Hosszú járványszünet után feszültek egymásnak a pécsi képviselők - véget ért a közgyűlésről

2020. június 23. 10:11 2020. jún. 23. 10:11

Négy zárt és 29 nyílt napirendi ponttal látott neki a járvány utáni első közgyűlésnek a pécsi testület. Több előterjesztés kapcsán is élénk vita alakult ki a pártok képviselői között, a Fidesz egyszer ki is vonult a közgyűlési teremből.

18:33: civilek, támogatások, környezetvédelmi program

A 19-es, 20-as, 21-es napirendi pontokat vita és hozzászólás nélkül fogadta el a közgyűlés. A 22. előterjesztés a postavölgyi Cuháré Közösségi Ház haszonbérletéről szól, Csaba István (MSZP) javasolta a támogatást, már csak azért is, mert a helyi egyesület részlegesen felújította az épületet. Bognár László fölhívta a figyelmet arra, hogy egy helyett öt évre kellene megkötni a következő haszonbérleti szerződést, mert ez kellene egy pályázathoz, meg amúgy is az előző szerződés 10 év után járt le. Berényi Zoltán szerint az egyesület 2016 óta nem rendelkezik közművelődési megállapodással, ezt is meg kellene oldani, Kővári János szerint a civilek pénzügyeit is rendbe kellene tenni. Bognár Szilvia alpolgármester jelezte, hogy mivel át akarják alakítani a civilszervezetekkel kötött szerződéseket, ezért van most az öt helyett egy év határozott idejű szerződés, de a ha az egyesület pályázik, akkor adnak igazolást nekik. Kunszt Márta jelezte, hogy előleget adtak volna a civileknek, de bekavart a járványhelyzet, ezt végül a polgármester rendelettel oldotta meg. Bognár László kitartott a módosító javaslata mellett, ezt végül nem szavazta meg a közgyűlés, az eredeti előterjesztést elfogadták. 

A 22-es napirend a Siklósi úti kutyafuttató megépítéséről szólt, Csaba István elmondta röviden a tényállást - itt írtunk róla bővebben. Vári Attila jelezte, ezt anno Csizmadia Péter kezdeményezte (mint a terület volt képviselője), aki hozzátette, hogy Gelencsér Mária indítáványára, és örömét fejezte ki, hogy Csaba István és Schmuck Roland folytatják a kezdeményezés segítését. Az előterjesztést 25 igennel fogadta el a közgyűlés.

A következő napirend (Alapítványok kulturális célra történő támogatása) kapcsán kiderült, a Pécs Története Alapítvány támogatását megemelték egy kicsit. Az előterjesztést elfogadták, mint ahogy a soron következőt is (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás között létrejött használati szerződés módosítása). 

A Települési Környezetvédelmi Program elfogadása című előterjesztésről Péterffy Attila elmondta, több körben egyeztettek a képviselőkkel erről, hogy mindenki véleménye megjelenhessen benne. Barkóczi Csaba fölemlegette a korábban már bejelentett autógumi-tömeget, illetve a mögötte lévő illegális szemétlerakodását, Ruzsa Csaba elmondta, zajlik a felderítés, hogy mely céghez tartozik a gumihalom. Kóbor József kifejezte az örömét, hogy a bodai tervezett nukleáris hulladéklerakó is bekerült a környezetvédelmi programba. Berényi Zoltán nehezményezte, hogy ebben a programban sem jelenik meg hangsúlyosan Pécs-Kelet (Vasas-Somogy-Hird), holott ott 11 éve állnak fenn áldatlan állapotok hulladékfronton. Ruzsa Csaba jelezte, a bodai tervezett atomhulladék-tároló azért került be a programba, mert Pécsre is kihathat, ha megvalósul. Sík László Lajos több részt is kiemelt a programból, Kővári János is jelezte, hogy fontos az előterjesztés és a program, többször kellene hangsúlyozni. Az előterjesztést elfogadták. 

A 27-es és 28-as napirendi pontokat vita és hozzászólás nélkül fogadta el a grémium, így járt az utolsó napirendi pont is (polgármesteri beszámoló, lejárt határidejű határozatok). Péterffy Attila a járvány utáni első közgyűlést lezárta, július 15-én szerdán rendkívüli közgyűlés lesz.

 

17:40: Elfogadták a nyilatkozatot

Bár fél hatig szólt a technikai szünet, végül 17:40-kor sikerült elfogadni az előterjesztést, 25 igennel.

17:20: Klímavédelmi nyilatkozatról szólt a vita

A közgyűlés visszatért a technikai szünetről, a 18. napirendi pont (Pécs válasza a klímaváltozás kihívásaira) Kóbor József javaslata, amelyet a képviselő ismertetett és a klímavédelmeről szól. A pécsi növénytakaró megújítása az egyik feladat, az üvegházhatást is csökkenteni kell, de a lakások szigetelésével is kezdeni kell valamit, az Otthon Melege Programot a fenntartható távhős lakásokra is várhatóan kiterjeszti a kormány. a város vízháztartását is át kell tervezni, de a villámárvizek ellen is védekezni kell, de a helyi merev szabályozásokat is orvosolni kell, mint ahogy a hőszigetek kialakulását is csökkenteni szükséges.

Kővári János szerint támogatni kell ezt az előterjesztést, a fenntarthatóság fontos, bár hozzátette, hogy 2012 óta több ilyen jellegű intézkedést már elfogadott az önkormányzat. Topán László egyetért az elvekkel, de a Momentumnak vannak kétségei, miközben elismerik Kóbor állhatatos munkáját. Kővári ezt furcsának találta, Kóbor szerint nem akar elsőzni azzal, hogy ki a nagyobb zöld, de fontos lenne egy ilyen nyilatkozat elfogadása. Csizmadia Péter - közben ugyanis a Fidesz is visszatalált a közgyűlésbe - szerint is ez egy támogatandó előterjesztés. Berényi Zoltán szerint is támogatni kell a javaslatot, ő is azt érzékelte, hogy itt valamiféle elsőségért megy a "verseny". Kunszt Márta frakcióvezetőként szünetet kért a szavazás előtt, az ülés fél hatkor folytatódik tovább.

16:07: Sajgó György szerint az egészségügyi dolgozóknak lehet megköszönni a sikeres védekezést, nem a kormánynak

Kóbor József szerint az állam nem nagyon segítette az önkormányzatokat, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is úgy számolt nemrég, hogy a helyhatóságok 70 százalékának nincs nagyon megtakarítása, a kiemelt gazdaság övezetek pedig az önkormányzatok bevételeit csökkentik. Az ingyenes parkolást Kóbor sem érti, hogy miért volt jó.

Sajgó György szerint a sikeres védekezést az egészségügyben dolgozóknak lehet megköszönni, nem a kormánynak. Azt sajnálja Sajgó, hogy a Fidesz képviselői kivonultak és érdemi vitát nem folytattak. Annyit kért, hogy a fideszesek beszélgessenek el az egészségügyi dolgozókkal, hogy mi is volt a járványhelyzet idején. Auth István is emlegette, hogy mi mindent lehet "köszönni" a Fidesznek, Kunszt Márta szerint ez az előterjesztés kardinális, mert ezzel mutathatják ki, hogy nem fogják némán hagyni ezeket az elvonásokat. 

Kunszt Márta: képmutatás, amit a Fidesz művel a ZSÖK és a színház kapcsán

A DK frakcióvezetője szerint a ZSÖK és a színház kapcsán a Fidesz ugyanazt a képmutatást alkalmazza, mint Budapesten a Lánchíd kapcsán folytatnak. Ha odaadnák a kormánynak a ZSÖK-öt, akkor egyből lenne pénz, de ezt nem akarja a városvezetés, lehetetlen feltételeket teremt a kormány, ezért nem megy bele a városvezetés. A helyi Fidesznek be kellene fejezni ezt a színjátékot, a kormány pedig nem kegyúr, hogy osztogassa a közös pénzt. Kunszt Márta arra is kitért, hogy a Csizmadia Péter által emlegetett 11,5 milliárd forint az a kötelező feladatok finanszírozására érkezett.

Ágoston Andrea szerint a kormány arra játszik, hogy mindent lerohasszon, hogy aztán a haverok elvihessék. A Fidesz alatt 10 évig csak sorvadt a város, a mostani vezetésnek kell ezt megváltoztatni. Zag Gábor is sajnálkozott, hgy a fideszesek kivonultak a teremből, akik nem a pécsiek képviselete. Berényi Zoltán azt emlegette, hogy a városvezetés kiéhezteti a Somogy-Vasas-Hird településrészt, mert elvonta a településrész forrásösszegét. Topán László (Momentum) is azt sorolta, hogy mi mindenre ment el a gazdasági válság megoldása helyett a pénz a kormány részéről. 

Kővári szerint a képviselőknek együtt kell működnie a kormánnyal, mert különben a város lakossága látja ennek kárát. Nem a kormánytól függ, hogy egy város hogy fejlődik, hanem a helyi vezetéstől. Szerinte ez csak politikai nyilatkozat, nem viszi előre a várost ügyét, ezért az ÖPE és a KDNP nem fog szavazni róla. Ruzsa Csaba Kővárinak válaszolt, szerinte nem csak intézményfenntartás a Zsolnay Negyed eltarthatósága, ez a kulturális decentrum-szerep is, komplexebb annál. 2010 után 10 évvel úgy gondolja, van a kulturális főváros-programnak olyan vetülete, ami nem lett jól megvalósítva, ezeket most korrigálni lehet. Kővári megköszönte Ruzsának az őszinte szavakat. Hozzátette, jövőre több lesz az önkormányzatok támogatása a központi költségvetés szerint. Pokorádi Gábor (Momentum) is hozzászólt, és megismételte, hogy eddig a védekezés 300 millió forintjába került az önkormányzatnak. A képviselő egy módosítást is javasolt, miszerint a fideszes képviselők járjanak közbe, hogy a kiesett védekezési költségeket térítse meg a kormány. Péterffy visszakérdezett, hogy biztos ez a módosítás, ő maga nem támogatja ezt. 

Keresztes Lóránt: egységesen kell az elvonások ellen tiltakozni

Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője is hozzászólt, először megköszönte mindenkinek a helytállását. Keresztes szerint az önkormányzatok először léptek a járványhelyzet elején, míg a kormányzat nem, így semmilyen olyan lépést nem szabad elfogadni, amely ezt a védekezési képességet befolyásolhatja. Beszélt az PTE-t érintő 1,9 milliárdos elvonásról, amelynek komoly és negatív gazdasági kihatása lesz Pécsre, mint ahogy annak is, hogy a kormány kivonul a tömegközlekedés finanszírozásából. A vízszolgáltatásból 15 évre vetítve 20 milliárd forint hiányzik. Fontos a gazdaságvédelmi alap, amit a kormány létrehozott, de több mint 80 milliárd forintot csoportosítottak át a Budapest-Belgrád vasútvonalra, holott annak megtérülése nem látszik. Ebből a pénzből 70 ezer munkahelyet lehetett volna létrehozni, vagy megmenteni.

Keresztes abban egyetértett Kővárival, hogy most nincs ideje a pártnyilatkozatoknak, hanem az együttműködés a cél, mivel mindegyik képviselő a pécsiektől kapta a felhatalmazást. Fölemlegette azt is, hogy a baranyai fideszes országgyűlési képviselők válaszra sem méltatták azt a levelet, amit a baranyai ellenzéki képviselők aláírtak. Szerinte most lenne a helye egy egységes kiállásnak az elvonások ellen. A 17. napirendi pontot elfogadták, Pokorádi Gábor módosítóját nem szavazták meg, Péterffy Attila fél ötig technikai szünetet rendelt el.

15:37: Kivonult a Fidesz a közgyűlésről a Momentum előterjesztése miatt

A 16-os napirenddel folytatta a közgyűlés a munkát, ezt el is fogadták, majd jött a 17-es előterjesztés, a Momentum előterjesztése, amely egy tiltakozó nyilatkozat a kormányzati elvonások miatt.

Vári Attila felháborítónak nevezte a folyamatos kormánygyalázást, szerinte polgármester tavaly októberben úgy fogalmazott, hogy a kormány nélkül is irányítani fogják a várost. Hozzátette, szerinte inkább köszönet illeti a kormányt. Péterffy szerint ilyet ő nem mondott, de utánakeres. A Fidesz jelezte, hogy ezt megtették, Péterffy erre úgy felelt, azért ő is utánanéz, és nem kívánja megköszönni a kormánynak, hogy elvonnak.

Csizmadia Péter szerint a számok azt mutatják, hogy több a pénz (idén 11,5 milliárd forinttal támogatja a várost a kormány a frakcióvezető szerint, ami több is, mint korábban volt), de közös teherviselés van, több baloldali polgármester viszont három hónapig csak gyalázkodott. Szerinte inkább megköszönni illene, hogy a kormány megszervezte az országos védekezést, és soha nem látott nemzeti egység áll mögötte, ez fáj a baloldaliaknak. A Fidesz-frakció végül kivonult a közgyűlési teremből.

15:07: Kérdések órája több témában

Visszatért a közgyűlés az ebédszünetből, Kóbor József olvasta fel elsőnek a kérdéseit (mit tesz az önkormányzat az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítása érdekében, és ez mikorra várható?), Péterffy Attila úgy válaszolt, hogy egyáltalán nem foglalkoztak a kérdéssel, az országos törvényjavaslat - ha megszavazzák - jövő júniustól adhat hátteret ennek. Ezen nyolc hónap alatt nem fókuszáltak erre, de az ötéves ciklusban tervezik a témát megoldani. 

Berényi Zoltán reggel is jelezte, hogy 11 kérdéssel készült, ebből négynél már kellett volna választ kapnia, de nem kapott. Péterffy Attila szerint ennek utánanéz, hogy ez miért történt, de amúgy 15 napon belül írásban válaszolnak. Berényi Zoltán arra is rákérdezett, hogy a Pécs-Keleten mikor lesz újra körzeti megbízotti iroda, illetve hogy a buszközlekedést mikor sűrítik, és azt is nehezményezte, hogy csúszik a válaszadás.

Bognár László a ZSÖK jövőjéért aggódott, szerinte az elmaradt rendezvények miatt megtakarítása lehet a cégnek, mégis jegyárat emeltek, ami nem szerencsés a járványhelyzet után. Szerinte ha az állami támogatásról szóló szerződést aláírták volna a kormánnyal, ezt nem kellett volna meglépni. Arra is rákérdezett, hogy tényleg szórakoztató negyeddé akarja alakítani a Zsolnay Negyedet, ami rossz hatással lenne a negyedre, vagy ez csak városi legenda. A polgármester elmondta, 15 napos határidőn belül válaszolnak. Két játszótér helyzetére is rákérdezett (Puskin téri és a Donátusban egy panzió melletti óvoda, ami ráadásul a Vagyonhasznosító kezelésében van), utóbbinál az a szóbeszéd járja, hogy megszüntethetik, valamint elhanyagolt a játszótér és környékének állapota. A Mecsek Táncegyüttes és a Szabadság utcai néptánc és Népzene Háza-projekt kapcsán az együttes felmérte az épületet (amelyben a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Múzeuma volt és van, mert nem költöznek a Megyeházára), 70 millió lenne rendberakni, az együttes 30 milliót tud állni. Hogyan lesz a helyzet megoldva - tette fel a kérdést Bognár László. Péterffy szerint nem kívánja büntetni a városvezetés a táncegyüttest, és törekednek a helyzet megoldására. A fideszes képviselő végül a Liszt Ferenc Zeneiskola felújítására is rákérdezett. Péterffy szerint még nem lett eredményes az a közbeszerzés, ami Bognár szerint már eredményes lett. 

Kővári János bejelentette, hogy ha nem kap világos választ a kérdéseire, akkor nem teszi fel őket - de aztán mégis föltette azokat. Az első a tavalyi évi zárszámadásra, illetve arra vonatkozott, hogy azt mikor tárgyalja a közgyűlés, mert már kellett volna. A másik az idei évi költségvetési módosításra vonatkozott, Péterffy erre úgy válaszolt, hogy július 15-én tárgyalja mindkettőt a grémium. A polgármester gazdasági programjáról is érdeklődött kővári, ezt Péterffy szerint az év második felében fogják majd átvenni. A színház és a filharmonikus zenekar kapcsán kérdezte Kővári, hogy miért nincs még mindig megállapodás az állami támogatás ügyében. Ezekre a városvezetés 15 nap alatt válaszol - mondta el Péterffy. 

Bognár Szilvia alpolgármester szerint is pontot kellene tenni ennek a tárgyalássorozatnak a végére, majd kitért rá, hogy anno 2016-ban kötött keretszerződést a kormánnyal az önkormányzat. Az idei évre szólóan 1,92 milliárd forint benne van a központi költségvetésben (2021-re 1,77 milliárd forint van betervezve), de a szerződés szerint ezt minden évben május elsejéig kell megkötni. 9 aláírás kell erre a dokumentumra, 8 rajta van, az Emberi Erőforrások Minisztériumára várnak, amely így jogsértést követ el, mint ahogy az előző években is így történt, kivéve tavaly, mert akkor áprilisban megkötötték a szerződést. Az alpolgármester asszony szerint egyelőre jól állnak, mert az előző években rendre augusztusban köttettek meg a szerződések. Hozzátette, hogy reméli, nem fog eltűnni a költségvetésből ez a sor.

Vári Attila arra kérdezett rá, hogy miért kerültek át az alulfinanszírozott PSN Zrt-hez a nyári táborok, erre Ruzsa Csaba alpolgármester válaszolt, aki szerint nem kerültek át a táborok. Egy jövő évre szóló bővítési lehetőséget vizsgálnak, ezért kérték meg a PSN-t és a Kulturális Központot, hogy egyeztessenek. Vári másik kérdése az aquaparkra vonatkozott, hogy hat hónapja miért nincs előrelépés. Péterffy elmondta, az eredeti kút helyétől 300 méterre fognak kutatókutat fúrni, a cél a projekt megvalósítása. 

Csizmadia Péter arra kérdezett rá, hogy jövőre mennyivel kerülnek többe a nyári táborok. Bognár Szilvia úgy válaszolt, hogy az önkormányzati rendelet szabályozása szerint a balatonfenyvesi táboroknál 22 milliós felújítás volt, ezt bele kellett számolni az önköltségszámításba. A PÉTÁV 400 milliós osztalékfizetése miatt milyen fejlesztések maradnak el - kérdezte a Fidesz frakcióvezetője. Semmyilen fejelsztés nem marad el - válaszolta a polgármester. A Tettye Forrásház Zrt. helyzetére is rákérdezett a fideszes frakcióvezető, és hozzátette, hogy nagy a fluktuáció, és az 50 milliós osztalék kifizetése is mehetett volna a bérek emelésére. Ruzsa Csaba alpolgármester válaszolt: 400 milliós veszteségről szóló üzleti tervek voltak, ezeket négyszer dobta vissza, és a béremelés is lesz júliustól, ráadásul az első félévre szólóan is lesz visszapótlás. A fluktuáció hamarabb keletkezett, mert nem voltak béremelések, de a járványhelyzet alatt is emelték a béreket - magyarázta Ruzsa, majd hozzátette, ne nézzék egymást hülyének. Csizmadia Péter továbbra sem értette, hogy miért vett ki 50 milliót a városvezetés, ráadásul az eredménytartalékból vették ki. Péterffy megkérte Csizmadiát, hogy fejtse ki az álláspontját, hogy szerinte az 50 milliós eredménytartalék-elvonás vesztélyezteti-e a cég működését - Csizmadia szerint igen, ettől tart. A fideszes frakcióvezető rákérdezett arra a levélre is, amely egy közbeszerzésnél vetett fel korrupciógyanút a Fidesz szerint, és hogy tettek-e feljelentést. Péterffy válaszolt, hogy nem.

Barkóczi Csaba egy ZSÖK és egy ügyvéd közötti szerződésre kérdezett rá, hogy az létezik-e egyáltalán, illetve azt kérdezte, hogy etikus-e, hogy a ZSÖK-nél politikusok dolgoznak. Mivel úgy fogalmazott, hogy elképzelhetőnek tartja-e ezt a szerződést, Péterffy úgy válaszolt, hogy elképzelhető. Csizmadia Péter jelezte, hogy kezdeményezni fogja a ZSÖK vezetésének meghallgatását a közgyűlés előtt. P. Horváth Tamás jelezte, hogy nincs vezető szerepben a Művészetek Házánál, mint ahogy Barkóczi ezt sugalmazta, egyszerű rendezvényszervező.

12:55: Víziközmű- és közlekedési támogatások, valamint ebédszünet

A 12. napirendnél (Tettye Forrásház Zrt. gördülő fejlesztési terve) kapcsán Vári Attila a cégből kivett osztalék miatt aggódott, hogy emiatt nem lesz pénz a beruházásra, Kővári János pedig arról beszélt, hogy fontos és sürgős a fejlesztés, mert több százéves csővezetékek is vannak, és várja a városvezetés elképzeléseit a beruházásról. Ruzsa Csaba alpolgármester elmondta, még decemberben úgy fogalmazott a városvezetés, hogy ha lesz kormány, uniós, vagy egyéb pályázati forrás a víziközműhálózat fejlesztésére, akkor az önkormányzat biztosítja az önerőt hozzá. Ma még csak hitelek állnak rendelkezésre, reméli, hogy ez változni fog. Horváth Tamás (Mindenki Pécsért - Öt Torony - Párbeszéd) a drámát csökkentette a hozzászólásával, szerinte a legrégebbi helyi csővezeték az 1800-as évekből származik, de azt már felújították. Kóbor József szerint ez a felújítási terv csak a vízórákig tart, a házakon belüli vezetékekre nem terjed ki, de ezeket is fel kell újítani, erre is kellene valamiféle pályázati segítség. A napirendi pontot egyhangúlag megszavazta a közgyűlés. 

A 13. napirend kapcsán (Nyilatkozat a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatására szolgáló pályázathoz) Ágoston Andrea (Mindenki Pécsért - Öt Torony - Párbeszéd) arról beszélt, hogy ezen területnek is alacsony az állami támogatottsága, ezért lobbizni kell ez ellen. A fenntartható város működése sem képzelhető el jól működő tömegközlekedés nélkül. Berényi Zoltán (ÖPE) szerint a peremkerületen élők tapasztalják már a csökkenést, jó lenne ezt a folyamatot megfordítani. Csizmadia Péter szerint szolgáltatáscsökkenésről nem korrekt beszélni, a városi tömegközlekedésben javulás történt.

Az elektromos buszok beszerzése is elindult már. Kóbor József szerint itt most arról szavaz a testület, hogy a Tüke Busszal közlekedünk-e a továbbiakban, vagy nem. A képviselő szerint is egyre csökken az állami normatíva, ami problémás. Pécsen is folyamatos hiányt termel a tömegközlekedés az állami normatíva alacsony összege miatt. Szerinte a regionális szinten is össze kell kötni a közlekedési cégeket, a tarifaközösségekre itt is szükség lenne. A regionális vasutakat is épp most sorvasztja el a kormány a járványra hivatkozva. Arra is kitért, hogy a fonódó hálózatban nagy az üres futás, vissza lehetne térni a gerincjárat, ráhordó járat elképzelésre, de ehhez a tarifákat is át kellene variálni. Ágoston Andrea szerint a magyar kormány nem hajlandó azt elfogadni, hogy az invesztált forintnak nagy a visszatérő haszna, Európában ezt így csinálják. Kővári arról beszélt, hogy a belváros megközelíthetőségét alapvetően csak a buszokkal kellene megengedni, erre van is program már. A napirendi pontot megszavazták, Péterffy Attila átadta az ülés levezetését Bognár Szilviának.

A 14. napirend két TOP-os pályázat módosításáról szól, a családsegítő központ elhelyezésének kérdése van benne (erről itt írtunk bővebben). A 15-ös előterjesztés egy reggel felvett napirend, és Ruzsa Csaba alpolgármester elmondása szerint a Bel- és a Pénzügyminisztérium kiírt pályázat járdafelújításra, ezen indulna a város és a egészségügyi intézmények, óvodák és bölcsődék körüli járdákat újítanának fel, önerő kell hozzá. Csizmadia Péter szerint támogatható az ügy, és szerinte ebből is látszik, hogy a kormány nem akarja büntetni az önkormányzatokat. A két előterjesztést megszavazta a testület, Péterffy Attila visszavette az ülés vezetését és ebédszünetet rendelt el délután 2 óráig.

12:20: A Thyssenkrupp-beruházás kapcsán beindult a vita

Ruzsa Csaba a következő el napirendi pontot, a reptér és a pécsi és pogányi önkormányzatok közötti együttműködést ismertette - bővebben a témáról itt írtunk. Vári Attila (Fidesz) arra volt kíváncsi, hogy mi lesz a reptér kapcsán a hosszútávú cél. Péterffy Attila erre úgy válaszolt, hogy azért is van most ez az előterjesztés, hogy ez utat nyisson a hosszútávú fejlesztéseknek. Tudomása szerint a kormány gondolkodik a reptér fejlesztésében, vállalkozások letelepítésében. Ruzsa Csaba hozzátette, a reptérfejlesztés egy nagyobb régiót érintő téma, ezért nyitott bármilyen egyeztetésre. Az előterjesztést elfogadta a grémium.

A következő napirendi pontot (A THYSSENKRUPP COMPONENTS TECHNOLOGY HUNGARY Kft.-vel megkötött három oldalú megállapodás és adásvételi szerződés módosítása) Ruzsa Csaba alpolgármester vezette fel, és elmondta, hogy a cég jelezte, hogy a vírushelyzet és a német autóipari helyzet miatt csúszik a pécsi beruházás, de a cég kitart a pécsi helyszín mellett. Barkóczi Csaba arról értekezett, hogy a csúszás miatt lehet, hogy csak 2024-25-ben lesz bármi a beruházásból. Arról kérdezett, hogy milyen forgatókönyvvel készül az önkormányzat, erre Péterffy úgy válaszolt, hogy a módosítást a cég kérte. Vári Attila is arról kérdezett, hogy az önkormányzat megkereste-e már a nemzetközi és hazai Pécsen települt cégeket, adnak-e nekik kedvezményt a járványhelyzeti gazdasági válság okán, hogy ezek itt tudjanak maradni. Péterffy erre úgy válaszolt, hogy folyamatosan zajlik a gazdasági program felülvizsgálata. Csizmadia Péter szerint az előző fideszes városvezetés évekig tartó előkészülete miatt van most annyi befektetőcég a városban, szerinte ezért sem korrekt az előző vezetést szapulni, hogy nem ösztönözték a befektetőket. Csizmadia kérte Péterffyt, hogy minden képviselőnek jutassák el ezt a gazdasági csomagot, amiről a polgármester beszélt. Péterffy szerint a választók is megmutatták, hogy mit tartottak az előző vezetés befektetési csomagjáról. Csizmadia szerint nem elegáns a választási eredményekkel takarózni, szerinte a polgármester olyan állításokkal dobálózik, amik nem igazak. Barkóczi ismét arra kíváncsi, hogy a városvezetés tárgyalt-e a kormánnyal, HIPA-val, más befektetést segítő szervezettel, hogy más befektetőket is Pécsre hozhassanak. A polgármester kijelentette, hogy igen, folynak a tárgyalások.

Ruzsa Csaba alpolgármester hozzátette, hogy zajlik a járvány miatt munkanélkülivé vált pécsiek összesítése, és közben egyeztetnek a helyi cégekkel, kisebbekkel-nagyobakkal. Többségük nem látja a jövő évét, az önkormányzat a támogatási rendszerek kiegészítésében és segítségében tud részt venni. Folyik egyeztetés egy nyári turisztikai kampányra is. A jelenlegi gazdasági helyzet sodródik, még nem érte el a mélypontot, de igyekeznek, van egy olyan cég, amellyel folyik az egyeztetés. Csizmadia megköszönte a választ, ilyesmire számítana a továbbiakban.

Kővári János (ÖPE) a konkrétumokat hiányolja, és ugyanazt a fürgeséget várná el az önkormányzattól is, mint amilyet a kormány mutatott a támogatásokkal kapcsolatokban. Kővári szerint több hónappal van elmaradva a városvezetés, és hozzátette, a debreceni BMW-gyár kivitelezése nem csúszik. Szerinte a pécsi önkormányzatnak is adókedvezményekkel kellene csábítani a befektetőket. Hozzátette, csak mellébeszél a városvezetés és nincsenek konkrét elképzelések. Kővári úgy látja, az előző tíz évre nem kell visszamutogatni, hiszen nőtt az iparűzési adó, most a jelenlegi vezetésnek is elő kell állnia az eredményeivel.

Kunszt Márta (DK) Csizmadiának üzent, szerinte abszolút számban helytálló a növekedésről beszélni, ám azt sem szabad elfeledni, hogy Pécs iparűzi adója elmarad más magyar nagyvárosoktól, ráadásul a 8,5 milliárd forintot is vissza kell fizetni. Kővárinak is odaszólt, ő úgy emlékszik, hogy a BMW is egy évvel halasztja a beruházást. Csizmadia a 40 milliárdos korábbi adósságról beszélt, meg hogy Kunszt Márta is jutalmat vett fel az adósság dacára, szóval ő nem hiszi, hogy Kunszt Márta lenne a legjobb ebben a kérdésben, miközben a pécsi gazdaság éves szinten 10 százalékkal nőtt. Kóbor József (LMP) szerint továbbra sincs nagy cég Pécsen, ez lenne most a Thyssenkrupp, amely céget mindenféle támogatással csábítottak ide közpénzekből, és kiszámíthatatlan, hogy ez mikor válik nettó iparűzési adóvá. Az is kérdés, hogy mikor fog eltűnni a gyár, ilyenre volt már precedens Pécsen korábban. Az megnyugtató volt számára, hogy a cég képes a változásra, de egy multival szerződni hazárdjáték jelenleg.

Ruzsa Csaba elmondta, a pénzügyminiszter a 2021-es költségvetésben is rengeteg pénzt különített el járványvédelemre és járványhelyzet kezelésére, vagyis most azt várni, hogy beindul a befektetők tömeges behozása, az ninc s a valósággal összhangban. Zag Gábor (DK) szerint  nem a múlton kellene merengeni, hanem a jövőt kellene építeni. Kővári szerint a városvezetésnek arról kell beszélni, hogy ők hogyan támogatták a pécsi vállalkozásokat. Arra is kitért, hogy konkrét lépésekre van szükség, nem porhintésre, a turizmust nem hirdetni kell, hanem a színház, ZSÖK és a filharmonikus zenekar támogatását kell megoldani. Sajgó György (Momentum frakcióvezetője) szerint 6-7 hónapja van az új városvezetés, és rajtuk kérnek számon olyan dolgokat, amiket az előző vezetés nem oldott meg. Arra is kitért, hogy nem látszik, a kormány milyen támogatást tud adni azoknak, akik elvesztették a munkájukat. Auth István (DK) szerint örülni kellene annak, hogy a Thyssenkrupp marad a helyén. Csizmadia szerint abban nincs vita, hogy mindenki nagy jelentőségű beruházásként tekinti a Thyssenkrupp befektetési szándékát, mégha az csúszik is. Annyit kért a városvezetéstől, hogy ha lehet, hasson a cégre, hogy felgyorsítsák a beruházás ütemét. Az előterjesztést elfogadták.

11:30: Barkóczi felsorolta a fideszes éra fejlesztéseit, Ruzsa Csaba hozzátette, az EU-nak is meg lehet köszönni

Visszatért a zárt ülésből - ami jó egy órát tartott - a pécsi közgyűlés. A grémium jóváhagyta, hogy a Tüke Busz két régi hitelszerződését egy jobb ajánlattal kiválthatja. 

Az első napirendi pontot (egészségügyi körzethatárok módosítása) vita nélkül fogadta el a közgyűlés, a második, harmadik és negyedik is így járt. Az ötödik napirendnél (Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok személyi kérdései) kapcsán Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető arról értekezett, hogy a városvezetés tovább folytatja a kiszorítást a testületekből, és most sem sikerült az ellenzék (azaz a Fidesz-KDNP-ÖPE) felé gesztust tenni. A közgyűlés ezt az előterjesztést is elfogadta. A hatodik napirend (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletére jogosult személyek delegálása a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás Tanácsába) kapcsán Péterffy Attila elmondta, Bognár Szilvia alpolgármestert delegálja a testületbe, aki megköszönte a lehetőséget, és hozzátette, hogy anno projektmenedzserként dolgozott is a területen. Az előterjesztést megszavazták. 

A hetedik előterjesztés (Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények Alapító Okiratának módosítása valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása) kapcsán Barkóczi Csaba villogott azzal, hogy ezt is - a Kőrösi Csoma Sándor utcában alakítanak ki háziorvosi és védőnői rendelőket, a projekt az első tervek szerint 2018-ra kellett volna, hogy elkészüljön - még az előző városvezetés intézte el. Ruzsa Csaba alpolgármester hozzátette, hogy köszönet illeti az Európai Uniót is a felsorolt projektek kapcsán. Barkóczi szerint a magyarok és pécsiek is fizetnek be adót az unió felé, szóval a magyar polgárokat is illeti a köszönet.

Ezt, és a 8. napirendi pontot (A Pécsi Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítása) elfogadta.

10:11: elindult a közgyűlés

Elindult a járvány utáni első pécsi közgyűlés, az ülés elején dr. Lovász István városi jegyző méltatta Ádám Antal volt alkotmánybíró, Pécs város díszpolgára érdemeit, aki május elején hunyt el 91 éves korában. Vári Attila fideszes képviselő a Magyar Vízilabda Szövetség vezetőjeként emlékezett meg dr. Kárpáti György és Benedek Tibor olimpikonokról, akik néhány napja hunytak el. Vári emlékeztetett arra, hogy ma az olimpia világnapja van, Kárpáti György pedig pont ma töltötte volna be a 85. életévét. Benedek Tibort is méltatta Vári Attila egykori csapattársként és barátként. A grémium egy perces néma felállással adózott az elhunytak emléke előtt.

Napirend előtti felszólalás és interpelláció igénye nem érkezett, de több kérdést is fel fognak tenni a képviselők, leginkább a Fidesz-KDNP és ÖPE részéről. A kérdések körét az LMP-s Kóbor József kezdte, aki arról érdeklődött, hogy lát-e lehetőséget a polgármester az egyszer használatos műanyagok visszaszorítására. Berényi Zoltán (ÖPE) 11 kérdést intézett a városvezetéshez, a legtöbbje a Somogy, Hird, és Vasas településrészek életét öleli fel. Ezen területen egy közbiztonsági centrumot is szeretnének, a buszközlekedést is meg kellene változtatni. 

Bognár László (Fidesz) 5 kérdést tett fel, a ZSÖK finanszírozásáról, két játszótér sorsáról, a Mecsek Táncegyüttesről és a Néptánc és Népzene Házáról, a Liszt Ferenc Zeneiskola felújításáról érdeklődött. Kővári János (ÖPE) a város költségvetésének módosításáról és a tavalyi év zárszámadásáról kérdezett, de arra is kíváncsi, hogy a színház és a filharmonikusok állami támogatásáról zajló tárgyalások hol tartanak. Vári Attila a nyári táborokról érdeklődött, és Barkóczi Csaba és föltett pár kérdést.

Mellár: a Fidesz-kormány minden egyes pécsi polgárt büntet

Mellár Tamás országgyűlési képviselő a koronavírus-járványról beszélt, mint mondta, a járvány első hulláma véget ért és kevés áldozattal sikerült átvészelni. Mellár köszönetet mondott az egészségügyben és védekezésben dolgozóknak a munkájukért. Kitért rá, hogy a gazdasági válság azonban itt van, ebben Pécs is érintett, sok szektor leállt, vagy belassult (vendéglátás, turizmus), és emiatt az önkormányzatnak kevesebb lett a bevétele, miközben több lett a kiadás. Ráadásul a kormány is elvett több forrást, ráadásul a kormány ezen elvonások egy részét 2024-ig tervezi megtartani. Ez Mellár szerint az önkormányzatok büntetése, amit azért kapott Pécs is, mert itt nem a Fidesz nyert.

A Fidesz-kormány minden egyes pécsi polgárt büntet, és ez komolyan hátráltatja a válságból való kilábalást, az elvonások ráadásul a gazdaság újraindítását is visszafogják

- vélekedett a képviselő.

Mellár felhívta a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt működő pártokat, hogy fogjanak össze, mert szükség lesz rá a városi gazdaság újraindítására. Ezen összefogásra kérte a Fidesz-KDNP és ÖPE-képviselőket, hogy kérjék fel a Fideszt, hogy engedjék el az adósság egy részét. Mellár hozzátette, a pécsi fideszes országgyűlési képviselők a költségvetésben nem kértek semmit Pécs javára, miközben az ő módosító javaslatait tárgysorba se vették. Gulyás Gergelyt is ekézte kicsit, szerinte nem lehet nemzeti egységről beszélni, ha egyes politikai csoportokat, kisebbségeket kirekesztenek.

Csizmadia Péter (Fidesz) örült, hogy Mellár eljött és arra kérdezett rá, hogy Mellár, mint a "zengővárkonyi láthatatlan" mikor tervez fogadóórát tartani. Mellár válaszolt, márciusban volt, és két héten belül lesz újabb fogadóórája. Kővári János szerint ezt a kérdés-feleletet nem engedi meg az SZMSZ. Barkóczi Csaba (Fidesz) arról kérdezte Mellárt, hogy milyen beruházásokat tervez Pécsre hozni. Lovász István jegyző szerint korábban is volt hagyománya annak, hogy egy országgyűlési képviselő a napirend előtt mondta el gondolatait, amik néha nem is kötődtek adott napirendi pontokhoz. Kővári szerint ez nem így van. Mellár Barkóczinak válaszolt, hogy ő országos szinten ellenzékben van, így kisebb lehetősége van beruházások idevonzására, de dolgozik az ügyön, köszöni a kérdést.

Péterffy összefoglalta a rendkívüli jogrend alatti döntéseket

Péterffy Attila a rendkívüli jogrend idején hozott döntésekről tájékoztatta a közgyűlést. Mint elmondta, áprilisban és májusban tartott konzultációt a testülettel. A védekezési alapról elmondta, a rendelkezés alapján 73 millió forintot visszavezettek az eredeti helyére, ebből fizették ki az önkormányzati dolgozók első félévi cafetériáját, 20 milliót kaptak a szociális ellátásban dolgozók. Több olyan cégnek adtak április-májusban 50-100 közötti mérséklést a bérleti díjak alól, június-júliusban 25-75 százalékos a mérséklés. Május végétől több óvoda kinyitott, a bölcsődék is. A járvány gazdasági hatásait még jó ideig érezni fogják Pécsen. 

A közgyűlés zárt üléssel folytatja, amelyen négy napirendi pontot, köztük a Tüke Busz Zrt-t érintő ügyeket tárgyalnak meg.

Forrás: Pécsi STOP