Novák Katalin olyan bőkezűen osztogatja a kegyelmet, mint senki más

2023. január 24. 10:43 2023. jan. 24. 10:43

Novák Katalin hivatala első nyolc hónapjában olyan bőkezűen mérte az államfői kegyelmet, mint negyed évszázada senki.

Kétféle kegyelmi kérvényből is rekordszámút hagyott jóvá hivatala első, nem teljes évének csaknem nyolc hónapjában Novák Katalin köztársasági elnök – derül ki a már a tavalyi teljes évet is tartalmazó, a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára még nem, de a kormányzat egy eldugott, igazságügyi aloldalára már felkerült éves adatsorból.

Ez alapján a hvg.hu két legfontosabb megállapítása:

Novák Katalin tavaly az elé került végrehajtási kegyelmi kérvények – ez a jogerősen elítéltekre vonatkozik – 5,67 százalékát hagyta jóvá, ilyen magas arányra pedig 25 éve nem volt példa, utoljára 1997-ben volt hasonlóan magas a jóváhagyási arány, még Göncz Árpád államfő idejében

A jogerősen még el nem ítélt vádlottaknak adható eljárási kegyelemből tavaly hetet hagyott jóvá Novák Katalin, ez is magas szám, főleg úgy, hogy ilyen típusú kegyelmet az utóbbi tíz évben senki sem kapott – a Budaházy-ügy hét vádlottjának adott államfői kegyelem heves vitát váltott ki.

Forrás: hvg.hu