Magyar szurkolókat tartóztattak le Horvátországban
A Zalaegerszeg csütörtökön a horvát NK Osijek otthonában lépett pályára a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, ám még a meccs előtt öt magyar szurkolót vett őrizetbe az eszéki rendőrség.
A goal.com magyar kiadása horvát lapokra hivatkozva írta, hogy ötven zalaegerszegi és ferencvárosi ultra érkezett Eszékre, akik egy bevásárlóközpont parkolójában gyülekeztek, amikor megjelentek a zavargásoktól tartó rendőrök, de a többségüknek sikerült elmenekülni.
„Az állampolgároktól július 26-án 23 óra 51 perckor kapott bejelentés alapján a rendőrök Eszéken, a Gacka utcában öt külföldi állampolgárral szemben intézkedtek, akiket igazoltatás után a rendőrkapitányságra szállítottak, és nyomozást indítottak ellenük” – áll a közleményben.
A magyar és a horvát drukkerek a találkozó előtt a közösségi médiában üzengettek egymásnak, s keresték az alkalmat az összecsapásra, amire végül nem került sor.
A magyar drukkerek menekülése videón is látható: