Továbbra is a gól nélküli meccsek mestere a PMFC
A szezonban már negyedszer játszott gól nélküli döntetlent a PMFC a Merkantil Bank Ligában, legutóbb az újonc BVSC vendégeként.
Hiába játszott fölényben a pécsi csapat a mérkőzés jelentős részében, egyszer tudott csak Weitner Ádám csapata betalálni, ám azt a találatot les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A Kazincbarcika, a Vasas és a Gyirmót után ezzel meglett a negyedik 0-0-ás döntetlenje a PMFC-nek. A védekezést továbbra is lehet dicsérni, de támadásban ez még ehhez a szerény képességű bajnoksághoz is kevés lesz. Jól bizonyítja ezt, hogy a Pécs mostani ellenfele friss feljutó, mégsem sikerült érvényes gólt szerezni ellenük. Bár a PMFC még veretlen idén, így is csak a tabella 5. helyén tanyáznak az NB2-es pontvadászatban.
Weitner Ádám, a csapat vezetőedzője a mérkőzés után nyilatkozott:
"Hiába hozzuk le nullára a mérkőzéseket, és nem kaptunk még ki, azért látszik elől a kvalitás hiánya. Bízom benne, hogy az elkövetkező napokban tudunk olyan játékosokat igazolni előre, akik el tudják dönteni ezeket a mérkőzéseket, mert ez nagy segítség lenne, és merészebb álmaink is lehetnének ebben az esetben a továbbiakban. Meccset eldöntő emberünk kevés van még."
BVSC-Zugló–PMFC 0-0
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 7. forduló. Budapest, Szőnyi út, 400 néző. V. Rúsz (Berényi, Rózsa).
BVSC-Zugló: Csenterics – Májer, Hesz, Vinícius, Benkő-Bíró, Király – Szalánszki (Vernes, 64.), Hidi (Gergely, 79.), Csősz (Szilágyi, 70.) – Kelemen (Balogh, 64.), Horváth (Mészáros, 64.). Vezetőedtő: Urbán Flórián.
PMFC: Helesfay – Svedyuk (Tóth-Gábor, 60.), Rácz, Pejovics, Majnovics – Szeles (Krausz, 74.) – Bukovics (Bachesz, 60.), Terbe, Hudák, Szabó M. (Gera, 60.) – Gyurkits (Harsányi, 74.). Vezetőedző: Weitner Ádám.
Kiemelt képünk: Kurdi József