karanténba küldik. A polgármester azt ígéri, ha további fertőzöttekről szereznek tudomást, értesítik a lakosságot.

Csütörtökre 91 fővel emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, Baranyában 4, Somogyban 3, Tolnában 2 főnél mutatták ki a betegséget. Ekkora ugrásra ezt megelőzően egyébként áprilisban volt példa.

Korábban a Pécsma.hu nyomán írtuk meg, hogy pozitív lett egy pécsi nő koronavírus-tesztje, aki a hétvégén egy véméndi lakodalomban, illetve egy fekedi rendezvényen vett részt. Pécsváradon pedig a helyi focicsapat egyik játékosának tesztje lett pozitív, ezért az egész gárdát karanténba tették, valamint a pénteki és szombati városi rendezvényeket törölték.

A mai nap folyamán derült ki, hogy koronavírus-fertőzött Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, akivel együtt múlatta az idejét szombaton egy kerti partin Gulyás Gergely és Orbán Gáspár is. Szintén a csütörtök híre, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter házi karanténba vonul, mivel kiderült, fertőzöttel került kapcsolatba.

(Címlapkép: Pécsi STOP)
 

Forrás: Pécsi STOP