A bajnoki címvédő Sopront győzte le az NKA Universitas PEAC

2023. március 27. 12:52 2023. márc. 27. 12:52

Bravúrgyőzelemmel zárta az alapszakaszt az NKA Universitas PEAC, ugyanis a bajnoki címvédő és alapszakasz győztes Sopron ellen tudott nyerni szombat este. A siker azt jeleneti, hogy kedden Pécsett kezdik Kiss Virágék a két győzelemig tartó párharcot. A rájátszás tétje a négybe kerülés. Az elődöntőért az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen kell két mérkőzést nyerni.

Napra pontosan egy hónappal ezelőtt, február 25-én láthatta legutóbb a pécsi közönség hazai pályán az NKA Universitas PEAC csapatát. Az azóta eltelt időszakban egy nagyon szépen csillogó ezüstéremmel gyarapodtak, amelynek az értékét markánsan aláhúzza, hogy utoljára 2014-ben szereztek érmet a pécsi lányok. Március 10-én, a Sopron Basket elleni Magyar Kupa fináléjában ugyan alulmaradtak, de a DVTK-val vívott elődöntőben hatalmas küzdelemben, óriási szívvel harcolva vívták ki Kiss Virágék a döntőbe jutást, ezzel pedig az ezüstérmet begyűjtötték Jovan Gorec tanítványai.

Szombaton itt volt a visszavágás lehetősége a soproniaknak, ugyanis az alapszakasz utolsó mérkőzésén a magyar bajnok, Magyar Kupa és Euroliga címvédő érkezett a Nemzeti Kosárlabda Akadémiára. A vendégek leginkább a második negyedben voltak aktívak. A többi játékrészben inkább a hazaiak domináltak. A félidei nagyszünetben 26-35-ös Sopron vezetéssel állt az eredményjelzőn. A második félidőben bravúros játékot mutattak be a hazaiak és 66-61-re megnyerték a mérkőzést.

NKA Universitas PEAC- Sopron Basket 66-61
(17-15, 9-20, 23-21, 17-5)

NKA Universitas PEAC: Katanic 12/3, Laczkó -, Calhoun 20/15, Gwathmey 12, Kiss -. Csere: Simon 2, Sanchez 2, Wentzel 2, Olawuyi 13/3, Rátkai -, Kaszás-Pap -, Szücs 3/3. 
Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka

Sopron Basket: Böröndy 2, Turner 5/3, Kunek 11/9, Sitku -, Magbegor 16. Csere: Fegyverneky 2, Czukor 3/3, Erdélyiová 7/3, Varga 15. 
Edző: Gáspár Dávid, Laczka Miklós