Rendszeres támogatást nyújt a pécsi önkormányzat a Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetségének

2023. május 25. 11:32 2023. máj. 25. 11:32

Szerdán tartotta a Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetsége a közgyűlését, amelyre Fogarasi Gábort, a Népjóléti és Sport Bizottság elnökét is meghívták.

Az eseményen beszédet mondott Fogarasi Gábor, aki kihangsúlyozta, hogy a pécsi városvezetésnek nem csak szavak szintjén fontosak a fogyatékkal élő sportolók, ezért is igyekeznek minél több támogatást nyújtani.

„Nagyon megtisztelő a meghívás, elsősorban azért jöttem el, hogy megköszönjem a szövetség elnökének, Faludi Lászlónak és a szövetség egész éves munkáját. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.”

2019 októberétől, azt a célt tűzték ki, hogy az éves sporttámogatási keretből minél nagyobb összeget tudjanak a fogyatékkal élő sportolók és a szövetség számára.

Elmondta, hogy 2020-ban 1.750.000 forinttal, 2022-ben már 2,5 millió forinttal tudták támogatni őket. Hozzátette, hogy a céljuk az, hogy az elkövetkezendő években minél nagyobb összeggel legyen képesek segíteni a szövetség munkáját.

Remekelnek a pécsi paralimpikonok, Konkoly Zsófi, Iván Bence, és Bicsák Bence sporttörténelmi sikereket értek el az elmúlt időszakban:

Legjobb magyarként Bicsák Bence a harmadik helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának pénteki versenyén, Abu-Dzabiban.

Konkoly Zsófi világcsúcsot úszott Konkoly Zsófia a berlini világkupánaranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban, az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián, illetve az SM9-es kategóriában is aranyérmet szerzett.

Iván Bence, nem csak az uszodában mutatta meg tehetségét,  A Dacing with the Stars színpadára cserélte a medencét és remekül szerepelt a műsorban, a paralimpián két számban is rajtkőhöz állt, amelyeken szép eredményt ért el. (200 vegyesen 9. helyezés, illetve 100 mellen 14. helyezés)