Vissza az ötvenes évekbe: a Fidesz leszámol a belső ellenséggel
Szuverenitásvédelmi törvénycsomag kerül a parlament elé ősszel, közölte Kocsis Máté, a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. A Fidesz frakcióvezetője szerint a javaslat célja, hogy megnehezítsék azoknak a dolgát, akik külföldön dollárért árulják hazánkat, és „kicsit borsot törjenek a baloldali újságíróknak, álcivileknek és dollárpolitikusoknak az orra alá”. Kocsis ezt a fenyegetésnek is beillő programot lényegében megismételte a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, igaz, ott már nem az újságírókat, hanem az „álcivileket” nevezte meg fő ellenségnek.
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint nekünk,” mondta Orbán Viktor öt évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében az Európai Parlamentben, az un. Sargentini-jelentés vitájában. Derültség futott át a termen, többen hangosan nevettek. Pedig Orbán nem viccelt, csupán – ismét őt idézzük – „maga felé hajlította a valóságot”.
„Magyarország függetlenségét minden eszközzel meg kell óvni, a külföldi befolyásszerzési kísérleteket pedig meg kell akadályozni” – fordította le a nemzetmegvezető szavait Kocsis, aki szerint Brüsszel nem fogja jól fogadni a törvényjavaslatot, „a brüsszeli liberális-baloldali elit ugyanis nehezen viseli, hogy hazánknak nemzeti kormánya van és minden kérdésben, amit ők ott fontosnak tartanak – a migráció, a háború vagy a genderőrület ügye – mást képvisel.”
Mindenki szembejön az autópályán.
Orbán tehát kijelölte a következő likvidálandó ellenséget, és martalócai mozgásba lendültek. A mindenhol ellenséget kereső kormány, amely korábban már kiebrudalta az oligarchákat, leszámolt az IMF-fel, letörte a bankok uralmát és megállította a migrációt, most új ellenséget kínál a magyaroknak. Az, hogy kormányozni is lehetne, sőt, muszáj volna, mert nagy a baj, fel sem merül Orbánékban. A kormányzás ugyanis macerás és ha tisztességesen csinálják, nem mindig hálás feladat, hasznosabb mindig másokra mutogatni. Most tehát leszámolnak a belső ellenséggel, amely kollaborál a nyugattal. (Az ötvenes években ezt úgy mondták, hogy az imperialisták szekértolóival.)
Nemcsak hazug, hanem cinikus is a szuverenitásvédelminek nevezett leendő törvénycsomag. Egy olyan miniszterelnök tartja rossznak és elítélendőnek a külföldi beavatkozást, aki Mészáros Lőrinc bankján keresztül pénzzel támogatta Franciaországban a szélsőjobboldali Marine Le Pen választási kampányát, és bevásárolta magát a szlovén médiába, hogy ezzel segítse egy Fidesz-barát kormány hatalomra kerülését. Annak a pártnak a prominensei kárhoztatják most a külföldi pénzek elfogadását, amelynek mai jelesei annak idején egy Amerikában milliárdossá vált személy, Soros György pénzén külföldi egyetemekre járhattak, amerikai és nyugat-európai ösztöndíjakat kaptak. Például Orbán Viktor, aki 1988 áprilisától a Soros Alapítvány pénzéből gründolt Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, 1989 szeptemberétől pedig az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Ugyancsak sokat köszönhetne Soros külföldről érkezett támogatásának Kövér László, a parlament házelnöke, aki 1987–1988 között Soros-ösztöndíjjal kutathatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat. Vagy Schmidt Mária, Orbán Viktor bizalmasa, aki 1985-ben hároméves kutatási ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványtól, hogy a magyar zsidóság XX. századi történelmét tanulmányozza.
Orbán és a kormány tagjai láthatóan nem tudnak mit kezdeni a magyar gazdaság és a társadalom növekvő problémáival, marad nekik a fenyegetés, a vélt, vagy valós ellenfelek elhallgattatása. Ennek a tervezett leszámolásnak egyetlen pozitív oldala lehet: mostantól még inkább egyértelmű, hogy minden, a kormány által megbélyegzett és üldözött civil szervezet, s minden igazi újságíró az Orbán-rezsim ellenfele. Aki nem a Fidesz ellenfele, nem segít feltárni, hogy Orbán és társai miként teszik tönkre és árusítják ki keletre a közös hazánkat, az nem valódi, csak álcivil, és nem újságíró, hanem a legjobb esetben is csupán sajtómunkás.
