Öt év után derült ki a gyilkosság, vádat emeltek a baranyai férfi ellen

2023. június 1. 09:18 2023. jún. 1. 09:18

A Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközelményében közölte, hogy emberölés bűntette miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki 2017-ben megölte szomszédját, akit ezután öt évig eltűntként tartottak nyilván.

A vádlott ugyanazon kis baranyai faluban lakott a sértettel, akivel gyakran összejártak, együtt italoztak. 2017. június közepén az egyik este a sértett ittas állapotban megjelent a vádlott lakásánál, ahol közösen folytatták az italozást.

Ennek során közöttük szóváltás alakult ki, majd a vádlott egy konyhakéssel nyakon szúrta a sértettet, aki ennek következtében elhalálozott.

A vádlott hajnalban a holttestet egy pokrócba tekerte, majd az udvaron található garázs alattiszerelőaknába dobta, amelyre hamut, meszet és különféle hulladékot halmozott fel.

A sértett használati tárgyait, ruházatát és a kést a vádlott eldobta. A megölt férfit néhány nap múlva keresni kezdték, őt nem találták. A faluban ezt követően vele kapcsolatban az a szóbeszéd alakult ki, hogy külföldre távozott.

Mivel a későbbiekben sem lehetett további információt megtudni vele kapcsolatban, ezért a rendőrség körözését rendelte el.

2021 januárjában a vádlott egy falubelijével a házát elcserélte, azonban közölte az új lakóval, hogy a garázsban elásta korábban elpusztult kutyáját, ezért annak maradványait elviszi magával az új házába.

Ezzel egyidőben a vádlott ittas állapotban többször tett utalást a sértett megölésére falubeli ismerőseinek.

A rendőrség 2022 decemberében tartott házkutatás során találta meg az elhunyt csontjait a vádlott új lakásának padlásán.

Az elkövető cselekménye az emberölés bűntettének a megállapítására alkalmas.

A vádlott letartóztatásban van.

Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség