Városinfó: száznál több hatósági karanténos van már Pécsett

2020. március 25. 14:32 2020. márc. 25. 14:32

Száznál több azon pécsiek száma, akiknek hatósági karanténba kellett vonulniuk - mondta el Péterffy Attila polgármester szerda délután az online városinfón.

Péterffy az élő Facebook-videóban elmondta, a hatósági karanténban lévők ellátásáról az önkormányzatnak kell gondoskodnia, de csak ketten kérték eddig a város segítségét.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem tudja, hány pécsi fertőzött van, ugyanis hiába kért ezzel kapcsolatban hivatalos információkat, nem kapott, nem igazolt információkat pedig nem akar közölni. Abban a pillanatban, amint meglesznek a hivatalos számok, közzé fogja tenni. Ugyanígy nem tudni, hogy hány koronavírus-tesztet végeztek eddig pécsieken.

A polgármester beszélt arról is, hogy a boltok, gyógyszertárak, Árkád, Pécs Pláza bezárása nem önkormányzati kompetencia, a kormány hozhat ilyen döntést. (A Vásárcsarnok csütörtöktől zárva tart, az az önkormányzathoz tartozik, így meg lehetett hozni ezt a döntést - szerk.) Személyes véleménye az, hogy az Árkádot és a Plázát be kellene zárni, így erősítve az üzenetet, hogy mindenki maradjon otthon. Megjegyezte, nem rendelhet el kijárási tilalmat, de ha rajta múlna, már részleges korlátozást vezetett volna be.

Szintén kérdésre válaszolva Péterffy kifejtette, utcai fertőtlenítés várható a város különböző, a városlakók által frekventáltan használt pontjain a hóhelyzet után. Buszmegállókban, gyógyszertárak, boltok előtt fognak fertőtleníteni, arra azonban nincs kapacitás, hogy az utcákat általánosságban fertőtlenítsék.

Gazdasági tanács a felmerülő problémák kezelésére

A polgármester elmondta, egy helyi válságkezelő gazdasági tanács létrehozásáról döntött, amelyben az egyik szinten az egyes gazdasági terület szakemberei összesítik a fellépő problémákat, amelyekre a tanács másik része (közgazdászok, szakemberek) keresik a megoldásokat folyamatosan. Egy, az ingatlanadó csökkentését firtató kérdésre válaszul elmondta, a terv az, hogy öt év alatt csökkenteni fogják, de most nem ez az elsődleges ebben a járvány- és válsághelyzetben.

Olyan kérdéseket is kapott, amelyekben elmondása szerint nem ő, hanem a kormány az illetékes. Ilyen volt a kis- és középvállalkozók mentesítésére vonatkozó is, amelyről a kormány dönthet, de Péterffy hozzátette, a gazdasági tanács is dolgozni fog a probléma megoldásán, konkrétumokat ugyanakkor még nem tud mondani.

Már rendelt és kapott, és még kapni fog védőeszközöket az önkormányzat

A polgármester kitért a védőeszközök kérdésére is, szerinte ezt elsősorban az államnak kellene biztosítania, de ilyen helyzetben az önkormányzatnak is kötelessége ezek beszerzése. Mint elmondta, február 20-án (tehát még az első hivatalosan bejelentett magyarországi betegek és a veszélyhelyzet elrendelése előtt jóval - a szerk.) rendelt az önkormányzat 1500 darab FFP-3 maszkot, amiket február végén, március elején osztottak ki a pécsi egészségügyi intézményekben és az alapellátásban dolgozóknak (háziorvosok, fogorvosok). elsorolta, hogy körülbelül 100 ezer gumikesztyű, 500 egyszerhasználatos overál, 1000 liter fertőtlenítő áll rendelkezésre. Rendeltek továbbá 1000 darab mosható maszkot, amit a közösségi közlekedésben és egészségügyben dolgozóknak osztották ki.

Az önkormányzat egy pécsi cégtől 150 ezer darab mosható textilmaszkot rendelt meg, ebből jövő hét vévig érkezhet meg az első 50 ezer darab. Ezek nem adnak professzionális védelmet, de használatukkal és a védőszabályok betartásával segíthetnek a pécsiek egészségének megóvásában. Jelenleg azt dolgozzák ki, hogy ezeket a maszkokat hogyan tudják a lakosságnak kiosztani.

Tömegközlekedés

Péterffy Attila elmondása szerint pénteken egy külön lapszámot ad ki az önkormányzati médiacég, amely a koronavírus miatti intézkedéseket és a tömegközlekedési változásokat is fogja tartalmazni. 

A polgármester kiemelte, hogy a menetrendet úgy változtatták meg, hogy a munkába járás és az onnan hazajárás biztosított legyen, mint ahogy a gyógyszertárba, élelmiszerboltokba eljutás is.

Csütörtök 04 órától tehát úgy változik a menetrend, hogy hétköznap 04 és 17 óra között a nyári menetrend van érvényben, utána 17-23 órák között hétköznaponként a vasárnapi menetrendnek megfelelően közlekednek a járatok. Kivéve a 20, 21 és 121-es járatokat, melyek ekkor is nyári menetrned hétköznapra vonatozó előírásai szerint működnek. 23 óra és 04 óra között nem közlekednek a buszok.

Szombaton 04-17 órák, valamint a 17-23 órák között a nyári menetrend szombati napjának megfelelő menetrend lesz érvényben, mint ahogy vasárnap pedig a vasárnapi menetrend. Hétvégén 23 és 04 órák között ugyanúgy nem közlekednek a járatok.

Már most készülnek arra, hogy egy hónap múlva többek szorulnak szociális segítségre

Péterffy Attila elmondta, már most készülnek arra, hogy egy hónap múlva a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági válság kapcsán egyre többen élik fel a tartalékaikat, egyre többen kérik az önkormányzat seígtségét, mert nem lesz munkájuk. ennek kapcsán már elrendelte egy csoprt felállítását, mely a napi igényeknek megfelelően képes ellátni a felmerülő igényeket a PAPI-programban és a szociális területen. A polgármester hozzátette, jelenleg óvónők és bölcsődei gondozónők is segítenek ennek a lebonyolításában a szociális területen dolgozók mellett. 

Arra is kitért, hogy a pénzbeni adományok számára hozták létre a segélyalapot, de emellett a nem pénzbeni felajánlások elosztását is napi szinten koordinálják és kiemelte, hogy köszöni az önzetlen segítséget minden felajánlónak.

Péterffy Attila kitért a beérkezett kérdésekre újra, az egyik azt kérdezte, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudják fizetni az önkormányzati lakásukat. Mint elmondta, kilakoltatás nem lesz, minden esetnél egyedileg mérik fel a megoldási lehetőségeket, de hozzátette, hogy akinek módjában áll fizetnie a lakbért, az fizesse továbbra is.A pécsi szolgáltatók számos moratóriumot hirdettek már  veszélyhelyzet miatt (például a Tettye Forrásház vízkorlátozási moratóriumot hirdetett).

Élelmiszercsomagok összeállításán is dolgozik az önkormányhzat saját forrásból és a befolyt adományokból, de ezeket nem ételosztáson fogják odaadni a rászorulóknak, hanem mindenkit felkersnek, hogy ezzel se alakuljon ki fertőzésveszélyes helyzet. A hajléktalanok kapcsán elmondta, nekik is juttatni fognak egyéni védőfelszereléseket, de náluk a cél az, hogy a gondozóintézményekben, szállókon maradjanak. Egy kérdésre válaszul azt is elmondta, hogy nem tervezik üresen álló önkormányzati lakások bevonását a hajléktalanellátásba.

A parkolási díjak felfüggesztésén már elgondolkodtak - válaszolta egy másik kérdésre -, de nem lépték meg. Ellenben olyan intézkedés tervben van, hogy az egészségügyben dolgozóknak ingyenes legyen a munkába jutásuk.

 

Péterffy Attila kiemelte, a járványhelyzet komoly, válságba juttatta az országot és a várost is. A mostani online városinfóval is az volt a célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a helyzet komolyságára, az otthonmaradás pedig azért fontos, hogy az egészségügyi intézmények kapacitását ne terheljék túl. 

A polgármester kihasználva az alkalmat megköszönte az egészségügyi, az alapvető közszolgáltatásban, szociális területen, önkéntesként dolgozóknak a munkájukat. Politikai hovatartozástól függetlenül most mindenkinek egyként kell dolgozni a válsághelyzet megoldásán - tette hozzá. Az önkormányzat minden intézkedése a lakosok érdekeit szolgálja - mondta el az első online városinfón Péterffy Attila polgármester, és jó egészséget kívánt mindenkinek.

Forrás: Pécsi STOP